Budapest, 2011. (34. évfolyam)
9. szám szeptember - SZÓL A RÁDIÓ - Budapest nem létező szobrai
egyikével. Ha igazán erős a produkció, elnyomja a csábító környezet hatását. Pedig a Funk Iván rendezte attrakció során még rá is erősítenek a természeti környezet illúziójára: hangszóróból szólnak békák, tücskök, madarak. Bizonyára hogy összekössék a városközepi művi tájat az orosz vidékkel, ahol Csehov kis remekei játszódnak. Nem kell hozzájuk más, mint egy asztal és két szék, bár ezek sem túl fontosak, csak hát jó, ha valamire le lehet ülni, valahonnan föl lehet állni, meg aztán a kellékeket is tenni kell olykor valahová. Ami viszont nélkülözhetetlen mindkettőhöz: három színész. Méghozzá nem akármilyen színészek. Jól képzettek és erős, de legalábbis színes egyéniségek. Mert igaz ugyan az is, hogy ezek a rövid darabok fölöttébb alkalmasak a mikrorealista emberábrázolás begyakorlásához, az átélős, Sztanyiszlavszkij -féle színjátszás elsajátításához, de ahhoz, hogy mélyebb tartalmaikkal igazi örömet szerezzenek a nézőknek, nem elég az iskolázottság bizonyítása. Előbb a Leánykérést játsszák, amelyben egy kissé már idősödő, félszeg fiatalember érkezik lánykérőbe, ám a választott hölgy gyel szörnyen összevesznek előbb azon, kié a különben értéktelen Bivalyrét, majd azon, kinek a kutyája jobb. Az érzelmek széles skáláját járják be a szereplők, mégpedig hol lassan mennek végig rajtuk, hol hirtelen váltanak, hol hergelik magukat, hol kijózanodnak, hol elfelejtik a látogatás eredeti célját, hol megfeledkeznek róla, hol egyszerűen nem képesek értelmesen, jól felfogott érdekeik és céljaik szerint cselekedni. Csehov igazi színpadi író volt, szövegében éppen annyi van, amennyit a színészek kihoznak belőle. A mindkét egyfelvonásos férfi főszerepét játszó Mik lós Marcell árnyaltan, finoman kidolgoz va adja a beteges, izgulékony, gátlásos, de önfeledten veszekedő vőlegényt, valóságos klinikai diagnózist állít föl testi és lelki bajairól. Érzékeny, félénk, törékeny, heves felindulásaiba csaknem belehal, és nem csak akkor, amikor a történet szerint is elájul, halálra rémítve vendéglátóit. De a legfontosabb, hogy azonos a figurával. Dobra Mária alkatától távolabb áll a háztartás, a gazdaság dolgaival elfoglalt, praktikusan földhözragadt leány. Szépen kidolgozza a családi érdekek harcias védelmezését, pontosan vált, amikor kell, de kissé kívülről, jelezve ábrázolja az alakot. Némileg fordított a helyzet a Medve esetében. Miklós Marcelltől esik kissé távolabb az erőszakos, szenvedélyes, vaskos férfijelleme, amely nem mellesleg a korábban játszott kérőtől is mindenben különbözik. Nem áll igazán jól neki a vad közönségesség, a durva gátlástalanság. De ez előnyére is fordul: megjátszott, magára erőltetett magatartásként tűnik föl a bánatos özvegyre gorombán rárontó férfi kezdeti faragatlansága. S ez indokolja is később a hirtelen föllobbanó szerelmet. Valódi lelke mutatja meg magát. Darabont Mikold viszont egy szerűen vibrál az özvegy felvett személyisége és igazi szenvedélyei között. Gyönyörűen villogtatja mindig egyiket a másik mögött. Ínyenceknek való színházi csemege. És mindkét darabban ott van harmadikként Dióssi Gábor . Akár idős apa, akár vén szolga szerepében, ragyogó, áttetsző iróniával rezonál, fokoz és tompít, közvetít és szétválaszt, poentíroz vagy éppen föladja a poént. Jó kis előadás. Feledteti a tavat, a várat, idővel még a csónakázókat is. ● Városban jártam. Híres nagyvárosban. Sötét torkolatú zegzugos sikátorokon, girbe-görbe piszkos utcákon, melyeket a gyom vert fel. Tereken ahol a paloták előtt is, gazzal, szeméttel telt gödrök voltak. Omladozó, repedezett, gátakká tornyosult emlékművek között botorkáltam, melyeket az idő szeszélye dobált szerte és borított be festői díszként roncsoló növényzettel. Még a templomok is düledeztek a vénségtől. ... Hirtelen közeledő tömeg moraja verte fel a csendet, lármává erősödött, elért engem is, és már benne voltam a hatalmas emberáradatban, hömpölyögve sodródva, egy alacsony nyikorgó szekér után, melyet örömtől mámoros arcú, izzadt emberek vonszoltak maguk után, a levelüket hullató mákföldek között, a poros olajfák alatt. ... Tisztes kovácsmester haladt a közelemben – mókusprém galléros szürke bársonykabátban –, és elmondta nekem, hogy hosz szas keresés után megtalálták della Rovere bíboros birtokán Apollo szobrát és azt kísérik mostan, a városon, a Capitoliumon keresztül, a Belvederébe. Az az alacsony, széles arccsontú, kuszált kecskeszakállú férfiú, aki a tömegből kilátszik – csak any nyira, mint akit vállon visznek – messer Michel-Angelo, a szobrász, aki az ásatások körüli munkát személyesen vezette, elejétől fogva, egészen a mai napig, 1480 augusztusának e napjáig, amikor a szobrot megtalálták. ... A tömeg egyre hullámzott, egyre nőtt, mint a megáradt folyó. Hullámzásában nyelte magába az úton álldogálók százait, és amerre elhaladt, mindenütt súlyos virágfüzérek voltak a fákon, és az ablakokban ünnepi lobogók a párás forró ég alatt. Budapest nem létező szobrai 8 BUDAPEST 2011 szeptember SZÓL A RÁDIÓ Sávoly Tamás mentette ki a Magyar Rádió archívumának elfekvőjéből azokat a szöveget, amelyekből jó néhányat – történetükben először – immár publikálni is lehet. Kitűnő előadók kitűnő előadásai, többnyire az 1940-es évekből. A most kissé rövidítve közreadott szöveg 1947. július 17-én este hat óra öt perckor került műsorra, maga szerző, Sóstay-Horváth Etel szobrász olvasta fel. Életútjáról szinte semmit sem tudunk, teljesítménye nem lépte át a kézikönyvek ingerküszöbét sem. Egyetlen megvalósult munkáját ismerjük: ő alkotta meg Gömbös portrészobrát, amit 1937. márciusában avattak fel a Turulvár-klubban, a mai Belgrád rakpart és a Fővám tér sarkán álló épületben. Egy másik híradófelvételen is feltűnik a szőke-szép hölgy, az egyik 1942-ben készült a Százados úti művésztelepen: éppen ifjabb Horthy alakját mintázza. Illusztrálta továbbá a Magyar Téka kiadásában megjelent Szerelmi erkölcsök az ókortól napjainkig című kötetet (Pierre Dufour híres könyvét). Amit a rádióban felolvasott, értelmes, rendezett, kultúrált szöveg. Ki is használták ezt a képességét, máskor is beszéltették a mikrofonok előtt. 1947. márciusában például Budapest elfelejtett szobrairól mesélt.
