Budapest, 2011. (34. évfolyam)
4. szám április - Senki többet? Harmadszor!
37 BUDAPEST 2011 április Elkelt mind a húsz példány a Budapest Könyvek sorozatának ötödik kötetéből, amelyeket a Nagy Budapest Törzsasztal tagjai aláírásával gazdagítva bocsátottunk árverésre. Jól kelt el. A liciten a kiadó, a Budapesti Városvédő Egyesület közel száznyolcvanezer forintot inkasszált. Persze, mint mindig, a kötet megszületésében alkotóként részt vevők is kinyitották az estén (többnyire sovány) pénztárcájukat. Mint a törzsasztal egyik éles szemű tagja és megfigyelője piacvezető napilapunkban néhány kötettel ezelőtt kelt emlékezetes publicisztikájában megírta, ez a sorozat úgy „működik”, hogy akik megírják, szerkesztik, publikálják maguk között is adják el, hogy a költségek megtérüljenek. Ebben persze van némi túlzás, de nem vitás: azért, hogy ezek a munkák megjelenjenek, a megalkotásban közreműködők hozzák a legtöbb áldozatot. A kulturális teljesítmények egyetlen ösztönzője a Münchausen-effektus lett (emlékeznek, a derék báró saját hajánál fogva húzza ki magát a lehetetlenből), s hiába áll körbe mondjuk négy sovány tehén egymást fejni (ami egyébként csak néhány kortynyi tejet eredményez, ld. a Jókai-kötet árverését), szomjukat egyre nehezebben oltják. Amúgy egyébként Budapest az a város lenne (kellene legyen), amely áldoz ilyen célokra, mert hogy okkal büszke kultúrája egyediségére, gazdagságára. Ám Budapest most az a város, amely egyetlen forintot se áldoz például a „saját” lapjára, a róla szóló folyóiratra. Jól csengő nevét a T. Olvasó – a mi olvasónk – ismeri. Budapestnek emlékül. Ez a munka címe. Jókai Mór pesti lakásairól mesél: tizenöt volt belőlük, a nemzet nagy írója folytonfolyvást költözött. De igazán a Svábhegyen, Költő utcai kertjében, Orbán-hegyi és kútvölgyi szőlőjében szeretett lakni-élni. Szőlészkedett, borászkodott, szüretelte ötven éven át gondosan összerendezett gyümölcsösének sok száz termő fáját. Nem csak a kutatások nyomán megfogalmazott adatok, szövegek mutatják meg viszonyát Budapesthez s ehhez a kerthez: a kötet második részében a kortárs visz szaemlékezők elevenítik fel élményeiket a budapesti Jókairól. A szokásos műsor – az árverés egyes szakaszait Hirtling István szövegfelolvasásai és Földváry Gergely zenei futamai szakít ják meg – ezúttal egy cseppfolyós terméket is a premier részévé tett, a Soós borászati iskola jóvoltából. Bemutattuk és meg is kóstoltuk a Budai Vörösnek nevezett cuvée-t, annak a hajdan legendás vörösbornak a reinkarnációját, amelyet most újra megpróbálnak összeházasítani, előállítani azok, akik a budapesti idegenforgalom jövőjére gondolva fantáziát látnak az ötletben. Köztük van a BTH, a Kadarka Kör, a Budapesti Városvédő Egyesület és persze a Soós, illetve a Corvinus Egyetem. De a „csapat” abban reménykedik, hogy maga a főváros is csatlakozik majd. Annál is inkább, mert Bojár Iván András nak a világ hálón is tanulmányozható marketingterve Budapest megújításáról tartalmaz ezzel a programmal egybevágó elemeket. (A budai nyugati vároldal szőlőtelepítését is ő kezdeményezte tavaly ősszel.) Majdnem mindenkinek ízlett a kadarkából, kékfrankosból, csókából házasított – a száz éve nem létező előkép feltételezhető összetételi arányait követő – házasítás. Jókai is ilyesféle kastélyost ihatott. A vékony színű vörösbor volt a kedvence, s akkor, a 19. század közepén-végén ez a három fajta uralta a Svábhegyet, a Budai hegyeket, hatholdas szőlősének javát. Ahogy erről a Budapest Könyvek új kötetében – amelynek bemutatója hangulatos estével hálálta meg a szépszámú vendég érdeklődését – bőven szó is esik. (B. P.) ● Senki többet? Harmadszor!
