Budapest, 2011. (34. évfolyam)
4. szám április - N. Kósa Judit: Álommúzeum a Liget szélén
A Dózsa György út Hősök tere és Ajtósi Dürer sor közötti szakaszánál nehéz kietlenebb helyet elképzelni. Egy hatsávos út mögött tátongó – rendszerint parkoló autókkal, olykor vurstlival vagy épp pavilonokkal zsúfolt – betonplaccon kell áttörnie annak, aki a Városliget zöldjébe igyekszik. Élénk fantázia szükségeltetik ahhoz, hogy valaki megpróbálja felidézni a háromnegyed évszázaddal ezelőtti látványt: azaz a ligeti köröndöt, a Regnum Marianum templomot és a Városligeti Színkör szecessziós épületét. Mindezeket 1951-ben nyomtalanul elsodorta a Rákosi-féle rezsim megalomániája, azaz a felvonulások kedvéért lebetonozott tér és a Sztálin-szobor a tribünnel. Amiből a történelem fordulatai nyomán először a hatalmas szobor tűnt el, hogy idővel átadja a helyét a Lenin- és a Tanácsköztársasági, legvégül pedig az ’56-os emlékműnek, miközben elenyészett a szobor talapzata, a tribün is, viszont soha nem épült meg a hatvanas évek közepétől idetervezett Nemzeti Színház. Csak a placc maradt. Most pedig egy pillanatra hunyjuk be a szemünket, és próbáljuk meg elképzelni, hogy úgy 2020 táján járunk, és múlóban az átok, amely ezt a helyet oly sok évtizede sújtja. A Városligeti fasorból kilépve hatalmas épületkomplexumba ütközik a szem: Budapest új múzeumi negyede született meg itt, benne a Nemzeti Galéria új pavilonjával, a Néprajzi Múzeummal, egy fotográfiai gyűjteménnyel. Lejjebb újjáépítve magasodik Kotsis Iván 1931-ben elkészült Regnum Marianuma, amely 2400 hívőt képes egyszerre falai közé fogadni. A Hősök terén a Szépművészeti és a Műcsarnok megújulva várja az érdeklődőket, s mivel az M3-as forgalmát rég a felszín alá vezették, már semmi sem gátolja a közlekedést a ligetmenti intézmények között. De innen még a Nyugati pályaudvar mögötti, másik múzeumi negyedbe is könnyű eljutni: hiszen ebben a csodálatos álomban a fővárosi vezetés vágya is teljesült, így a Podmaniczky utcát szegélyező sínrengeteg átadta a helyét egy kulturális centrumnak. Gyűjtemények palotái sorjáznak hát itt is. Elvégre egy álomban mindent lehet – még akkor is, ha a valóság lényegesen prózaibb. Most, 2011-ben ugyanis az a realitás, hogy az utóbbi évek egyetlen valódi, nagyléptékű fővárosi múzeumi fejlesztését, a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítését éppen a ligetmenti komplexum ideájára hivatkozva fújta le (hetekkel a munka tényleges megkezdése előtt) a kormány. Nem törődve mellesleg saját főpolgármestere többször kinyilvánított óhajával sem, miszerint ő az elvetélt kormányzati negyed helyére akarna kiállítóhelyeket költöztetni. A kormány közben ráadásul azt is elrendelte, hogy az általa finanszírozott gyűjtemények mindegyikének egy teljes hónapra eső költségvetését zárolják. Így bár a kommunikáció valóban egy évtizedes távlatban tervezett fejlesztésről szól, az a tény, hogy a Szépművészetitől elvett, szűk négymilliárdnyi EU-s forint a kormány szerint se elég másra, mint a tervek elkészítésére, legalábbis megalapozza a gyanút, hogy a koncepció látszólagos kiérleletlensége valódi tanácstalanságot takar. Ha sorra vesszük, hogy a rendszerváltás óta mi történt a nagy fővárosi múzeumok háza táján, legfőként azt láthatjuk, hogy az egymást követő kulturális kormányzatok soha nem fogadták el egymás koncepcióit, semmit sem fejeztek úgy be, ahogy azt az előd elkezdte, de gyakorta még azt sem vitték végig, amit ők maguk indítottak meg. A kilencvenes évek közepén elkezdett rekonstrukciós program célja az volt, hogy (nagyjából az ezredfordulóra) megújuljon a Nemzeti, a Szépművészeti és a Természettudományi Múzeum. Most, az új évezred második évtizedében ott tartunk, hogy a Nemzeti Múzeum történeti épülete megújult, de a kert helyreállítása és a föld alá szánt kiegészítő létesítmények megépítése még várat magára. A Szépművészeti rekonstrukciójának körülbelül a fele készült el, a folytatás egyelőre körvonalazatlan, az viszont biztos, hogy a föld alá tervezett ideiglenes kiállítóhely és közönségforgalmi térsor ötlete belátható időn belül nem kerülhet újra szóba. Ennél is abszurdabb a Természettudományi helyzete. A neki szánt egykori hadiakadémia, a Ludovika földszintjét és a tetőterét már egy bő évtizede átalakították a tárak számára, elkészült a hatalmas kiállítótér is az épület alatt – kapcsolódva az ugyancsak kiállításoknak helyet adó egykori lovardához –; most viszont, amikor már „csak” a további két emelet megújítása és az új állandó kiállítás megvalósítása volna hátra, a kormány bejelentette, hogy összevont rendészeti egyetemet szeretne alapítani az épületben. A múzeum pedig menjen isten hírével. Innen nézve akár azt is mondhatnánk, hogy ennek a tébolyult helyzetnek inkább nyertese az Iparművészeti Múzeum, amely másfél évtizede pénzhiány miatt nem került be a rekonstrukciós programba. Ott legalább semmit sem hagytak félbe – igaz, kevés dolog bizonyítja jobban, hogy a felújításra igenis szükség volt, mint a kordon, amely mostanában a lepotyogó Zsolnay-díszektől védi az Üllői úton a járókelőket. Így immár nem Álommúzeum a Liget szélén szöveg: N. Kósa Judit, fotó: Sebestyén László 22 BUDAPEST 2011 április Bővítés törlendő...
