Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - Zappe László: Flört e-mailben
A lírainak hangzó címet (Gyógyír északi szélre) viselő darab egy e-mailekben folyó flört története. A szerző, Daniel Glattauer azon ban megkíméli a nézőt attól a közhelytől, hogy a szereplői a virtuális térben virtuális személyiséget építenek ki, amiből jól kiszámítható bonyodalmak származnak. Sőt éppen ellenkezőleg: a lényegi történet ezúttal éppen az, hogy a virtuális, illetve csakis szavakban, levelezésben zajló viszony a hősnőt tényleges személyiségére döbbenti rá. Arra, hogy valóságos élete a kitűnő, bár nála kissé idősebb férjével és annak előző házasságából való gyermekeivel öncsalás, igazi énje az, aki a levelekben bontakozik ki. A levelezés egy elütésből, egy elrontott címzésből ered, a véletlen hoz össze két embert, akikben érdeklődés támad egymás iránt. Ebből a kezdésből még bármi lehetne, leginkább azonban nyári bohókás félreértés-sorozatot ígér. Pláne július utolsó harmadában az Óbudai Társaskör kertjében, az Orlai Iroda produkciójában. (Más kérdés, hogy az ígéret beváltására a bemutató napján csak a teremben kerülhetett sor az elhidegült időjárás miatt.) És feltehetőleg sem a szerző, sem az előadók nem tudták teljes bizonyossággal eldönteni, mit is akarnak. Évődő játékossággal indul az előadás, és ez ki is tart kicsit több mint egy órán át. És ez baj. Nincs benne annyi. Valószínűleg a szövegben sem, de az előadásban semmiképpen sem. Pedig Fullajtár Andrea hatalmas lendülettel, lenyűgöző eredetiséggel formálja meg a levelekben ingerkedő asz szonyt, villódzik, pörög, vonz, taszít, mókázik, csábít, lehűt, ahogyan kell, de sohasem közhelyesen. A lélek mélyében zajló dráma érzékeltetésére viszont sem a színésznő, sem a rendező Göttinger Pál nem fordít kellő gondot a játék első, hosszabb szakaszában. Talán nem akarják lelőni a poént. Pedig egy poén előkészítése és lelövése nem ugyanaz. Csak tudni, pláne érezni kell a különbséget. Úgy háromnegyed óra múltán fáradni kezd a játékos huzakodás, a szellemeskedő évődés. A drámai fordulat pedig még várat magára. Egy jó negyedórát üldögél az előadás, már az e-mail-váltások közötti zenés szünetek is kínosan hosszúnak érződnek, amikor végre fölszárnyal ismét. Amikor a virtuálisan megcsalt férj közbeszól (az ő e-mailjét hangszóróból halljuk). Megszólalása a bohókás flörtöt súlyos féltékenységi, illetve házasságtörési erkölcsdrámává alakítja át. A bomba természetesen akkor robban, amikor több hónapnyi levélbeli viszony, huzavona, kötekedés, neheztelés és édelgés, többszöri összeveszés és békülés után már mindkét levelező úgy érzi, nem tud a másik nélkül élni. A befejezés szabályos köznapi tragédia, az asszony rádöbben, hogy igazi lénye a sokféle színben pompázó, változatos tulajdonságokat mutató, a személyesen ismeretlen, kicsit titokzatos férfiba szerelmes levelező, és nem a férje oldalán egyhangú, békés életet élő asszony. Ám éppen ez a felismerés akadályozza meg, hogy a döntő lépést megtegye, hogy elmenjen az első igazi találkozóra. A félkomoly intellektuális játék Göttinger Pál rendezésében többnyire mintaszerűen folyik, Sebő Rózsa két lakást egymás mellé he lyező díszletében precíz ritmusban zajlanak az írásbeli dialógusok, virtuózan szólnak a játszók egymáshoz úgy, mintha nem is látnák a másikat. Fullajtár Andrea ruhái (a jelmezek ugyancsak Sebő Rózsa munkái) is éreztetik a nő szövegeiben egyre halmozódó erotikus töltést. A furcsa kapcsolat minden színe és visszája tökéletesen megjelenik. Őze Áron bölcsen oldja meg azt a sajátos helyzetet, amelybe a szerző hozza a férfit alakító színészt, s amelyet ezúttal Fullajtár Andrea súlyosan sugárzó színpadi jelenléte is nehezít. Látszólag ugyanis két egyenrangú szerep a két levelezőpartneré, ugyanannyi a szöveg, ugyanannyi a meglepő, váratlan reakció. Csak hát a történet lényege mégis az asszony magára ismerése. Őze Áron lelkiismeretes untermannt alakít: elég érdekes ahhoz, hogy a nő érdeklődésére számot tarthasson, de egyetlen pillanatra sem több annál. Mindig csak látszólag egyenrangú partner. ● tett, titokba burkolva saját belső életének tényeit. (...) Közben kiderült, hogy az oroszok nem számítják be a jóvátételbe a Tungsram gépeket. (...) A leszerelés javában folyt április és május hónapokban (...). Az oroszok június elején távoztak el a gyárból, akkor behívtuk a hatszáz emberünket, szennyet, piszkot takarítani.” Hogyan történhetett, hogy júliusban mégis újra indulhatott a gyártás és 1946 nyarára a Tungsram termelése elérte a háború előtti teljesítmény 50%-át? Erre is megtaláljuk a választ Bay Zoltán könyvében: „Kőbányán egy sörgyár bombabiztos pincéjében volt elfalazva egy tekintélyes gépparkunk. Amikor 1944-ben a németek azt kívánták tőlünk, hogy a föld alatt rádiócsövet gyártsunk, odavittük a gépeink egy részét, s be is rendezkedtünk gyártásra, amire azonban a háború befejezéséig nem került sor. Közvetlenül az ostrom előtt a vezető főmérnök elfalaztatta a zegzugos pince nagyobb részét, meghagyta a külső, kisebbik részt, melyben csak néhány ócska gép állott. Az oroszok nem ambicionálták ezek elvitelét, s mindvégig nem szereztek tudomást a belső, nagyobbik részről, mely így végül is megmaradt.” Miután a szovjet csapatok az egész újpesti gyárat leszerelték és vonaton a Szovjetunióba szállították, ezekkel a megmentett gépekkel indulhatott újra a gyártás Újpesten, az Egyesült Izzóban. „Rákosi po zíciójának egész súlyával állította, hogy nem lesz újabb leszerelés.” – írta könyvében 1950-51-ben (már az Egyesült Államokban) Bay Zoltán. A könyv 1990-ben jelent meg először, a hazatelepült Püski nél. Talán még van be lőle néhány példány a kiadóban. Turistalátványosság a XXI. században Kőbánya állítólag onnan kapta a nevét, hogy évszázadokon át itt bányászták azt a puha, könnyen faragható mészkövet, melyet a pesti építkezéseknél használtak. A bányaművelés következtében kialakult óriási, ma már több mint 30 kilométer hosszú, csaknem kétszázezer négyzetméter alapterületű, télen-nyáron azonos, mintegy 15°C-os hőmérsékletű, zegzugos, több szintes járatrendszer egy részét a 19. században sört érlelő pincének használták, a 20. században pedig háborús búvóhelynek. És a 21. században? Ennek a századnak még csak az elején járunk. Nem tudjuk, milyen meglepetést tartogat e század, egyelőre marad tehát a legkézenfekvőbb megoldás: jelenleg a pincerendszer turistacsalogató látványosság. Ma már szervezett csoportok tesznek rövidebb-hosszabb gyalogtúrákat a bejárható útvonalak látványosabb részein. Ötletekben persze nincs hiány. Van, aki barlangvasutat képzel el, és van, aki extrém kerékpárversenyt rendezne itt, akár már ebben az évben. A vízzel elárasztott részek is megmozgatták az emberek fantáziáját: egy lengyel búvárcsapat már videót is készített itteni kirándulásáról. Talán már közöttünk él – idén még csak 11 éves – az a magyar fizikus, aki majd végigéli a 21. századot és elviszi a világba a magyar fizika jó hírét. Jó lenne tudni, mi köze lesz a kőbányai pincerendszerhez. ● 30 BUDAPEST 2011 augusztus Flört e-mailben Zappe László
