Budapest, 2010. (33. évfolyam)
1. szám január - Bardóczi Sándor, Vargha Mihály: Nem kicsi!
együttes a tetőszinteket tekintve egyöntetűen a környékhez igazodik. Az Október huszonharmadika utcai főbejáratot épületmagas üvegfal hangsúlyozza – hasonló a Váli utcai hátsó kapuzat is –, amit szinte alig hagy érvényesülni egy fényes reklámkivetítő. Ez is erősíti azt a benyomást, hogy az egész komplexumra a látványosság, a spektákulum, a reklám-ízű (el)vakítás a leginkább jellemző. A mozi sötét termeit rejtő tömbön cizellált üvegburkolat van, ismétlődő betűkompozíciókkal – amelyek nem jelentenek semmit. A többemeletes könyvesbolti tömböt titáncink lemezzel burkolták, amit este fénycsíkok szabdalnak „dekonstruktivistára”. Változatosságban, idézetekben, divatkövetésben tehát nincs hiány. Hasonló formálású a belvilág. A mozitömböt a belső oldalról sok-sok élénken hullámzó felület takarja, amivel szemben az egyenes pláza-utcát „mondrianos” vakablakok tagolják (Piet Mondrian holland festő, a geometrikus absztrakció képviselője). Hasonló tobzódás jellemzi a szomszédos, íves pláza-sétányt, például ami a belsőépítészeti részleteket illeti. És ehhez jön még a különféle cégek saját design-világának „változatossága”: majd’ mindenki feltűnőbb akar lenni a másiknál. Csak az nyújt némi enyhülést, nyugalmat, hogy minőségi anyagokat építettek be mindenütt: ilyen színvonalon kereskedelmi együttes még nem készült mifelénk. Az épületformálást tekintve szembetűnő, hogy a tervezők legalább erőfeszítéseket tettek a „cizellálásra”: a vállalhatatlanul nagy tömeget – amihez a választott helyszínen nincsenek meg az infrastrukturális feltételek, bár a közlekedési hatástanulmányok biztos ki tudták mutatni, hogy megvannak – legalább vizuálisan igyekeztek tagolni, és feloldani más és más homlokzati felületekkel, szakzsargonban „skin”-ekkel. Hol a szomszédos tégla-architektúrákhoz, hol a piacházhoz igazodtak, beugratva a síkokat, hogy az egész monstrum ne tűnjék akkorának, mint amekkora a valóságban. Az elv nem új a Finta Stúdiónál, valami hasonlóval igyekeztek operálni a IX. kerületi Millenniumi Városközpont „böhömjénél” is. A környező közterületek rendezése egyébként meglehetősen magas színvonalú (igazi közösségi terek alakultak ki). A Garten Stúdió hozza a tőle elvárt színvonalat, megvannak azok a tér-mágnesek (vízarchitektúra, dizájn-kavicsok, a híres Z-szék apoteózisaként térplasztikai érzékenységű bútorozás, kiülős teraszok, díszvilágítás), amelyek miatt hamar belakottá, működőképes agórává válhat a külső tér is. Külön színfolt a bejáratok kerékpárosbarát felszereltsége, ami még a belvárosi pláza-kínálatban is egyedülálló. Ám a Gartennek mégis igencsak erőlködnie kellett a közterületrendezés élővé varázslása során, mert az építészeti koncepció nem nagyon segített nekik: túl sok a steril homlokzati felület, az átjárás nélküli, puszta kirakat, vagy egyszerűen csak homogén felület, ezek pedig hagyományosan taszítják, menekülésre ösztönzik a felhasználókat, nyomasztóvá teszik az egyébként arányaiban nagyon kicsire szabott szabad tereket. Ami viszont ennek a tömbnek a strukturális megformálásánál fatális városszerkezeti tévedés (és egyben elárulja, hogy a megvalósított komplexum csak önmagára gondol), az a tömb gyalogos útvonalszervezése és a környező térfalakkal való kapcsolat teljes hiánya. Mert miközben a ház fedett bevásárlóutcának titulálja magát, a tulajdonképpeni gyalogos irányok egy „orsós” szerkezetű (korzónak meglehetősen szűkös) „plázavárost” hoznak létre, ahol a tömb átlóiból a legrövidebb – ezért az átközlekedőknek vonzó – út bejárása lehetetlenné válik, a felhasználó pusztán eljuthat fizikai értelemben A-ból B-be egy hosszabb vargabetűvel, miközben a konzum-vesszőfutást választja (vagy körbe kerül, mint eddig tette). Azaz a bevásárlóközpont a gyalogost úgy szívja be, hogy nem kínál neki hasznosságot, alternatív útvonalat, minőségileg újat és komfortosabbat a tömb átvágására. Persze az is lehet, hogy az elsődlegesen csak átközlekedő gyalogos rétegre nem érdemes stratégiát építeni ma, amikor egy új pláza keletkezésének nyitó másodperceit az eső ellenére is türelmetlenül topogó tömeg várja, örömittasan, hangosan számolja vissza a másodperceket, hogy elsőnek tehesse be a lábát a „szentélybe”. Tény, hogy a környék meglehetősen nehezen élte túl a Skála megszűnése után támadt kereskedelmi űrt, olyan sokáig maradt ellátatlanul, hogy a funkció maga alátámasztottnak, központszervezőnek tűnik, miközben léptékével szemben lehetnek s vannak is fenntartásaink. ● 17 BUDAPEST 2010 január Koncepciótervezés: Chapman Taylor; építészet, generáltervezés: Finta Stúdió; Simplon Udvar: T2a Építésziroda, valamint Lukács & Vikár Építész Stúdió; belsőépítészet (Allee): Greig & Stephenson; környzettervezés: Garten Stúdió; beruházó: ING.
