Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Buzás Kálmán: Négy Dreher Pesten
zetméteres pincerendszer húzódott, melyet a maláta csíráztatására, a sör erjesztésére és ászokolására használtak. A mészkőből kivájt, többé-kevésbé szabályos pincék magasságuk és szinte szimmetrikus elrendezésük miatt oly lenyűgöző látványt nyújtottak, hogy csodájára jártak akkor, s járnak ma is. Több mint 10.000 négyzetméteren csírázott az árpa, 640 fa és 12 üvegkádban erjedt a sör, egyszerre 1.800.000 liter. Az ászokpincében 2360 hordóban érlelődött az ital, mintegy tizenhárom millió liternyi mennyiségben. A jégpincékben hegyekben állt a Dunából vágott hűtőanyag. A felszínen parádézott a főzőház, csodálatos rézüstjeivel, ahol télen – akkor főzés szempontjából ez volt a főszezon, hiszen hónapokig ászokolták az árut – naponta 150.000 liter sört főztek, melynek hűtésére 11 hűtőbárka szolgált. Külön fejtőüzemben töltötték a sört a 25, 50 vagy 100 literes fahordókba, melyekből 120.000 állt rendelkezésre. A gyár 11 jégtartályos hűtővagonnal rendelkezett, hogy a legmelegebb nyári hónapokban is a minőség károsodása nélkül tudjanak szállítani távolabbi helyekre is, hiszen nemcsak Magyarországon értékesítették terméküket, de a Havasalföldre, Szerbiába, Bulgáriába és a Balkánra is exportálták. A főváros utcáinak kedves színfoltja volt a Dreher-lovaskocsi: a szállítók reggeltől estig szolgálták ki a város vendéglőit, s azok vendégeit. A harmadik Dreher a 19. század utolsó évtizedének konjunktúráját kihasználva tovább fejlesztette az üzemet. Pneumatikus malátagyárat, új főzőházat épített, növelte a hűtőbárkák számát, az erjesztési és ászokolási kapacitást, még több kazán, gőzgép és hűtőgép szolgálta ki a termelést. De ebben a gyarapodásban, fejlesztésben nem a mennyiség növelése volt az elsődleges, az egyedüli szempont. Látta a fejlődő város, a polgárosodó lakosság növekvő igényét, és a jó, a kiváló minőséget célozta meg. Azt akarta, hogy az ő terméke legyen a legkeresettebb a piacon. Márkái Ászok, Király, Márciusi (világos és sötét), Duplamárciusi, Korona és Bak néven kerültek forgalomba s váltak fogalommá. A Deherek egytől egyig a sok lábon állás mesterei voltak. Az első világégést követően, a megcsonkított ország és piac romjain csökkent a fogyasztás. A köznapi kocsmázók inkább az olcsó bor felé fordultak. Eleinte a gyár kizárólag a malátaexportból tartotta fenn magát. Később a telepen az igásló-istállókban tehenészetet – tejgazdaságot – rendeztek be, amely aztán megalapozta a Dreher-Maule csokoládégyárat: ontotta a rendkívül jó minőségű termékeket. Mellesleg itt készült az első csokis parány, amit ez a kiemelkedő tehetségű üzletember már nem érhetett meg, 1921-ben meghalt. Utóda az elnöki székben Jenő fia lett, aki 1923-ban felvásárolta a Haggenmacher és a Részvény sörgyárat, s azokat a Trianon miatt a határon kívülre került cégeivel összevonva létrehozta a Dreher-konszernt. (A vagyon részben családon belül mozgott: Jenő Haggenmacher-lányt vett feleségül.) 1926-ban eladta a schwechati, 1928-ban a trieszti, később a csehországi üzemet, és minden tőkét a szívéhez közel álló magyar cégekbe épített be. Az utolsó Dreher, mindannak ellenére, ami vele, családjával és cégével történt, Magyarországot tekintette hazájának. 1945-ben hozzátartozói emigráltak, ő maradt. Az államosítást már súlyos betegen érte meg. Itthon akart meghalni, ami rövidesen, 1949-ben be is következett. A családi kriptában helyezték örök nyugalomba Martonvásáron. A sörbirodalom utolsó uralkodójának halálával férfiágon kihalt a Dreher-család. ● 11 BUDAPEST 2010 június A harmincas évek kocsmai reklámja A mai napig felismerhető Dreher épületek a kőbányai Óhegy területén 1890 körül Likőrös címke a Dreher-villával
