Budapest, 2010. (33. évfolyam)
12. szám december - Horváth Júlia Borbála: Reggelit az étvágyhoz!
után kotornia); igaz, ennek is ára van: hétszáznyolcvan forint per darab. Ugyanakkor rövidesen várható a reklámokat, a sorban állás közben szórakoztató filmecskéket sugárzó, LCD-képernyővel felszerelt bevásárlókocsik bevezetése, valamint az elektro- illetve teheroller-egyben-kocsik megjelenése, melyek szemvillanás alatt kiirtják e biztosnak tűnő pénzkereseti forrást. A rokonszakmák közül az autósok életének könnyítésére kifejlesztett szolgáltatások között találhatók még szabad helyek: a szélvédőmosó lefutott ügy, és erősen szezonális jellege miatt sem terem sok babért. Bár az élelmes manufaktúrák részére még hozhat hasznot: pirosnyi időtartam alatt az egyik dolgozó vizez, a másik maszatol, az első munkafázissal végző egyszersmind a pénzszedő is, néha cserélnek. Vadonatúj szakma viszont az autóterelgető, mely valós keresletre épül. Csúcsforgalmi időszakban a terelgetőnek rengeteg a dolga. Először is kiválasztani a megfelelően zsúfolt parkolót, felmérni a határvonalakat, a kapacitást, értelmezni a közlekedési táblákat, s csak ezek után kezdhet szemfüles munkájához. Pillanatra pontosan ismernie kell, melyik parkolóhelyről távozik éppen gépkocsi, ahová a következőt beterelni lehetséges. A sofőr eredendően hálás a segítségért, hiszen nem kell hosszú percekig bolyongania és bosszankodnia, ha valaki éppen előtte befarol a kerékalatnyi földre. Viszont az öröm hamar elszáll, mert érzi: előbbutóbb számla érkezik, hiszen ingyen-jótettre manapság kicsiny a remény. Így is lesz, a terelgető, miután bevégezte tettét, alig észrevehetően az ég felé fordítja tenyerét, mintegy aprócska fészket képezve kerek érmék befogadására, és vár. Ez a periódus mindkét fél részére emberpróbáló. Az ily módon szabad parkolóhelyhez jutott sofőr dönthet: előbb hálapénzt fizet a terelgetőnek, és csak utána megy az automatához törvényes kötelezettségét leróni, vagy fordítva. Közben győzködheti magát, mennyire nagyszerűen alakultak a dolgok, hiszen mégsem két nagydarab, gázolajfüstöt lehelő busz, hanem egy csirkeszállító furgon szomszédságába vetette a jó sorsa. Ha mégis figyelmen kívül hagyja az első változatot, és kizárólag a legális utat választja, útközben oszt-szoroz, meny nyi is az annyi, időnként oldalra pillant, kísérti-e a kérő tenyér, majd dönt: itt is, ott is fizet, mert tulajdonképpen igénybe vette a terelést, visszaérkezvén pedig ki tudja, miféle meglepetések érhetik (például helyének többszörös kiadása stb.). A munkakereső csöppet se bánkódjék, ha lemarad e hálátlan munkakörről, a smucig autósok manapság az önkéntes szélvédőmosók láttán azonnal bekapcsolják saját elektromos ablaktörlőjüket, mellyel üzenik: ne közelíts, megoldódott, viszlát! Az autóterelgetőket meg egyszerűen kicselezik, és azért sem a számukra rendelt parkolóhelyet foglalják el, hanem képesek negyedórákat keringeni, s végül beérik valami szűkösen mért falmellettivel. A városi aprólékok találékonyságának csúcsa újabban a hivatásos viccmesélő. A helyszín ugyanaz, de készültségileg a legegyszerűbb megoldás, mindössze csekély előtanulmányokra van szükség. A munkába álló dolgozók igényesebbje lehetőségein belül nyúzott öltönyt húz, vékonyra köti a nyakkendőjét – nem is tudná kövérebbre inas gigája fölött –, és megtartja a rendelkezésre álló hatvan másodpercre mért előadását: „A háziúr elindul szokásos reggel körsétájára a kertjében. Ekkor észrevesz egy hajléktalant, aki éppen akkor mászott át a kerítésen. Mivel a csöves már nem tud elfutni, megszólítja az urat: – Pálinkás jó reggelt. Mit csinál itt ilyen korán? – Sétálok, hogy étvágyam legyen a reggelihez – válaszolja a tulajdonos, és rögtön visszakérdez: – Hát maga mit csinál itt, a gyümölcsösömben? – Én is sétálok. De én azért, hogy reggelim legyen az étvágyamhoz.” ● 19 BUDAPEST 2010 december
