Budapest, 2011. (34. évfolyam)

6. szám június - Hamvay Péter: Kiállításon az ember

Semmelweis Ignác egykori szülőháza a régi Tabán kevés megmaradt emlékeinek egyi­ke. Nem sok híja volt a pusztulásnak, bár már 1906-ban emléktáblával jelölték meg az épületet. A második világháború utol­só attakjai már lakatlan házat értek, és csak évtizedek múltán, 1964-ben vált az orvos­történet felkent intézményévé. Az azóta itt működő Semmelweis Orvostörténeti Múze­um, Könyvtár és Levéltár múzeumi bázisa az orvostudomány és gyógyszerészet hazai és nemzetközi történetéből ad ízelítőt. Az ál­landó kiállítás az ókortól a 20. század elejéig tartó fejlődés tárgyi, művészeti és írásos em­lékeit mutatja be, míg az időszaki tárlatok egy-egy különös téma köré csoportosítják olykor meghökkentő, ritkán látható anyagu­kat – olvashatjuk bemutatkozó honlapjukon. Az egyik legkisebb az országos múzeu­mok sorában, s ez költségvetésén is meg­látszik. Harmincnál kevesebben dolgoznak státusban, az idei 116 millió forint jóformán a rezsire és bérekre elég csupán. Nyolcvan­ezer tételes gyűjteményüket tekintve már a középmezőnybe tartoznak, könyvtáruk 140.000 kötete pedig világviszonylatban is jegyzett. Felügyeletük alá tartozik a Tárnok utcai Arany Sas Patikamúzeum és a Mátyás téri gyógyszerészettörténeti könyvtár. Valami fontos történt mindehhez képest az elmúlt évtizedben: a kilencvenes évek négy­ezres látogatószámát az utóbbi években har­mincezer körülire sikerült feltornázniuk, és a tavalyi Múzeumok Éjszakáján már egymás sarkát taposták a látogatók a korábban oly csendes kiállítóterekben. Ennek is köszön­hető, hogy a 2011-es Múzeumi Világnap al­kalmából ők vehették át az Év Múzeuma díjat. S bár a szűkös költségvetés miatt a programok szinte kizárólag pályázatokból valósulnak meg, nem panaszkodnak: az idén körülbelül 65 millió forintnyit sikerült szerezniük. Már akkor csatlakoztak uniós programokhoz, amikor még csak társult ta­gok voltunk, sőt az afrikai orvoslásról szó­ló nemzetközi tárlatot 2000-ben úgy alkot­ták meg, hogy csupán három műtárgy volt a sajátjuk, s mellette persze a koncepció. A gyűjtemény anyagának egy részét sikerült digitalizálni, így a nemzetközi ügynöksé­gek is tallózhatnak belőle, s a jogdíjakkal is jövedelemhez jutnak. Varga Benedek, aki 1989 óta dolgozik itt – 1999-től főigazgató-helyettesként, 2007 óta pedig főigazgatóként –, kérdésünkre nem­zetközi kontextusba helyezi a tabáni intéz­ményt. 240 orvostörténeti múzeumot tarta­nak számon Európa-szerte, közülük ötven az utóbbi években nyílt, a muzeológia felfutó ágáról van tehát szó. A gyűjtemény, a kon­ferenciák, publikációk, gyerekfoglalkozások, sőt a látogatószám tekintetében Európában az első húsz között van a budai, a főigazga­tó becslése szerint. A külföld már akkor fel­figyelt rájuk, amikor idehaza még alig vett róluk tudomást bárki is. Európában a 20. század elején jöttek létre az első orvostörténeti szakmúzeumok. Az érdeklődést egyrészt az magyarázta, hogy a gyorsan változó orvoslás igyekezett meg­őrizni a praxisból kiszoruló módszereket, másrészt a múzeumok a historizmus jegy­ében a tudományok fejlődését voltak hivatva reprezentálni. De ezek az intézmények, így a budapesti is, sokáig elsősorban az orvosi szakma presztízse és a medikus-oktatás szol­gálatában álltak. A változás a 20. század végén következett be, amikor az orvoslás technikájáról, a nagy elődök emlékezetéről az emberre és a társa­dalomra került át a figyelem fókusza. Olyan kérdéseket kezdenek boncolgatni, hogy mikor mit tekintettek egészségnek és a betegségnek, milyen hatással voltak például a járványok a társadalomra, ez hogyan csapódott le a művé­szetben, a gazdaságban, a vallásban, a széles értelemben vett kultúrában. Ezt a tendenciát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az utóbbi években nemhogy követni kezdte, de bizonyos mértékben alakítójává is vált. Elsősorban időszaki kiállításaival tágítja határait. A nehezen emészthető szakhistóri­ai kérdéseket igyekeznek sztorikba csoma­golni. „A sebesült Görgey” című, most álló Kiállításon az ember Az Orvostörténeti lett idén az Év Múzeuma szöveg: Hamvay Péter, fotó: Sebestyén László 13 BUDAPEST 2011 június

Next

/
Oldalképek
Tartalom