Budapest, 2010. (33. évfolyam)
3. szám március - KALAUZ
összeeszkábált kalyibákban. A Város Mindenkié csoport 2009 őszén 120-130 köbméter szemetet szedett itt össze, amelynek csak töredéke származott az erdő lakóitól. Tudják, az elesetteknek, az otthontalanoknak is vannak jogaik. Határozottan fellépnek minden olyan törekvés ellen, amely egy-egy területről ki akarja tiltani a hajléktalanokat. Takács Attila elmondja, hogy a Fedél Nélkül című utcalap terjesztését sokszor koldulásnak minősítik, a terjesztőket előállítják, az újságokat elkobozzák. – Pedig akinek nincs otthona, hajléktalanszállón vagy máshol húzza meg magát, a város egészét, annak intézményeit is csak korlátozottan használhatja. Nehézséget jelent a könyvtárba beiratkozni, még a templomból is kinéznek bennünket a külsőnk miatt. Nem jótékonykodást várunk. Nem azt várjuk, hogy ingyen mehessünk be bárhova. Akinek munkája és lakhatása van, azt egyenrangúként kezelik. De amíg ez nincs, mindenféle megkülönböztetésnek és zaklatásnak ki van téve. A társadalom tévesen általánosít. Mi ez ellen az általánosítás ellen harcolunk. Nincs sok eszközünk, de most például heti egy órás műsorral jelentkezünk egy internetes rádión. Pár héten belül megjelenik a köztéren élő hajléktalanoknak szánt jogi kisokosunk is, ami tartalmazza a legfontosabb jog tudnivalókat, az igénybe vehető szolgáltatásokat. De az állampolgári a kötelezettségeket is. ● 39 BUDAPEST 2010 március ● A Táncház Egyesület március 26-28 között rendezi meg a XXIX. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt. A népművészeti műfajok és mozgalmak évi nagy seregszemléjére immár huszonkilencedik alkalommal, közel 2500 közreműködővel, várhatóan 15-18 ezer látogató részvétele mellett kerül sor. A fő helyszín idén is a Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlik majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti kirakodóvásár, valamint az esti gálaműsorok. A tavalyi évek sikerén felbuzdulva, idén is lesz egy nyitó gálakoncert a Táncháztalálkozó előestéjén, melynek helyszíne a Hagyományok Háza, a Budai Vigadó (I., Corvin tér 8.) lesz. A háromnapos programot március 27-én hajnalig tartó éjszakai bál teszi teljessé, amelynek idén is a Petőfi Csarnok ad otthont. ● A Bárdos Lajos Társaság követke ző koncertjét április 17-én, szombaton 18 órakor rendezi a Régi Zeneakadémia dísztermében (V. Vörösmarty u. 35.). Közreműködik a Carmine Celebrat kórus és a Vasas Kamarakórus. ● Irány a csillagos ég! címmel nyílik gyermekrajz-kiállítás március 16-án 16.30 órakor a XVIII. kerületi polgármesteri Hivatal aulájában. A Városháza Galéria hétről hétre új képeket tár a közönség elé. Március 16-tól 27-ig a ClubNetCet Egyesület által kiírt rajzversenyre beér kezett – hagyományos és számítógépes technikával készült – alkotások lesznek megtekinthetők. A képek témája: repülés, űrhajózás, világűr. A közönség szavazatai alapján még bármelyik rajz bekerülhet a „Majd én megmutatom!” című vándorkiállítás válogatásába. ● A Rákoshegyi Családok Egyesülete tavaszváró éjszakai túrát szervez március 20-án, szombaton. Találkozás 19.30-kor az Örs vezér téren, a 32-es busz végállomásán. A túra Solymár vasútállomástól Hűvösvölgyig tart. A táv 15-18 kilométer, 400-500 méter szintkülönbséggel, elég fárasztó. Túraöltözék, zseblámpa, tea, elszántság és/vagy jókedv javasolt. ● Az Ybl Egyesület „A Műhely szel leme – Építész Műhelyek – Műtermek” című sorozatának új szlogenje: „az ötlettől a megvalósulásig”. Az építészműhelyek, -műtermek, -irodák bemutatása két részből áll. A résztvevők a műhely legfiatalabb munkatársának vezetésével megtudhatják, hogyan készül el az ötlet alapján az építmény a papíron és/vagy a számítógépen. Ezt követi az iroda egyik „futó” projektjének helyszíni bejárása a vezető tervező irányításával. Az első műhely dr. Komjáthy Attiláné Kremnicsán Ilona és dr. Komjáthy Attila vezető tervezők, az „Ybl” volt hallgatói és az Ybl Egyesület alapító tagjai által alapított Mérték Építészeti Stúdió Kft. meglátogatása lesz március 25-én, csütörtökön. Találkozás a Budapest IX. Lónyay u. 29. szám előtt, 11 órakor ● A Budapesti Honismereti Társaság Budapesti Históriák című előadóest-sorozatát minden hónap első szerdáján, 5 órától tartja Budapest Főváros Levéltára földszinti konferenciatermében (Budapest, XIII., Teve u. 3–5.). Április 7-én „A Miklósteleptől Pestszentlőrincig” címmel Heilauf Zsuzsannát, a XVIII. kerületi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjét hallgathatják meg az érdeklődők. Ezt követően a Pesterzsébeti Helytörténeti Klub tevékenységéről Kökény Sándorné, a klub vezetője tart tájékoztatót. ● Mustra 2009. Március 26-ig látogatha tó a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal MUSTRA 2009 című kiállításának Budapestre és környékére koncentráló válogatása a Budapesti Városvédő Egyesület Podmaniczky termében (1053 Bp., Kossuth Lajos u. 14-16.). Nyitva tartás: H: 10-17, K-Cs: 10-16, P: 10-13 óráig. KALAUZ