Budapest, 2010. (33. évfolyam)
3. szám március - Horváth Júlia Borbála: Óriások árnyékban
– Igaz, én annak pártján vagyok, hogy valós tényekre kell alapozni a történelmet. Akármilyen piciny részét elferdítik, már nem ugyanaz. A legjobb, ha ismerjük a múltat, ahogy történtek a dolgok, azon keresztül pedig azt, amit előidéztek. Aki nem kíváncsi a valóságra, legjobb, ha örökre lehúzza a redőnyt. – „A hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak...” – valamelyik görög filosz mondta. – Ne reménykedj. De tudod, mit? Reménykedj! Nincs más esélyed. – Jó napot. Szépen beszélgetnek itten. – Jó napot. Valami tetszik? – Képzeljék, kizártam magam a lakásból. – Kínos az. – Maga is? – Nem, nem, egyelőre nem. – Ne gondolják, hogy csöves vagyok. Itt a slusszkulcsom. – Azzal már el lehet indulni. – Nem is arról van szó, hanem hogy éppen szül a feleségem. De nincs egységem a kártyán, nem tudom fölhívni, hogy mi van vele. Nem, nem, azt se higgyék, hogy lejmolós vagyok, normális helyzetben a világért se. De nézzék, megmondom az őszintét: pénzre van szükségem! Szállásom nincsen, a benzinem elfogyott, de hamarosan vissza kell utaznom Tolnába, és nem bírom megvenni még azt a nyomorult vonatjegyet sem. – Aprót tudunk adni... – Az kevés. Ha mégsem tudnék kocsival elindulni, akkor helyjegyes vonattal megyek, mert a sima gyorson csupa bizonytalan alak utazik. – Nem akar inkább nálunk dolgozni? – Munkanélkülit fölvesz? – Hogyne, a cégem kapja utánuk a pótlékot. Mindenki jól jár. Regisztrálták már? – Még nem. Aki négy éven belül újból utcára kerül, annak nem jár segély. De mit kínál munkának? – Utazásszervezés. Tiszta, könnyű munka, csak beszélni kell. – Iroda? – Nem, mozgós. Ha a kijárós lépcsőfokon túljut, jöhet a vezetői beosztás, alkalmazhat embereket, és irányíthatja őket. – Nincs semmilyen végzetségem, idegen nyelvet sem beszélek, csak ezt az elátkozott magyart. – Ne bántsa a nyelvünket! Nincs még egy olyan, melyben még a saját halálának közlését is megválogathatja! – Nagyon vicces... – Miért, ismeri, sőt használja maga is mindet: az órásnak ütött az utolsó órája, a pék megette kenyere javát, az aratóért jött a kaszás, a házmester beadta a kulcsot, a koldus jobblétre szenderült, a boldogtalan megboldogult, a virágárus alulról szagolja az ibolyát... – A lovász elpatkol... – A papnak harangoznak... – A vadásznak lőttek... – A borbélyt kinyírják... – Meg magának is mindjárt befellegzik, ha így folytatja! – Nem vagyok én meteorológus... – Na, na, na, béküljenek már! – Jól van, nem is úgy értettem, de a kisemberek lába alól könnyen kicsúszik a talaj. – Látja, milyen tanulékony? – És pontosan mit kellene csinálnom? – Turnusvezetőre lenne szükségem. Ne izguljon! Elmondja a betanult szöveget, válaszol a kérdésekre, egyszóval kormányozza a csoportot. Persze akkor, ha előtte beszervezte magának őket. – Lasszóval fogdossam az embereket? – Látja, milyen egyszerű? Mi is öt perce még csak hárman voltunk itt, mostanra megtömegesedtünk. – Se este, se hétvége; képzelem... – Fején találta a szöget. Bár én az ünnepi hosszúhétvégéket szeretem a legjobban. Olyankor ugye több a pénzecske, amúgy is ránk fér. Ha megengedi, gyorsan elhadarom akciós ajánlatunkat: erdei séta és családi számháború a tavaszi erdőben, csokoládé-szökőkút, élő zenés borkóstolós vacsora a félpanzió keretében. Hölgyeknek arcmasszázs-jegy ezerötszáz forint értékben, az urakat pedig egy pohár egri bikavérre invitáljuk a pezsgőfürdőben. Ha lenne kedve valakinek csatlakozni, mindössze egy űrlapocskát kell kitöltenie, és máris jöhet. – Képes leállni itt ezzel? Mi emelkedett dolgokról beszélgetünk, maga meg... – Hagyd, hadd folytassa! – Kulturális ajánlatom is van! Az első napon ajándékkirándulás a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, a mohácsi csata helyszínére. – ...nehogy nagyon elbízzuk magunkat az ünnepi mámorban. – Nem mondom, valóban nincs okunk nagyon ünnepelni. – Rajtunk múlik, ha egyszer megelégeljük, lesz nemulass! Azt jósolják... ● 8 BUDAPEST 2010 március
