Budapest, 2010. (33. évfolyam)
10. szám október - Buzás Kálmán: A Wallenberg-kód
Április elején egy fiatalember lépett az irodámba. Megtudtam, hogy Svédországból érkezett kutató, s már volt az önkormányzatnál, érdeklődött a környéken, de nem kapott sehol választ arra a kérdésére, hogy miféle ház volt a Halom utca 33? Nem tudom – válaszoltam én is –, ott már rég nincs épület, de szerintem nem is volt. Biztos? – kérdezte a fiatalember – mert neki itt ez a cím van lejegyezve. Sok dolgom volt, így hát hagytam menni az útjára, de búcsúzóul mégis megkérdeztem, miért is keresi. Boldogan visszafordult és beavatott. Ösztöndíjjal kutat, mégpedig Raoul Wallenberg magyaror szági kapcsolatai után. Elmosolyodtam, s kicsúszott a számon – na, ő aztán biztos, hogy nem járt itt! Ekkor a nagy köteg jegyzetei közül elővett egy fénymásolatot. Tudja ki az a Wallenberg? – kérdezte tőlem. Igen, igen. Hát persze. Aki a második világháború idején, a budapesti svéd nagykövetség diplomatájaként, zsidókat mentett a megszállt Magyarországon. Úgy tudom követségi kollégái utoljára 1945 januárjában látták Budapesten, amikor a szovjet hadsereg parancsnokságára indult egy találkozóra. Talán itt tartóztatták le. Mutassa csak a dokumentumokat! – kértem. Másolatok voltak. Többek között Wallenberg telefonregiszteréé s 1944-es határidő-naplójaé. Ezekbe betekintettem. 8 BUDAPEST 2010 október A Wallenberg-kód Buzás Kálmán Ki ne emlékeznék Dan Brown immáron világhírű könyvére, vagy ha arra nem is, hát a filmre − A da Vinci-kód − biztosan, amelyben különböző rejtélyek, fordulatok, tikos jelek, szimbólumok, találkozók, konspirációk történelmi tények és talányok végig izgalomban tartották az olvasót, a nézőt. Akár hiszik, akár nem, Kőbányán is valami hasonló dolog történt velem, nem is olyan régen. Kiderült – amennyiben hihetünk a fénymásolt tárgyi bizonyítékoknak és a logikai következtetéseknek −, Raoul Wallenberg 1944. októberében, közvetlenül a kiugrási proklamáció előtt, Kőbányán járt. 2010. április 1. Wallenberg-dokumentumokat kaptak a svédek (MTI) Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Raoul Wallenberggel kapcsolatos dokumentumok másolatait adta át a moszkvai svéd nagykövetségnek. Wallenberget 1945 januárjában tartóztatta le a szovjet hadsereg Budapesten, a diplomata további sorsa a világháború nagy rejtélyei közé tartozik. Orosz jelentések szerint 1947. július 17-én kivégezték, de hiteles halotti bizonyítványa csakúgy, mint földi maradványai soha nem kerültek elő. Tanúk évekkel később börtönökben és munkatáborokban vélték látni, ezeket a beszámolókat ugyanakkor nem sikerült megerősíteni. A már üres telek, a lakótelep árnyékában a Sorg-villával fotó: Buzás Kálmán