Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Kelecsényi László: Karády királyné múzeuma
sével forgatott hasonló című olasz film. Ezt már a tulajdonostól tudom meg, aki nagy szívélyességgel vezet körbe nemrég megnyitott kávéházában, múzeumában. Joggal nevezi annak, mert a több teremből álló helynek nincs olyan részlete, amely valami módon ne emlékeztetne a hajdani vampra. Karády mindenütt jelen van, még egy intim benyíló is akad, a Karádyszalon, ahol kényelmesen süppedő pamlagon lehet „merengeni a múltak ütemén” , újra végiggondolni, milyen méltatlanul is bánt vele a történelem, hogy négy-öt évnyi csillogás és ragyogás után bebörtönözte, lenullázta, menekülésre kényszerítette az embert, aki csak vigasztalt, amikor csak azt lehetett, aki csak segített, amikor azt sem lett volna szabad. Mintha megkésett igazságszolgáltatás volna ez a korabeli atmoszférát sugárzó kávéház. Látszólag egy a sok és egyre gyarapodó vendéglátóhelyek sorában, a különössége az, hogy szeretet sugárzik belőle. Faggatom a tulajdonost, honnét ez a rajongás? Eddig egy másik hódítót imádott, aki katonaként végigverte a fél világot. Napóleon t, aki uralkodott államokon, hadseregeken, polgárokon. Karády csak az emberi szíveken. Bonaparte hírnevét igencsak kikezdte az utókor, a diktátoroknak ma nincs nagy ázsiója mifelénk. Karády Katalin ellenben csak a szíveken uralkodott és uralkodik ma is. Szól a hangja a CD-ről, búg egy keserves-édes dallam, örökérvényűvé teszi a múltat. Mintha Karády Katalin most tért volna haza végképpen. ● 21 BUDAPEST 2011 október
