Budapest, 2010. (33. évfolyam)
1. szám január - Buza Péter: Mindannyiunkért (2.)
Hogy miért vettük elő ezeket a dramatizált plakátokat? Szándékunkat elsősorban a korrajz-készítés hivatásértékű öröme motiválta. Mert ahogy lapunk más oldalain is, szeretjük és igyekszünk bemutatni, hogyan élt a város és polgára száz, kétszáz, ötszáz – vagy éppen negyven évvel ezelőtt. Ez utóbbi évkörbe vezet vissza bennünket a RETROJÁRAT már két évfolyam óta tartó sorozatának záródarabja, a BKV dolgozóinak szociális (és körültekintő) vállalati ellátásának megörökítése. Három részre bontottuk ezt a mozit: most a második része következik. A snitteken egy végállomás pihenőhelyiségeit járja be a kamera s a mikrofon. S a riporter mindjárt első szavaival, eléggé el nem ítélhetően, rákérdez arra, amit ma már gondosan eltitkolna megszólított és megszólító. Szerencsére gyorsan áttérnek az „egészségesebb” fordulatokra. – Hányat sikerült elszívni a mai műszak alatt? – Hát körülbelül nyolcat, tízet. De lehet itt sakkozni is. Meg újságolvasásra is van lehetőség. – Mikor kezdett ma? – Három harmincnégykor. – Sikerült megreggelizni? – Sikerült. – Ebédelni is? – Hát azt majd most fogunk. – A fridzsider mindig tele van? – Tele. Általában tele. Hol a délutánosok hoznak már ilyenkor bele, délelőtt a mi cuccunk van benne. Eddig tart a nem túl magasröptű, de igen tárgyszerű párbeszéd, s most – mikor a riporter már mások szája elé tartja a mikrofont – megtudjuk azt is, eddig a „főnök” beszélhetett. 14 BUDAPEST 2010 január
