Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - Horváth Júlia Borbála: Neonbagoly
szakmája szimbólumához, a bagolyhoz. Ha mindez megvan, kutassa fel emlékezetében a régi képet: a Népszínház utcában villódzó neonreklámot, és jöjjön el végre az ő ideje is akkor, amikor kiderül: felsőbb döntnökök el akarják távolítani a monstrumot, vagyis szabad a gazda, a megtépázott neonbagoly gazdát cserélhet – sok-sok bonyodalommal vegyítve. Egy vérbeli antikváriust nem lehet eltántorítani tervétől. Kezdetben a nyitás körüli feladatokat látja el, akár a saját gyűjteményét is beolvasztja a készletbe – persze a nagy kedvencek otthon maradnak –, és kezdődik a hegymenet: berendezkedés, legalább tízezer kötetre való polcrendszer legyártása, katalóguskészítés, azután hirdetések föladása, címre járkálás, fűzött füzetek között az érték felkutatása, és sok-sok rádöbbenés. Például, hogy a magánszektor önjáró adás-vételével a privát-licitálók hada a legnagyobb forgalmazó, és még izgalom is jár az aukciókhoz, utcán át cserél gazdát a termék, azután eltűnik a hátizsákban, mintha sose is lett volna. Másfelől a karosszékből végezhető keresés dívik: a megfelelő helyre beírod a címet, kettőt ugrik a kép, és megkapod a jutalmad: letölthető versek, novellák, szabad a vásár, a kötetet megvásárlására igazán nincs szükség. Persze akadnak ínyencek, akiknek mindennapos kísérője a könyv. Megnyugtató díszlete életüknek, lakásukban égig érő polcokon őrizgetik a semmivel össze nem keverhető aromájú keményfedelűeket, hogy sose jussanak a végére, de nem is az a cél, hanem a valós jelenlét. A GPS-korban a földrajzi atlaszok kultúrája is homályba vész, hiszen már tényleg nem térkép e táj, sokkal inkább koordináták halmaza, a térképeket mini-képernyőre nyomtatják, s géphang olvassa be az itinert: a-má-so-dik-lám-pa-után-jobbraúté-pítés. Aktív megszállottak azért a másik oldalon is vannak, akiket roppant érdekel a Berzsenyi Dániel munkái I-II, a Párizs és Budapest a divat tükrében 1750-től 2003-ig, az Adalékok a Tabán történetéből, valamint a Radnóti 100, és a Dohnányi-életrajz, az Aradi vértanúk albuma, az egykori Erzsébet-híd, és mellette a mai Erzsébet-híd fotója, története, múltja-jelene, élete-halála; and many many more – hogy csak a legfontosabbak kerüljenek szóba. A kínálat pedig egyre nő: az antikvár történelmi könyveket két sorral lejjebb taszítják az antikvár politikai könyvek, azokat a jogiak, mellettük friss erővel nyomulnak a bibliofil kiadványok ától zéig rendeződve, szorosan a nyomukban a fotó- és másművészeti albumok, de nem megfeledkezve a vallási, a katonai és az útikönyvekről; új mánia a gasztronómia, és kuriózum a dedikált példány, az egyéb ínyencségekről nem beszélve. Az antikvárius elégedetten legelteti szemét nyáján, ellenükben nem tudta soha visszafogni magát (és nem is fogja soha), amikor poros hagyatékok fáradt darabjai között rátalál a számolócédulákra, ős-részvényekre, kéziratokra, privát képeslapokra, ráadásként pedig: kártyák, pénzek, bélyegek, melyek egyazon filozófiával bírnak. Belépéskor minden érdeklődőt alanyi jogon járó nyájas adj istenben részesít, még ha fogadjisten lesz is belőle, mert inkább eladni térnek be manapság, mintsem venni. Oldaltáskás suhancok érkeznek nagyanya vegyes vágott kínálatával: a szerelmes ponyva és a szakácskönyvsorozat mellett egy Révay is akad; de eladni kívánó utóbbiért kevesli a megajánlott összeget, s továbbáll, majd kisvártatva visszajön: jó lesz, csak adja, adja, már azt a pénzt. Odabent pedig arccal a választék felé, hiszen sohasem az antikvárius határozza meg az irányvonalat, s különben is oly szép darab. A bagoly ilyenformán jó kezekbe került, ugyanis a második bekezdés óta rengeteg dolog történt vele. Benyovszky István nem tréfált, amikor elhatározta: az ő portálját fogja díszíteni. A megvalósításban nem várt módon a megszerzés volt a legegyszerűbb művelet – talán még örültek is, hogy megszabadulhatnak ettől az ócskaságtól –, utána viszont keserűségek sora következett. A felújítás még csak hagyján, bár költségként a párszázezer is csak leírva bagatell, de kiderült: bizonyos területeken a törvény, az törvény. Városképileg ugyanis legföljebb hetvenötször-hetvenöt centiméteres reklámok tűrhetők el itt, az Üllői úton, a bagoly viszont sokszor hetvenöt centis. A visszahelyezési akció így támogatókat keresett, és kilépett a nyilvánosság elé: múzeumok, városvédők, médiumok álltak az ügy mellé, mindhiába. Utolsó remény az újonnan választott polgármester ígérete, akit persze ugyanúgy gúzsba kötnek a törvények, mint elődjét, de hajlandó a legközelebbi adandó alkalommal törvénymódosítást kezdeményezni a Parlamentben (!), bagoly- és reklámhordozó ügyben. Az eljárás ugyanis – gondolja ő is – erősen diszkriminatív. Hiszen néhány kortárs ott ragadt a pesti homlokzatokon (Lottózó, Orion, Szivárvány Áruház, Csepel Művek, BÁV-Csarnok, VOR, Hús-hentesáru, Pingvin söröző, Baromfibolt stb.); a Bábszínház korabeli óriás-neonját pedig már rég fölújították, hogy aktívan örökítse tovább a szocializmus fénykorának ereklyéjét. Az antikvárius nem adja fel, csendesen munkálkodik nyilvános dolgozószobájában, és várja, hogy valóban eljöjjön az idő, amikor tervei felfénylenek. ● 31 BUDAPEST 2011 május
