Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - A borítón: A kőbányai pincerendszer rejtélyei
BUDAPEST 2011 augusztus BUDAPEST közepesen szemetes város. Sok év tapasztalata mondatja ezt velünk. Fél évszázada már, hogy a televízió itthon is ablakot nyitott a világra, először csak egyet (hétfőnként sokáig az is zárva volt), mostanában azonban annyit, hogy a Föld hovatovább olyan átjáróházhoz hasonlít, amelynek csak ablaka van. Láthatunk eleget anélkül is, hogy utaznánk. A nagyvárosokról ily módon nyerhető mindennapi kép több szempontból is megtévesztő ugyan, ám a szeméthez való viszony helyi átlaga azért megbízhatóan kirajzolódik. Mi itt Budapesten nem járunk térdig a mocsokban, amint az úgynevezett harmadik világ országaiban szokás, ám utcáink állapota nem hasonlítható a svájci, a német, a kanadai vagy az észak-európai városok képéhez. Az idő mindenesetre nekünk dolgozik, a Nyugat lumpenproletarizálódása feltartóztathatatlanul halad előre a maga útján, aminek az egyik legfőbb mutatója épp az utcák elszemetesedése, valamint a szeméthez és a szemeteléshez való viszony hagyományos normarendszerének erodálódása. Intő jel, ami a futballpályákon, a mai idők Colosseumában történik. Örülhetünk ugyan, hogy a tömegek kollektív erőszakkiélésének rítusai szimbolizálódtak, és már nem állatok és emberek mindennapi leölésében nyernek kielégülést – bár Heysel példája mutatja, milyen erős a hajlam a visszaesésre –, ám a bírói szeméttolerancia megjelenése világosan jelzi az idők változását. Ha a hetvenes, de részben még a nyolcvanas évek mérkőzésein a fűre szurkolói közreműködés avagy a szél okán oda nem való tárgy, flakon, papírtekercs, akármi került, a bíró addig nem engedte tovább a meccset, amíg a labdaszedő gyerekek le nem takarították a gyepet. Ma ez már nem történik meg, hanem a világ játékosmilliomosai a fekete mezes alakkal együtt milliók szeme láttára kerülgetik akár egy egész félidőn át azt az egy-három nejlonfóliát, amelyek tanácstalanságukban a pályára tévedtek. Mi ez, ha nem nagy erejű felszólítás: szabad a pálya! És persze nem csak a pálya, de az utca, a tér, a mező is, minden szabad és mindent szabad. Köpködni is szabad, ami szintén nem jellemezte még negyedszázada sem ilyen mértékben a futballt, és még kevésbé amúgy átlagos, viszonylag jól öltözött emberek utcai viselkedését. A szemétszállítás és a részbeni újrahasznosítás rendszerei Budapesten és az országban nagy csodálkozásunkra az elmúlt két évtized nagyságrendileg megnövekedett terhelése ellenére is működnek, sőt örömünkre a szelektív háztartási hulladékgyűjtés is mind nagyobb teret nyer. A helyzet mindezek ellenére több fronton is elkeserítő. Nem tudjuk megítélni, mennyire fenyeget Budapesten egy dél-olasz típusú szemétkatasztrófa, de világosan látni, hogy az emberek és a gazdaság szereplői abban a helyzetben is megőriznék ártatlanságuk és bűntelenségük tudatát, és mint a kérdésben egyedüli illetékestől, az államtól és a fővárostól várnák a megoldást. Míg a szemetelés jogát az egyének és a cégek minden körülmények között fenntartják maguknak, a legkevésbé sem érzik magukat illetékesnek a saját mocskuk eltakarításában. Különben is, mindig csak más szemetel, mi legfeljebb csak elviseljük a következményeit. Bevásárlóláncaink, üzleteink feliratos nejlonszatyrai szállnak ezerszám a levegőben, akadnak fönn bokron-ágon, süllyednek a vizeinkbe? Nem mi csináltuk. A parkoló hajók kötelein fennakadt plasztikmocsok is a szomszédainktól érkezett, nem szedjük ki, úsz szon csak tovább a Fekete tengerbe! Ásványvizes, üdítőitalos, étolajos flakonok tömege zörög az aszfalton, hever az árkokban, lapul a fűben, koszolódik a senkiföldeken? Nem mi tettük oda. Akkor sem hajolunk le semmi ilyesmiért, és dobjuk a szemétbe, ha véletlenül akad látótávolságban elhelyezett szemétláda. Nem a mi dolgunk. Ez az állam, a főváros dolga, olykor ráadásul a félkegyelmű környezetvédők is segítenek nekik. Ha látunk valakit, aki ilyet tesz, ferde szemmel nézünk rá, bizonyára bolond. Ha mi, bolondok, szólunk a pénztárosnak, hogy megvásárolt áruink fele annyi nejlonban is elférnek, mint amennyiben elhelyezte őket, megbántódik. MDF piaci tésztaárusunk lelki beteg lesz, ha a két zacskó gyufatésztát nem engedjük nejlonba rakni neki, mert kosárral érkeztünk. Sértett hangon nógat, hogy de, hadd tegye nejlonba őket mégis. A legkevésbé sem tekintjük szentnek tehát az állampolgárt, akinek a politikusok a szavazatok elnyerése érdekében udvarolni kénytelenek. De nem menthetjük fel az államot, a fővárost és a kerületeket sem. Nagyjából két bajunk van velük. Nem értjük egyrészt, miért mondtak le az állampolgárok nyilvános figyelmeztetéséről és nógatásáról egy olyan ügyben, ahol senki nem vádolná őket kétes értékek képviseletével. Másfél évtized is eltelt, amióta a „NEM BÁNTJA A SZEMÉT?” megejtően szellemes feliratú plakátot utoljára láttuk a városban. Nem értjük emellett azt sem, hogy amit a sok pénzünkért mégis csak csinálnak, azt miért csinálják irracionálisan? A közterületek hangos gépek általi gaz- és parlagfűmentesítése tényleg nem képzelhető el másképp, csak a bennük fekvő plasztik- és nejlonmocsok miszlikre aprításával, amelyet aztán a legmegátalkodottabb környezetvédő sem tud már fölszedegetni? Megérné figyelni pedig az ilyesmire, mert madármagasságból még mindig szép a város, BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIV. évfolyam, 8. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi E szám szerkesztője: Hidvégi Violetta Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Pro Cultura Urbis Alapítvány, Budapest Bank Budapestért Alapítvány és az támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: A kőbányai pincerendszer rejtélyei (28. oldal) A hátsó borítón: Egy fél szalmakalap (24. oldal)
