Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Hidvégi Violetta: Kulturális menedzser a 18-19. századból: A 250 éve született Kultsár István emlékezete
(V. Régi posta utca 4. helyén), de nehezen bírta a versenyt a csillogással. A látogatók elpártoltak, a színészek eladósodtak, a vármegye a társaság feloszlatását fontolgatta. E válsághelyzetben vállalta Kultsár – 1813 szeptemberében – a színház igazgatását. Először is rendbe hozatta a rozzant Rondellát. Ez idő alatt társulatát Székesfehérvárra küldte, ahol pártfogásra és lelkes közönségre találtak. A megye a későbbiekben is előzékenyen segítette a magyar színészet ügyét. A megkopott öltözeteket jutalomjátékok bevételéből frissítették. „Midőn a’ Pesti uj theátrom tündér fényességével, s egymást érő híres Német Játszókkal, és Énekesekkel magához bájolja a’ Publicumot; nagy figyelmetességet érdemel azon tűnemény, hogy a’ mellett a’ Magyar Játszó Társaság is az ó theátromban rendszerént folytatja mutatványait, és ugyan Sept. 24-iken, midőn az öltözetek szaporítására adott volna Nagy Sándor nevezet alatt egy új Vitézi Játékot, olly számos, és érdemes Nézők tisztelték meg a’ theátrumot, hogy az a Hazafiúságnak méltó ditsőségére szolgálhat: Sept. 28. pedig midőn Gróf Baranyi György két feleséges férj nevű Játékot adnák elő, mind a’ Férfi, mind az Asszonyi személyek olly helyesen, ’s tökélletessen játszottak, hogy az akármelly fényes theatrumnak is ditséretére válhatott volna.” – számolt be lapjában az eseményekről a színházigazgató-szerkesztő 1813. október 2-án. Igazgatósága eredményes és sikeres, de tiszavirág-életű lett. Pest város Szépítő Bizottmánya városrendezési szempontokra hivatkozva 1814. június 10-én eladta, majd a rákövetkező évben lebontatta a Rondellát, így a magyar színészek otthontalanná váltak a fővárosban. Kultsár ekkor telket vásárolt szerkesztősége mellett az egykori Hatvani utcában (ma: V. Kossuth Lajos utca 5. – Szép utca 2.), amelyet Pest vármegye 1814. június 26-i közgyűlésén felajánlott színházépítésre. Még ez évben közzéteszi „Hazafiui javallását” a Magyar Nemzeti Teátrum létrehozásáról, majd egy év múlva újabb röpirat kerül ki tolla alól, Buzdítás a nemzeti teátrum felépítésére címmel, amelyet a megyéknek is szétküldött. Terveket készíttet, gyűjtést szorgalmaz. Munkásságának legfőbb célja a nemzeti nyelv ápolása, amelynek egyik eszközét a megfelelően működő, több célra hasznosítható színházépületben és a szakma minden fortélyában kellőképpen járatos színészekben látta. Sajnos kezdeményezésének nem kedveztek a háborús idők, a magyar színház felépülésére több mint két évtizedet kellett várni. Nem mellékesen: a mellékletekről 1810-ben Kultsár engedélyt kapott a Majna melletti Frankfurtban megjelenő Neuwieder Zeitung közleményeinek kiadására, amelyeket munkatársa, Szemere Pál fordításában „Toldalék”-ként ragasztott főlapjához. Három év múlva Gazdaságbéli Gyűjtemény címmel a házi- és mezei gazdaság témaköreiről szólt, különös tekintettel a keszthelyi Georgikonnal kapcsolatos hírekre, eseményekre. Ahogy a politikai viszonyok rendeződtek, 1817-ben Hasznos Mulatságok címen új melléklettel állt olvasói elé. Hasznos volt valóban: természettudományos kérdések, új találmányok és felfedezések, jeles személyek életrajzai, a különféle mesterségek eredményei mellett továbbra is tanácsokat adott a házi és mezei gazdálkodáshoz is. A Hasznos Mulatságok 1826 második félévének 40. számában Pesten, a Városligetben felállított új vashídról számolt be: „Sok új, és szép készűletek emelkednek egynéhány esztendők óta Nemes Szabad Királyi Pest városában. Illyen a’ többek között a’ város’ erdőtskéje [...] Ezen híd első függő-híd Magyar-országban, ’s azt a’ városnak tsinosítására ügyelő úgy nevezett »szépítő Comissio« állította fel.” Mulatságnak sem volt utolsó ez a színes melléklap, ugyanis megemlékezik a magyar nyelven írt jeles munkákról, foglalkozik a „szépmesterségek” – összművészet – különféle nemeiben elért külföldi és honi eredményekkel, szól természeti ritkaságokról és népszokásokról, a lap végén pedig mesék és szórejtvények is helyet kaptak. 1818-ban Kultsár népdalgyűjtési felhívást tett közzé. Neki köszönhetjük magát a szót is, amely az 1830-as évekre fokozatosan kiszorította a dal, pórdal, parasztdal, köz-dal elnevezéseket. A dallal természetesen együtt jár a tánc is. Színigazgatóként magyar táncra is oktatatta színészeit, „mely három részből ál lott: toborzó, lejtő és friss, Kultsár szerkezete szerint”. Karacs Teréz visszaemlékezéséből tudjuk: „Mint szüleimtől hallottam, Kultsár nak ifjabb korában takaros idomához, csinos lábához igen illett a délceg magyar tánc.” Kultsár, a mecénás A lapszerkesztő a felsorolt mellékleteken kívül ábrázolásokkal is kedveskedett olvasóinak. Karacs Ferenc , a korszak kitűnő rézmetszője – Teréz édesapja – atlaszokat készített Európa egyes országairól. A Kultsár kiadásában megjelent mappákat az 1820-as évek elején ajándékként küldte meg lapja előfizetőinek. Pályadíjak kitűzésével is hatott irodalmunk fejlesztésére, valamint több könyvet saját költségén jelentetett meg. Ilyen volt például A magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései gr. Teleki Lászlónak (1806), Pántzél Pál: A magyar nyelv állapotáról (1806), Baróti 6 BUDAPEST 2010 szeptember forrás: Budapesti Történeti Múzeum Metszettár forrás: Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti tár
