Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - Vállalható jelet hagyni
A Mányi Stúdiót a nagyközönség elsősorban műemléki épületek elismerésre méltó helyreállításairól ismerheti. A rekonstrukcióban való jártasság adottság vagy a véletlen műve? Vannak, akik az építészszakmát, mesterséget, életformát (?) igyekeznek kettéválasztani: minthogy egyesek az épített örökséget művelik, mások új épületet terveznek. Természetesen, ez egy szakma. És annak két ága adja a szakma művelésének teljességét, de nem lehet rangsorolni, vagy egyiket a másik fölé helyezni. Az első munkák meghatározták, kijelölték a pálya irányát? Már a kezdeteknél nagyon erős indítást kaptam. 1967-ben Egerben, fiatal, kezdő építészként rám bíztak egy rehabilitálandó tömböt a Széchenyi utcában. Ott és akkor eldőlt, hogy szeretem az épített örökség körüli tennivalókat. Néhány évvel később a KÖZTI-ben, Kéry Zoltán műtermében elkészítettük a Sándor-palota rekonstrukciós terveit, és azután jött a Közgáz, mint a „gyorsvonat.” De az első nagyobb megbízás a Magyar Tudományos Akadémia székházának megújítása volt, ami sajnos pénzhiány miatt megfeneklett. Időben pattant fel arra a gyorsvonatra, mintha meg sem állt volna azóta. Abban az időben, a hetvenes években nem nagyon becsülték a szakmának ezt az ágát. A historizmussal – Hauszmann, Schicke danz, főképpen Wälder neve szinte szitok szónak hangzott – nem nagyon tudtak mit kezdeni az akkori nagyok. 1978-ban ötezer (!) forintos jutalmat tűztek ki a KÖZTI-nél a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciós tervezésének felvállalásáért. Vettem egy nagy levegőt, ide vele! Frissen kinevezett műteremvezetőként versenytárs nélkül jutottam az általam páratlannak tartott feladathoz, amelyet mások nem értékeltek. Az első pillanattól kezdve úgy kezeltem, mint egy nagy rekonstrukciót, amelynek költsége, végszámlája az előirányzott 160 millióról végül két és fél milliárdra növekedett. Ez a tízéves tervezési – építési folyamat pályám legmaradandóbb élményei közé tartozik. Ybl mester tudta, hogy a Duna-parton miként kell viselkedni – támadták is eleget a pompás megoldásért –, és meghatározó épületet alkotott az akkori város szélén. 15 évvel később az egykori Fővámház mellett álló Sóházat is sikerült – közbeszerzés keretében – illő módon helyreállítani. Apropó, mit gondol a Közraktárak megújításáról, a CET-ről? Szükség van nagyobb levegővételekre, merészebb gondolatokra, tervekre. Ha nincs körülötte akkora felhajtás, akkor befogadni is könnyebb lenne. Egy ilyen épületet akkor tud elfogadni egy város, ha elkezdi használni és megszereti. Fontos a megfelelő időben végzett korrekt tájékoztatás, a kommunikáció. Félinformációk alapján vitatkozott a város, a polgár és a szakma. Ebben az esetben a jel nem ördögtől való, a „cet” vállalható. Szerintünk is. De mindenképpen szükséges jelet hagyni a mai kor építészeinek? Tulajdonképpen jel minden, amit az építész létrehoz. Olyan jelet kell hagyni, amit évtizedek múlva is vállalni lehet. A Budapest Törzsasztal tagjai között is nagy vitát indított a Szépművészeti Múzeum tervezett bővítése. Hogyan Vállalható jelet hagyni Mányi István építészstúdiója idén lett nagykorú. Fő tevékenységi körük új épületek és műemléki helyreállítások terveinek készítése, az előkészítéstől a különböző tervfázisokon keresztül a kiviteli- és részlettervekig. Eddigi munkáik között találhatók családi házak, oktatási-kutatási épületek, múzeumok, színház, bevásárló központok, lakópark, szálloda, valamint sportlétesítmény. Mányi István Ybl-díjas építészt, vezető tervezőt kérdeztük szakmáról, épített örökségről, jelekről. 36 BUDAPEST 2011 augusztus Holokauszt Emlékközpont, IX. Páva utca 39. Szépművészeti Múzeum, XIV. Dózsa György út 41.Uránia Nemzeti Filmszínház, VIII. Rákóczi út 21.
