Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - Zappe László: Csalódások
Igazán szívesebben írnék rábeszélő, mintsem elriasztó dolgokat a budapesti színházak előadásairól, ám az elmúlt hetekben a hatalmas kínálatból inkább az elszomorító élmények az emlékezetesebbek. Voltak ugyan olyan kellemesen szórakoztató bemutatók is, mint például a Sirályban Takátsy Péter Para-frázis című darabja (a Manna és a TÁP Színház közös produkciója), ahol a szerző rendezésében remek színészek parádéztak, vagy a Nemzetiben a Szentivánéji álom koncerttel egybekötött pompás zanzája meg a Vígben a Rómeó és Júlia bohózatnak játszott első fele. Kellemes meglepetés volt még Molnár Ildikó némán előadott Kroetz-egyfelvonásosa, a Kívánsághangverseny a KULTEA nevű helyen, a Bazilika mellett, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban. Az érdektelenül közepes, unalmasan művészkedő estéket pedig inkább nem emlegetném. Maradnak azok, amelyek bánatot, de legalábbis csalódást okoztak. Forgách And rást például megbízhatóan ügyes, min dig valami érdekeset előállító drámaírónak tudtam, Leni Riefenstahl ról pedig azt, hogy hosszú élete politikai és egyéb pikantériáktól különösen izgalmas. Nem gondoltam volna, hogy kettejük találkozásából a posztdramatikusnak nevezett színház trükksorozata fog kisülni a Pinceszínházban, a Bagó Bertalan rendezte LÉNI vagy nem Léni című bemutatón. A megháromszorozott címszereplőt Almási Éva, Pápai Erika és Marjai Virág három egészen különböző nőnek mutatja, Sze gezdi Róbert meg az összes férfiszereppel bánik el jó közepes szinten. Legjobbak a ma is ismerős áthallásoktól sem mentes egykori Hitler-beszédek. Tamási Zoltán azzal keltett csalódást, hogy a TÁP Színház és a gázturbinás sugárhajtóművekről ismert Pavel Szolovjov neve mögé rejtőzve, nem ismételte meg a Merlinben egykori remeklését, amelyet 2005-ben Fűrészelés, forgácsok, roncsok címmel követett el a Stúdió „K”-ban. Pedig ezúttal is kitűnő színészekkel (hogy csak Hajduk Károlyt, Bán János t, Szilágyi Ka talint és magát a rendezőt említsem) tette színpadra az orosz nyomorirodalmat parodisztikusan megidéző történetet, amely most a Kuznyecki esőzések címet viseli, az előzményre meg a Fűrészelés, forgácsolás és egyéb roncsológyakorlatok alcím utal. A régi változat alighanem tömörebb, feszesebb volt, s főképp elementárisan megrázó élményként él emlékezetemben. A szerző-rendező bizonyára dúsítani vélte a félresiklott, eltévedt üdülés rémes előzményeit és még borzasztóbb következményeit, ám inkább hígítania sikerült. Meg aztán a stílus, a hangvétel is megkopott kissé azóta a sok használatban. Haumann Péter ugyancsak régi nagy si kerét, a Szókratész védőbeszédét mondja föl újra a Katona Sufnijában. Szép gesztus mindenképpen. A színháztól a nem eleget foglalkoztatott nagy színész iránt éppúgy, mint a színésztől részint vén nézői iránt, akik évtizedekkel ezelőtt ebben a szerepben szerették meg, de még inkább a fiatalabbak iránt, akik csak hallomásból tudhatnak az egykori csodáról. Csak hát több mint négy évtized múltán ez a csoda is megkopott. Most, mire a színész korban hozzáérett a szerephez, eszközei modorrá lettek, a monodráma pedig kiment a divatból. A produkció addig igazán erős, amíg Haumann önmaga. Magába mélyedve ül oldalt, nézi az érkező