Budapest, 2010. (33. évfolyam)
2. szám február - Jolsvai András: Visszajáró LXXI.
a fiatalabb generációk körében, akiknek nagy része képernyő- és internetfüggő. Az mindenképpen jó, ha ilyen módon is megérinti őket az irodalom. Gondolom, véget nem érő vitát kezdhetünk arról, hogy a képregény olvasása azonos értékű, azonos élményt nyújt-e egy könyvvel. A képregény-hívők többsége esküszik rá, hogy az irodalmi adaptációk után az eredeti műveket is kézbe veszik. Ezek a rajzsorozatok többnyire a szerzővel együttműködve, irodalmi igényű forgatókönyv alapján készülnek, akár az animációs filmek. Gyökereik is közösek. A Képregénykedvelők Klubjának ösz szejövetelei, egy-egy műfajról szóló igényes előadásai, bemutatóik, az internetes fórumokon zajló vitáik, a Hungarocomix népes közönséget vonzó börzéi arról győzik meg a kétkedőket, hogy a kilencedik művészeti ágnak van létjogosultsága a múzsák hegyén. A műfajt képzőművészeti és irodalmi elemzéseknek vetik alá azok, akik nemcsak olvassák, gyűjtik, hanem történetileg is feldolgozzák kultúrhistóriai útját a kezdetektől napjainkig. Ebben a munkában nem kerülhetők meg a politikai összefüggések sem. Többen gondolták úgy a két háború között, hogy az egyszerű eszközökkel operáló technikát politikai eszmék szolgálatába lehet állítani. A háború után, a már említett Vaillant francia képregény-újság is nyilvánvalóvá tette, hogy a Francia Kommunista Párt kiadványaként a fiatalok baloldali és hazafias nevelését tekinti céljának. Nem nehéz felfedezni az ideológiai-nevelő szándékot az ötvenes-hatvanas évek, a szocializmust lelkesen építők, magyar úttörők rajzregényeiben. Természetesen ezeknek is megvolt a cserkész előképük, egy más ideológia szolgálatába állítva. Talán ilyesféle megfontolások indítottak arra néhány merész írót és rajzolót, hogy a képregény népszerűségét felhasználva mondják el az igazságot a holokausztról, az antiszemitizmusról. Kiss Ferenc ennek a témának is gyűjtője, ismerője, kutatója és népszerűsítője. Azon ő is meglepődött, hogy ezt a korántsem egyszerű és nehezen feldolgozható témát milyen tisztelettel és érdeklődéssel fogadta a budapesti közönség, amikor évekkel ezelőtt Pulitzer-díjas Art Spiegelman: Maus című képlapjai meg jelentek a metrószerelvényeken. Ahogy beszélgetünk, a polcról, a fiókok mélyéről egyre érdekesebb lapok, füzetek kerülnek elő. Kiderül, hogy Budapest nem csak a legújabb amerikai szuperprodukciók kedvelt forgatási helyszíne. Némely olasz kép(kaland)regények szerzői őket megelőzve felfedezték, hogy városunk milyen szép és izgalmas. ● Most kell sétálni a Kecskeméti utcában. Ha lesz egy kis idejük, próbálják ki feltétlenül. Autó, sőt járókelő se zavarja majd önöket útjuk során, és az építők is csak szordínóban dolgozgatnak: olyan képét mutatja most, mit se azelőtt nem mutatott, se ezután nem fog. Ha túlteszik magukat a kemény fagyokon (öltözzenek melegen, rétegesen), és időnként a lábuk alá is néznek (van miben orra bukni, any nyit mondhatok) emlékezetes élményben lehet részük. De mielőtt elindulnánk, merítkezzünk meg egy kicsit a régmúltban. Nemrég került a kezembe a Pesti Hirlap ötvenedik évfordulójára megjelentetett jubileumi díszalbum (látják, néha a nagy Homérosz is elszundikál), abban írnak a régi Pestről – a lap indulása körüli időről, tehát az ezernyolcszázhetvenes évek végéről van szó –, s többek között a Kecskeméti utcáról is. Ezt: „A Pesti Hirlap korára már nagyon kicsinosodott a Kecskeméti utca. Ráckemence helyett a Weiss-család különböző tagjainak cukrászdája fogadta a Kálvintér felöl jövő látogatót. Itt volt Koob Géza cukrosboltja is. Vele szemben, gondolom, a későbbi Csekonics-palota házában volt Dobos József delikáteszkereskedése. Dobos József a doyenjének volt nevezhető a fővárosi catarereknek, akik vállalták a nagyobb otthoni ünnepségeknek mindenestől való ellátását. Dobos maga kitűnő szakács volt. Ő találta fel a Dobos-tortát. Könyvet is írt a szakácsművészetről. Mellette egy Radisitz nevű rőföskereskedő boltja volt, rejtvény cégtáblával: egy kerék, egy i-betű és egy lövész, amiből az elmés és idővel rendelkező utcajáró Rad-i-schützöt olvashatott. Talányfejtés közben megnődögéltek a a Kecskeméti utca vadgesztenyefái.” 16 BUDAPEST 2010 február Visszajáró LXXI. Jolsvai András
