Budapest, 2011. (34. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Ship in bus
posan meg kellett szemlélni a kétéltű sofőrt, aki ennek ellenére nem halvérű hüllőként mutatkozott, sokkal inkább nyájasan intett a hátul ülőknek, amivel biztosította kétkedő jellemüket: bármi történjék is, ő kivágja magát. – A fedélzeten kilenc emergency exits, Notausgänge, vészkijárat, ebből kettő on either side of the vehicle, három an der Decke, négy pedig maguk az oldalsó ablakok... de mindenki legyen nyugodt: egyre sem lesz szüksége a nemzetközi összefogással épített kétéltűnek. A hajóbuszt máltai segítséggel készítették, az ötletgazda és tulajdonos (1 in 1), egy alkalommal, bizonyos szálloda tetejéről a mélybe tekintve fogalmazta meg elképzelését, a ship in bus és fordítva elmé letét. Die zentrale Frage, közvetlenül a to be or not be dilemmája után került napirendre: – Is this really a bus that can float on the water? – Oder ein Schiff, welches auch auf dem Trockenen fahren kann? – A busz vagy hajó kérdésköre a közönséget legkevésbé érdekelte, ernyedten figyelték a nevezetességeket a budapesti dugóhúzóban: a kilencvenhat méter magas Bazilikát, melynek megépítésével 1838-ban, az árvíz túléléséért adtak hálát a Gondviselésnek, és ahol a Sophia Loren fia is házasodott; attól nem messze a harangtalan Evangelische Kirsche-t (near Váci street); a Kulturzentrum Gödör gödrét; majd utánuk következett a Synagoge, az Astoria, az Elektronik Muzeum, majd ugyanez visszafelé; miközben szépen tapinthatóvá vált a híres hetedik kerületi kontraszt, a business centertől a romkocsmáig és az igaziig. Azután következett az Andrássy strasse, az Opera, az Oktogon, a Kodály körönd corner, és a Hősök Platz. Left side és right side kerékpárosok húztak el a buszhajó mellett, mely kíméletlenül szembesítette a trolibuszokat szerény képességeikkel, amikor fullkötöttpályás kis életükben még az egyszerű metró-közeli csatornaépítéssel sem tudtak mit kezdeni. A fiatalok e tájt már határozottan vizet éreztek. Közösen gerjesztett izgalommal várták a Dráva utcát, a csobbanás helyszínét, viccelődtek, nevetgéltek, amikor előre elgondolták a körülményeket, egyikük merülést mímelve befogta az orrát, a másik az ablaktörő kalapácsot kutatta az ülés alatt, azután összeölelkezve a közös hullámsír elől menekülő tutajról/búvármentőkről/ hidroplán-helikopterről révedeztek; szóval az összes modern filmelem előkerült a repertoárból, de amikor a buszhajó odaállt a folyóparti kifutóba, tizenkét éven felül és a szerelmespáron kívül mindenki elkomolyodott. Más gondolatnak gombostűnyi helye sem volt a fejekben, óvatosan méregették a lejtőt, ahonnan már csak sikeres riverrájdolás után volt visszaút. – Don’t panic or call the fire brigade or ambulance, und Verzweifeln Sie nicht, rufen Sie nicht Polizei, mert a minőségbiztosítást a TÜV Rheinland és a Lloyd of England végezte, a biztonságra pedig a magyar és a máltai Nemzeti Közlekedési Hatóságok ügyelnek – a figyelmesebbek fülében visszacsengő mondatok nyugtatóan hatottak; különben is vigadalom ez, nem pedig riadalom. Az utasok most először végigtekintettek a többieken, már nemcsak úti- hanem sorstársak is voltak, mert mindannyian beszálltunk a hintába, ahonnan kiszállni lehetetlenség – aki fél, ugyebár, az meg tehetetlen –, úgyhogy közös egyként és ellenszavazat nélkül döntés született: Dunának megyünk. Jöjjön hát, aminek jönnie kell, és bármilyen képtelenség, légkondicionált autóbuszban ülve, ölbe tett kézzel zúduljunk bele Európa második leghosszabb folyamába (a Volga után), s közben tartsuk szárazon – amink van. Így is lett. Lelki dobpergés és az idegenvezető hujjogatása közepette az autóbusz vizet ért, mire azonnal beindultak az ablaktörlők, majd kis ringatódzás után, nagy kíváncsisággal délnek vettük az irányt. A sláger persze a felújított Margit-híd volt, és a Margitsziget, és a Parlament, na, meg a Lánchíd, a korzó, a naplemente, a sirályok, a víz közelsége, s a turisták oly hamar áttértek a vízi életmódra, hogy nemhogy tengeri betegségük nem volt, de az északi hajózási útvonalra kanyarodva, már heves harcot vívtak egy-egy hűtő-mágnesért, amit a buszhorgony súlyának helyes megadásával (30 kg), és az Országház ablakai számának eltalálásával (mely az építkezés idején megegyezett a képviselők számával – vagy fordítva) lehetett nyerni. A kedélyes hangulat ezek után tartóssá vált, a hajóbusz bumfordiként lépett újból a szárazföldre, melyet nyíltszíni taps kísért, s ilyen hinterlanddal rajta már a visszafelé úton támadó hőség sem foghatott. ● 11 BUDAPEST 2011 július
