Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - Zeke Gyula: „...mondatok tapadnak rám lépten-nyomon...”
Szerb Antal könnyed könyve, az 1935-ös Budapesti kalauz Marslakók számára jut az eszünkbe Györe Balázs új kötete láttán. Nem annyira a két írói személyiség, még kevésbé a két szöveg, jóval inkább a szellemi gesztus rokonsága okán. Ritkán fordul elő a magyar irodalomban, hogy rangos író efféle közvetlen figyelemben részesítené Budapestet. Többségük prózája terepének tekinti csupán, és hol szeméremből, hol a rendelkezésre álló dolgok iránti természetes gondatlanságból hallgat a vele való viszonyáról. Mondom, a két könyvecske nemigen hasonlít egymásra. A Budapesti kalauz...-ban báj van és derű, a kor fenyegetését elhessentő nagyvárosi öröm, a Hová mész...-ben baj és súly, és az elszalasztott történelmi esélyt figyelemre sem méltató mélabú. Szerb Antal boldog a városában, Györe Balázs – mint egyébként minden más kötetében – a létezés pőreségét látja és láttatja ezúttal is. Szerb Antal mókás iniciálékkal illusztrált szövege topografikus felépítésű, s azon belül is válogatós, csak azon városrészekre és építményekhez látogat el, amelyeket szeret, s amelyekkel valami okból személyes kapcsolatot ápol, Györe Balázs számára közömbös, hogy épp hol lát és hall meg valami számára fontosat, némely utcák és helyszínek túlsúlya mindössze mindennapi mozgásának ismétlődéseiből adódik. Szerb Antal a regényeiből jól ismert prózanyelvét lazítja fel a humor és derű látszatra könnyed tollfogásaival, Györe Balázs feszült füllel és szemmel jár a városban, szedi össze és gereblyézi szövege barázdái közé az elhullajtott szavakat, mondatokat, s rögzít a maga oly jól felismerhető szövegmódján éles állóképeket, nehéz suhanásokat. Ám mégis, e két könyv tárgyi összetartozásától függetlenül is, magányosságuk, szelíd komolyságuk és kíméletlen szeretetük okán valahogy régóta rokonok a szememben, irodalmi ligetem egyazon tisztásán állnak. A Hová mész, Budapest? szövegei eredetileg az Élet és Irodalom hátoldalán jelentek meg Városkép rovatcím alatt, hézagos havi rendszerességgel öt éven át az ezredelőn, 2000 és 2005 között. Szerzőjük szívesen írta volna tovább őket, ám nem volt módja rá, ezt igen sajnálhatjuk. A maguk idején az egyes szövegek csupán a fönti rovatcím alatt láttak napvilágot, most az író külön címmel látta el mind a 47-et, ez a kötet javára válik. Nem tudom, hogy a Városkép kötetcím a kiadó számára nem tűnt elég érdekesnek, vagy Györe Balázs maga cserélte le a fönt láthatóra. Mindenesetre a szerkesztő előszava sem utal rá, így az közönséges filológiai hiánnyá, nyelvi veszteséggé lett. Az eladhatóság szempontja egy további módon is nyomot hagyott a köteten. Látják, kitűnő a címlapfotó, színei figyelemfelkeltőek, kompozíciója jó. Meglehet, abban is igaza volt a kiadónak, hogy a szövegek közé, két blokkban, a szerzőnél jóval fiatalabb fotóművészek fekete-fehér és színes szociofotóit és kompozícióit helyezte el. Ám méltánytalannak tűnik az egy-két felvétellel szereplő hét fotográfus nevének a szerzőével azonos betűnagyságban való szerepeltetése a kötet címlapján. Egyéb kifogásunk nincs, s Budapest hívei köszönettel tartoznak a Podmaniczky Művészeti Alapítványnak, hogy Györe Balázs sorozatát könyvalakban hozzáférhetővé tette. A Hová mész, Budapest? egyszerre nemes irodalom és a harmadik ezredelő Budapestjének töredékességében is összképet adó szociográfiai mozaiktablója. Fel- és megmutatás, írói távolságtartás és civil kegyelem, együttérzés és elhatárolódás, vágy és szomorúság vegyülnek benne. Számos, az alábbival egyenértékű, kedvcsináló passzust emelhettem volna belőle Önök elé ide: „És most merre? Vasárnap magányosabbak vagyunk. Vagy csak én érzem magam egyedül, »csak nekem kell időnként kirohanni magamból, mint egy körülzárt várból«? Mintha a házak külön életet élnének az utcákon. Mintha nem tartanának össze. Szeretnéd szeretni szülővárosodat, de nem mindig tudod. Több ismerőssel szeretnél találkozni, odacsapódni társasághoz, megbeszélni ezt-azt. Jó kéziratokra vágysz, dzsesszre. Mint régen, amikor még behúzódtak a nők a kapualjakba, hogy megigazítsák a harisnyájukat, vagy amikor még a járdával párhuzamosan parkoltak az autók. Reménykedsz, hogy nem csupán zűrzavart hagysz magad után.” ● 37 BUDAPEST 2011 január „...mondatok tapadnak rám lépten-nyomon...” Zeke Gyula Györe Balázs: Hová mész, Budapest? Budapest, 2010, Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 133 oldal, 1500 Ft