közönséget, az utolsóknak szigorú mozdulattal mutatja a még üres helyeket. Amikor átmegy a középen megvilágított székhez és átváltozik Szókratésszé, már csak egy nagy színész utóéletét látjuk. Egy divatból kiment óriásét. A legszomorúbb azonban a hajdani Mikroszkóp utóéletét nézni. Mert bár Verebes István igazgató lemondott, a Kabaré 24 még működik – legalábbis az évad végéig. Ezúttal két egyfelvonásost mutattak be A Lajos meg a Károly, avagy belövések és lelövések címmel, Szurdi Miklós rende zésében. Az egyiket (Üzenet) Verebes írta egykor arról, milyen sorsra jutnak a hivatali-bizottsági ügyintézés során Kossuth Lajos üzenetei. A másik Mrozek közismert abszurdja, a Károly. Mindkettő elavult, akárcsak a játékstílus. A legfájdalmasabb azonban a meglehetősen kivénhedt publikum csekély létszáma és reakciója: ők még mindig a régi térdcsapkodó röhögést várták, tehát csalódtak. Verebes színháza vergődik. Megújulni szeretett volna a színvonalasabb műsorral, csak hát nem előre, hanem visszafelé kereste az utat. ● semmi tét. A kormányzatnak ugyanis nincs beleszólása a kerületi döntésekbe. Az államtitkár azért – úgymond – közvetítői szerepet vállalt Terézváros és a Tűzraktér között... Simonffy Márta akkor azt kérte a jelenlévőktől, értsék meg, nem adhatja olcsóbban az önkormányzat a helyet, s elmondta azt is, kimondottan örülnének, ha a március 28-án lejáró határidejű hasznosítási pályázatra az Art Sector is beadná az anyagát. Nem sokkal később egésznapos fesztivállal és petícióval tiltakoztak a Tűzraktér szimpatizánsai, művészei a kilátásba helyezett kiköltözés ellen, akkor még nem lehetett tudni, milyen reményekkel. Ugyancsak a már idézett közleményben írja a kerület, hogy egyáltalán nem szeretnék ellehetetleníteni egy műhely munkáját. „Ugyanakkor azt sem tartjuk elfogadhatónak, hogy egy nagy lobbierővel rendelkező alapítvány zsarolja az önkormányzatot, indokolatlanul formáljon arra jogot, hogy gyakorlatilag fillérekért béreljen egy egész épületet a város, illetve a kerület központjában, ezzel komoly károkat okozva Terézvárosnak. Ezzel szemben az önkormányzat vezetése tisztességes feltételek mellett, pályázati úton szeretne dönteni az épület hasznosításáról, jövőbeni sorsáról.” Talán ez is közrejátszhatott abban – mint az írásunk elején idézett Facebook bejegyzésből kiderül –, hogy a kerület tárgyalni kezdett a Tűzraktér képviselőivel. Utóbbiaknak igazi ütőkártya van a kezében: az inkubátorház az utóbbi években több mint hatezer (!) kulturális rendezvénynek adott otthont. Színházi előadások, koncertek, performanszok, oktatási, képzési, családi és gyermekprogramok, miegyéb. Mindezt a „hivatalos”, mainstream kultúra intézményrendszerén kívülről bonyolították. Sokak szerint éppen az ilyen alternatív alkotóházak miatt élhető még ez a város. S lesz talán a jövőben is. Úgy látszik, ez sem elég. Szó volt már róla, az épület életveszélyes. Mikor kiderült, hogy ez nem igaz, az önkormányzatnál racionális pénzügyi szempontokra hivatkozva érveltek a Tűzraktér bezárása mellett. A tűzrakteresek havi másfélmillió forintos ajánlatát viszont elutasították. Április 28-án a képviselők úgy döntöttek, a jövőben az alkotóházat a kerületi fenntartású Terézvárosi Kulturális Közhasznú Zrt. működteti. ● Csalódások Zappe László 9 BUDAPEST 2011 május
