Budapest, 2010. (33. évfolyam)
3. szám március - Haba Péter: Tájélmény
zendő tájképi elemként, mint egyszerű városi épületként. Így a terv lényegében arra irányult, hogy korrigálja az eredeti hibákat (a hegyvidék kitakarását), illetve a meg nem valósult lakótelepi középületek következtében teljes egészében feltáruló tagolatlan tömeg látványát. Emellett arra is koncentrált, hogy feloldja az általában embertelennek, szürkének, ridegnek tartott felületekkel szembeni ellenérzéseket, az egyes lakásokhoz tartozó homlokzatszakaszokat egyénivé, az ott élők számára már messziről azonosíthatóvá, s ezáltal szerethetőbbé, meghittebbé tegye. Ihlető forrást a kerület múltjában keresett: a római emlékekből s a környéken valaha volt élénk szőlőtermelésből jött az ötlet, hogy a látvány egyként utaljon az antik mozaikokra, a digitális képalkotási módokra, a 20. századi festészeti irányzat, az op-art sajátosságaira úgy, hogy a mintázat és a színvilág egy szőlőfürt elvont képére alapozódik. „A római mozaik, az Op-Art festészet és a képernyők pixeles képalkotási módszere lényegét tekintve azonos, amelyekben a teljes kép sok kicsi, azonos méretű egység szín- és tónuseltérései által jön létre. Esetünkben egyetlen egység egy panel. A teljes kép pedig a háztömb teljes homlokzata. Egy panel egy mozaikdarab vagy egy pixel. A panelmátrix a hőszigetelés és a színezés után sem tűnik el, őszinte marad.” – írja Szokolyai Gábor. „A kék, a zöld és a fehér alkalmas arra, hogy táji kapcsolatot találjon a ház mögötti hegyekkel, a ház előtti parkkal és az éggel. A komponálás során igyekeztem a ház kontúrjait optikailag elmosni és ezzel a ház óriási tömegét látványában is lágyítani, a hegyvonulat sziluettjéhez rokonítani. (...) A különböző színeknek megfelelően a lakások külsőleg is beazonosíthatóak lettek, identitást kaptak, ami tetszik a lakóknak. A színes és fehér foltok bizonyos távolságból éterivé, súlytalanná teszik a hatalmas épülettömeget.” Még azt is hozzáteszi, hogy „ez a homlokzat végső soron egy kép, de igyekszik nem applikált táblaképként viselkedni.” És valóban, átkelve a hídon, a látvány ma már nem konténerfalra emlékeztet, sokkal inkább valamiféle természetire asszociál – friss, tavaszias kavargásra, szélben hajladozó fákra, színesen fénylő vízfelületre, leereszkedő ködfelhőre. ● 29 BUDAPEST 2010 március
