Budapest, 2010. (33. évfolyam)

3. szám március - Tosics Iván: Kelet-Közép-Európa városaiban

• Románia: a piac gyors térnyerése, elein­te kevés külföldi beruházással • Albánia: szabályozatlan, spontán átme­net, eleinte a vadkapitalizmus irányába Budapest, Prága és Varsó közül úgy az országos, mint a városi politikát tekintve Budapest bizonyult a leginkább piac-ori­entáltnak. Egy további kérdés a közszféra ereje, ké­pessége a piaci folyamatok feletti kontroll­ra, ami összefügg a közigazgatás és hatalom központosítottságának mértékével. Mind­három városnak kétszintű önkormányzati rendszere van, ezen belül azonban nagyok a különbségek: az alsóbb, kerületi szint Bu­dapesten a legerősebb, szemben Prágával és Varsóval, ahol a fővárosi vezetés jobban érvényesítheti akaratát. A közszféra piaci folyamatokkal szem­beni gyengeségét jól illusztrálja Közép-Európa egyik legnagyobb lakótelepének, a pozsonyi Petrzalkának a története. Ez a Bécs-Pozsony autóút melletti lakótelep a szocializmus összeomlása után gyors kom­mercializálódásnak indult. Habár Pozsony lakosságának majdnem fele lakik itt, alig vannak közösségi terek. A határ leomlása után átfogó tervezés nélkül létesültek óri­ási beruházások, bevásárlóközpontok, és az eredeti tervvel szemben egészen máshol épült ki a lakótelep főutcája is. A telep egyes részein megindult az épületek felújítása, más részein a fizetésképtelenség jellemző, míg a déli részen roma koncentráció van kialakulóban (9. kép) . A bemutatott képek és történetek jól il­lusztrálják, hogy a közép-európai térség korábban erősen tervezett és kontrollált vá­rosait a poszt-szocialista időszak első 10-15 évében a szabadpiaci fejlődés dominálta. Még ha voltak is eltérések a piaci erők tér­nyerésének mértékében, a közszféra visz ­szahúzódott, fő tevékenysége a gazdaság fejlesztésének ösztönzésére irányult, a vá­rosfejlődés egyéb kérdéseivel (így többek között a szociális problémákkal) kevésbé vagy egyáltalán nem foglalkozott. Az átalakulás első fázisa, a piaci folya­matokba való be nem avatkozás időszaka mára lezárult, a közép-európai városok to­vábbléptek a következő fázisba, a szelektív városátalakítás irányába (miközben már városok, mint pl. Bukarest, Tirana többé­kevésbé még mindig a piac háborítatlan­ságának fázisában tartanak). Prága például nagy erőfeszítéseket tesz az utóbbi évek­ben a közösségi közlekedés fejlesztésére és az egyéni autós közlekedés ebbe való beillesztésére (10. kép) . A többi közép-eu -32 BUDAPEST 2010 március 5. Varsó külső részén lévő új lakópark, ahol a kerítés jelzi, a közterület már nem mindenkié, csak az ott lakóké 7. Zdimerice, Prágától húsz kilométerre – az egykor száz lakosú falu robbanásszerűen növekszik 6. Prága külső részén épült óriás-bevásárlóközpont, egyik áruház a másikat követi, járda alig van, errefelé csak autók közlekednek

Next

/
Oldalképek
Tartalom