Budapest, 2010. (33. évfolyam)

5. szám május - Kozák Gyula: A „Rottenbiller

Ez az írás két művészcsalád és társaik „la­kástörténetét” mutatja be 1947-től 1982-ig. A rózsadombi Ady Endre utcai, Vidor Emil tervei nyomán épített villától a VII. kerület szélére kifutó Rottenbiller utcai bérházig. Olyan képzőművészekről lesz szó, akik­nek életében a lakásnak jobb híján műte­remként is szolgálnia kellett. A második világháború alatt a fővárosi otthonok jelentős hányada megsemmisült vagy használhatatlanná vált. Már annak is örülni kellett, ha egyáltalán fedél volt az ember feje fölött. Szereplőink életében 1945 mégis meghatározóan pozitív dá­tum volt. Úgy érezték, ők valóban felsza­badultak. A háborút megelőző években is baloldali beállítottságú, kommunista, szociáldemokrata eszmékhez vonzódtak, és mint zsidók, az 1944-es évet bujkálva vagy munkaszolgálatban töltötték. Már ifjan, a világháború előtt bizonyí­tották képességeiket, mestereik, a kor mér­tékadó művészei és művészettörténészei (Kállai Ernő, Fülep Lajos, Kassák Lajos) el ­ismerték kiemelkedő tehetségüket. Igaz, a két háború közötti konzervatív kánonnak stílusuk nem felelt meg, egzisztenciális helyzetük így bizonytalannak mondható, lakásuk, műtermük nem volt, albérletből albérletbe költöztek, s nem is a festészetből, hanem alkalmi munkákból nyomorogtak. A felszabadulás azonban gyökeres vál­tozást hozott életükben. A megalakuló baloldali pártok feladatuknak érezték, hogy az addig mellőzött, üldözött művé­szekről gondoskodjanak. Az úgynevezett Munkás Kultúrszövetség (MKSZ) hozott létre művészkolóniát a Rózsadombon, a már említett Vidor Emil által tervezett, akkor romos villában, ahol tíz művész jutott méltó lakáskörülményekhez, s ko­rántsem mellesleg az alkotáshoz szüksé­ges műteremhez. Bálint Endre (a szocdemek részéről) és Fekete Nagy Béla (az MKP részéről) meg a szakszervezeti aktivista Dési Huber Ste ­fike ( Dési Huber István festő özvegye) se ­gítségével intézték el, hogy az ezekhez a pártokhoz közel álló művészek megkap­hassák az Ady Endre utca 17. szám alat­ti épületet. Lakhatóvá tételével és a mű-A „Rottenbiller” Kozák Gyula Aki felemelt fejjel jár Budapesten, jó néhány ház legfelső emeletén láthat hatalmas ablakokat. A mögöttük levő terek belmagassága még az utcáról érzékelhetően is kétszerese a szokásos lakásokénak. Ezek az extra építmények műtermek. A 19-20. század fordulóján a rangosabb polgári bérházak legfelső szintjén alakították ki őket, az egyik helyiség ötven-száz négyzetméternyi, belmagassága hat-hét méter, és lehetőleg nincs alsó vagy oldalsó szomszéd. Így aztán a művész lakása és műterme azonos, nem hiányzik az alkotáshoz szükséges nyugal­ma. Körülnézünk Budapest művészotthonai körében. Életek, sorsok nyomában járunk – ott, ahol a mű terem. 10 BUDAPEST 2010 május AHOL A MŰ TEREM Bálinték, a család, a barátok (50-es évek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom