Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Csáki Tamás: Mozaikok Lajta Béla pályakezdéséről
16 BUDAPEST 2010 szeptember Lajta Béla legkorábbi művei Lechner Ödön nemzeti szecessziós törekvéseihez csatlakoztak. Első jelentősebb figyelmet kapott, fővárosi épületei – az Izsó utcai Malonyayvilla vagy a Wechselmann-féle Vakok Intézete a Mexikói úton – 1906 után az angol Arts and Crafts és a finn nemzeti romantikus építészet tanulságait tükrözték. 1910 körül a Bárczy-éra városvezetése nemcsak iskolaprogramjának leggazdagabban kivitelezett darabját, a VIII. kerületi (Vas utcai) Felső Kereskedelmi Iskolát, de az új városi könyvtár és kultúrpalota monumentális feladatát is Lajtára bízta, az utóbbi megvalósítását azonban a háború megakadályozta. A pesti zsidó szentegylet építészeként működésének fontos terepe volt a síremlékművészet is, ahol rendkívüli díszítő-fantáziája nemes anyagokban ölthetett testet. Lajta 1910 utáni érett alkotásai – például a mai Új Színház a Paulay Ede utcában, testvéreinek Szervita téri üzletbérháza vagy a Vas utcai iskola épülete – a korszak európai élvonalába sorolhatók, sok tekintetben pedig már az 1920-as évek art decóját, modernizmusát előlegezik. E cikk azonban e főműveket nem érintve, a kiállítás első néhány tárlójába enged bepillantást: az 1908-ig a Leitersdorfer nevet vise lő építész családi hátteréről és legelső műveiről törekszik pontosítani az ismereteket. A Leitersdorfer-család Lajta Béla kilencven évvel ezelőtti, a Múlt és Jövő című folyóiratban megjelent nekrológja így vázolta föl az elhunyt gyermekkorának környezetét: „Egyszerű, szorgalmas, talpig becsületes zsidó szívű apának gyermeke. Az ollóval, tűvel szerezte meg nagyszámú családjának néha súlyos gondok között a megélhetést. (...) Művész fia, akire joggal a legbüszkébb volt, kegyelettel őrizte azt a szabóollót, amely neki és testvéreinek kenyeret teremtett. (...) Az anyának magasra szárnyaló terveit valósította meg művész fia. Ő rakta össze lopva, rejtve a garasokat és küldte távoli országot járó fia után, kinek hivatottságát az édesanya ösztönével, hacsak sejtette is, de bízott benne.” Az említett szabóolló „átkötve egy piciny nemzetiszín szalaggal” valóban ott lóghatott az építész műtermében – Nádai Pál művészeti író, Lajta jó is merője megemlékező írásainak egyikében sem felejtette el azt megemlíteni. A később a szakirodalomban is meggyökerezett – Lajta monográfusa, Vámos Ferenc szerint ráadásul óbudai – kisiparos-eredet, a szerény családi körülmények viszont inkább a művész-életrajzok toposzainak, mintsem a Leitersdorfer-család mindennapjainak részét képezik. Lajta Béla felmenői közül először nagyapjáról, Leitersdorfer Mózes ről rendelkezünk adatokkal, aki az 1820–1840-es években a pesti Terézvárosban űzte a szabómesterséget – őrá és legalább nyolc gyermeket számláló családjára az eddig feltárt források szerint még ráillhetett az idézett jellemzés. Egyelőre nem tudjuk, hogyan és mikor indult meg a család vagyonosodása – Mózes Lipót nevű fiával az 1850-es évek második felében még a német szabó céh tagjaként, 1873 után viszont már jómódú fővárosi háztulajdonosként találkozunk, aki 1888-ban a 14 legvagyonosabb bérház-birtokos között szerepel. Lipót öccsének, Leitersdorfer Dávidnak – az építész apjának – is voltak bérházai, ő azonban elsősorban szabómester maradt. 1866-ban váltotta ki az iparengedélyt, két évtized múlva a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca 20. szám alatti férfi- és gyermekruha-üzletében már készruhával is kereskedett. A cég 1885-ben a város egyik vezető szabósága lehetett: az Országos Kiállításon Leitersdorfer Dávid versenyen kívül, zsűritagként szerepelt; szabászata pedig a katalógus szerint a ruhaiparban kiemelkedően soknak számító 50–60 munkást (azaz bedolgozó kisiparost) foglalkoztatott. Ez a létszám hihetővé teszi 1891-es hirdetésének állítását, miszerint nála egy nap alatt elkészül egy mérték szerinti férfiruha – miközben a fő profil ekkor már a minőségi konfekció volt. 1893-ban Leitersdorfer Dávid másodszülött fia, Henrik is belépett a családi cégbe, amely ettől kezdve mindvégig a „Leitersdorfer D. és fia” nevet viselte. 1896-ban fő-Mozaikok Lajta Béla pályakezdéséről Egy készülő kiállítás ürügyén Csáki Tamás A 20. századelő egyik meghatározó hazai építésze, Lajta Béla (1873–1920) halálának 90. évfordulóján Budapest Főváros Levéltára kiállítást szentel a tervező munkásságának. Ez egyúttal a Lajta Béláról magyar nyelven megjelent egyetlen – igen problematikus – összefoglaló mű kiadásának 40. évfordulója is lesz. Hasonló léptékű Lajta-kiállítást sem rendeztek még másutt, van tehát mit bemutatni, a levéltár saját dokumentumain túl más köz- és magángyűjtemények anyagaiból is. Lajta Béla: A lipótvárosi zsinagóga pályaterve, távlati kép, 1899 forrás: Ungarische Bauzeitung, 1901
