Budapest, 2010. (33. évfolyam)

12. szám december - Zsigmond Gábor: Évfordulós garázsok

Ikarus 180-as, 556-os, és 620-as típusú autóbuszok voltak itt – mára mind mu­zeális érték. A megnyitás után rövid időn belül megjelentek a vadonatúj 200-asok. Nemcsak fél Budát, Békásmegyert kellett ellátni ezekkel a kocsikkal, de Óbudáról indult útjára minden reggel a margitszi­geti mikrobusz is. 1975 tavaszán a főleg NDK-s és hazai piacra gyártott, kimondottan különjára­tokra és munkásszállításra tervezett Ika­rus 211-es midibuszokból négy darabot vásárolt a BKV. A szokatlan vétel magya­rázata a budai vár forgalmának javítása volt. Ezeket értelemszerűen a viszonylag közeli Óbudára osztották be. Különleges feladatot kaptak: ezek lettek a háborús ká­rokra hivatkozva elbontott budavári sikló pótlóbuszai. V jelzéssel (Vár) jártak, hi­vatalosan nyilván nem lehetett őket „sik­lópótlónak” nevezni, bár a járatok éppen 1986-ban, a sikló újjáépítésével szűntek meg. Később is voltak „exkluzív” buszok Óbudán: 1998-ban bevezették a BKV Plusz márkavédjegyes járatokat és innen indul­tak az ezzel ellátott City buszok, majd a hűvösvölgyi és a rózsadombi viszonyla­tok. 2008-ben átadták a Megyeri hidat, amelyen új jármű közlekedett, a 204-es, szintén ebből a garázsból. A negyedik évtizedébe lépő óbudai te­lephely születésnapját alkalmi kiállítás mellett családi és szakmai programok­kal ünnepelte a BKV. A leglátványosabb műsorszám minden bizonnyal a mentési bemutató volt, ahol a speciális műszaki kocsik úgy pakolták ide-oda a több ton­nás monstrumokat, mintha műanyag já­tékautókat emelgettek volna. A harmincötös cinkotai A hetvenes években döntöttek úgy, hogy az óbudai után kell egy újabb telephely valahova a város túlsó felére, a pesti vé­gekre. A Bökényföldi út és a Cinkotai út találkozásánál két év alatt építették fel a létesítményt, eredeti nevén Cinkota Au­tóbusz Üzemegységet. Az avatásra 1975. december 15-én került sor. Ekkor még csak napi 49 jármű indult innen útjára, egy évvel később már kétszer, az évtized végére pedig több mint négyszer ennyi. Eredetileg a 200-as típushoz tartozó Ika­rusokkal töltötték fel, persze azóta már újabbak is érkeztek ide. Az épület tégla­test formája kiválóan harmonizál ennek a sorozatnak a dobozformájával. A közel 70.000 négyzetméteres területre az akkori legkorszerűbb technológiákat építették be. Az üzemi csarnok acélszer­kezetű épülete, a javító terület oszlopmen­tes belső tere is újdonságnak számított. A hatalmas ablakok természetes fényt kínáltak a napi munkához, a szennyezett levegőt pedig elszívó-berendezés vezet­te a szabadba. Ez lett tehát Budapest hatodik gará­zsa. S volt olyan időszak, amikor mind üzemelt (egészen 1996-ig, amikor, mint már említettük, a Récseiként ismert te­lephely bezárt). A maga 35 évével a legfiatalabbnak számító cinkotai garázs többek között az Örs vezér terének környékét, Rákospalo­tát, Rákosszentmihályt, Pestújhelyet látja el, de a 7-es jelzésű járművek egy része is innen indul el nap mint nap. Ezeknek a telephelyeknek a története megbecsült fejezet a fővárosi tömegköz­lekedés egészének históriájában. Hiszen – a régi szállóigét némileg korszerűsítve – azt mondhatnánk: ahogy hajózni, úgy buszozni is muszáj. Ma Budapesten ezek a járművek szállítják az utasok több mint negyven százalékát. Hogy így lesz, azt 1915. március 1-jén, azon a vasárnapi hajnalon, amikor pont­ban 7 órakor elindult az első két autóbusz az Andrássy úton, még bizonyosan nem gondolta senki. ● 24 BUDAPEST 2010 december Cinkotán pihentek, gyógyultak a 260-as Ikarusok Szerelőaknán a Cinkotai garázs csarnokában

Next

/
Oldalképek
Tartalom