Budapest, 2010. (33. évfolyam)
12. szám december - A hátsó borítón: Török András: Simplicissimus Budapestje
480 Ft Mottó 2 A kopott Nagykörút nagyasszonya, Kicsit ázottan magaslik előttem A szépre vikszelt Newyork-palota Mindig jár neki egy hosszú mosoly. TÉREY JÁNOS: PROTOKOLL (18.) Budapest új regénye – versben Megjelent végre a Protokoll, ez a vastag, 401 oldalas könyv, a 41 éves, Debrecenben született, Kosztolányi termékenységű költő és drámaíró modern szerelmi vallomása Budapesthez. Nem kritikátlan típusú, dehogy, üti-vágja a várost, és szembe is állítja New Yorkkal, Jeruzsálemmel, Brüsszellel és Tallinnal... Jeruzsálemről például ezt írja: Van benne valami vidékies. Metropolis, de párnázottan intim. A jázminillatú alagutak, Csavart törzsű fák, lomb mögött sok erkély: A barlangos, puha fügefaallék! Folyóiratokban már lehetett olvasni kiváló részeket. De ez most sokkal több: hiába ismerünk egy-egy oldalhajót: a katedrális az más. Nem egyperces novellák sora, hanem igazi regény, igazi versben, de a verselés könnyen árad, any nyira, hogy az olvasó nemegyszer meg is feledkezik róla. A Protokollt „veretes laza” nyelven írta, pont olyan nyelven, ahogy egy ilyen mai történetet el lehet mondani. A cselekmény is ellentétekre épül: a főszereplő, Mátrai Ágoston minisztériumi tisztviselő: de nem ám akárhol, hanem éppen a Külügyben. Jóképű, negyvenes, nőfaló, magányos farkas, sok baráttal, Budapest minden finomságának nagy ismerője. Az első fejezetekben a nőügyek dominálnak, később a hangsúly a hivatali intrikákra, egy fontos belső ügyre helyeződik át. Mátrai urbánus lélek, aki imádja a természetet, apja a Füvészkert igazgatója volt, talán innét. Arany János -i termé szetközelség árad a leírásaiból, mindez persze végtelenül mai nyelven. Egyszer egy jóakaró kolléga azt mondja neki: „Viaskodik tebenned szüntelen / A rend embere és a szenvedélyé...” Azaz a polgár és a bohém. Egyik fejezetben ez kerekedik felül, a másikban az. Aztán feltűnik egy közönséges halandó nőstény, Fruzsina, a parlamenti gyorsíró: a mindennapi, távlatos boldog élet ígérete, és egy idő után ez kelti az alapvető kíváncsiságot: ebből mi lesz? Nos, jelentem, a feszültség a legutolsó oldalig kitart. Lenyűgöző olvasmány a Protokoll, alighanem a nem versolvasó magyarok számára is. Simogató, eszköztelen, érthető, mégis nagy költészet. Csak kicsit elemelt a valóság: csupa ismerős helyszín és figura. Skultéti külügyminiszter, Verocska, a nyugdíjas színésznő anya a Balzac utcából, Donner, a sebészorvos, (az Asztalizene című darab néhány szereplője is feltűnik!), aztán az Elnök kínos kalandja a komáromi hídon... És a szerelmi kalandok! Mintha az olvasóval történne minden. És az operapremier! A Falk Miksa utcai képégetés! A motorcsónakázás a Dunán! A Protokoll ambíciója nem kevesebb, mint Aranyé, a Toldi idején. Nem kizárt, hogy ilyen maradandó is lesz. (Magvető, 2010, 401 o., 2990 Ft.) Látogatás a Villa Bagatelle-ben Simplicissimus egyre kisebb meggyőződéssel hajtogatja, hogy „Budán soha nem történik semmi”... Most történt, valami fontos. Született egy új, nagyszabású és minőségi hely, amely nem valaminek az újrateremtése, hanem teljesen új dolog. Kert/játszótér/pékség/bisztró/kávéház/lakberendezési bolt egy 1924-ben épült villában. Az előző tíz év jelképe az ugyanitt működött luxusbordély lehetett volna, reméljük a most kezdődő tíz évé a Villa Bagatelle-koncepció, a teremtés, a dolgoknak a világ boldogabb, nyugatra elhelyezkedő feléből való átplántálása. A Villa Bagatelle első vasárnap délutánján a parkolóban és a teraszon volt még hely. Mintha Zürichben vagy Hamburgban lennénk, ahol annyi a jó és patinás kávézó stb, hogy mindig mindenütt van hely. Ahol a hagyomány és a folytonos újítás minduntalan egybekulcsolódik. És itt még egy plusz szolgáltatás is kérhető. A fekete és a torta mellé lehet Villanovellákat rendelni, amelyeket a Centauri álnevű gyakori vendég írt a Villa régi lakóinak viselt dolgairól. Az étlapon ott az írások címe, de mellettük nem az ár áll, hanem az olvasás időtartama... Vajon Centauri tényleg nőnemű, ahogy hírlik, s ahogy Hírlevélíró sejti? Azt (Saly Noémi szíves közlése alapján) bizton állíthatjuk, hogy a műintézmény egyik megálmodója nem más, mint a Kávés Ipartestület utolsó irodavezetőjének unokája. Budapesten mégis számít a hagyomány. (XII. Németvölgyi út 17., www.villa-bagatelle.hu, a fehér alapú, konzervatívan tiszta honlapot David Barath tervezte.) Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA fotó: Sebestyén László Ismeretlen művész tréfás graffitije a Dob utca 19. falán. Vajon milyen műfajú ez a munka, amely a város pusztulását parodizálja? Vajon mit üzen? Hogy le kellene bontani a házat? Vagy magát a pusztító időt ábrázolja, mint afféle figyelmeztetésül feltartott ujj? És hogy lehetne ezt az utókornak megmenteni, múzeumba vinni? Alkalmasint csak fotódokumentáció útján
