Budapest, 2010. (33. évfolyam)
3. szám március - Török András: Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Az istenek is megokosodtak. Akit azelőtt gyűlöltek, tanítóvá tették, most sokkal finomabb rafineriával beleültetik az intendánsi székbe. (...) Mindig azt hallottam, hogy valami nagydíj van arra kitűzve, ha valaki egy olyan kiszítt szivart produkál, amelyiknek a hamuja le nem esett. Ilyen szivar volt Podmaniczky. Tíz évig nem esett le a hamuja. Éppen nem lehet csodálkozni, hogy most a tizenegyedikben végre leesőben van. ... Egy hérosz, aki a golyó által ejtett sebeket föl sem vette, hanem egy méhcsípéstől halni készül. Ha mégis elmegy, sajnálni fogják színészei és kivált színésznői, kik már nem részesülnek többé az ő „cukros kritikáiban”. Ez ugyanis saját külön találmánya volt. Előadás után bekopogtatott az öltözőkbe, bekukkant a kulisszák közé s amelyik énekesnő nagyon jól énekelt, három cukkedlit kapott tőle, amelyik gyengébben, kettőt, amelyik rosszul, egyet. Jelszava volt, hogy: „de kapni mindeniknek kell”. MIKSZÁTH KÁLMÁN: PODMANICZKY ELMENŐBEN Simplicissimus tavalyi hőse, aki először nem értette Simplicissimus kihirdette ugyan e lap januári számában, hogy ki lett az ő Hőse 2009-ben, de nem bízott abban, hogy a hír elég gyorsan terjed, ezért felkereste a belvárosi sajtboltot, ahol a kitüntetett személy – vélte – dolgozik, s egy kézzel írott levélben tudatta vele, hogy gratulál neki a díjhoz, és várja jelentkezését a nyeremény, egy vacsora ügyében. Nevezett személy, bizonyos T. Nagy Tamás nem volt a boltban, a küldeményt rendben átvették. Ám teltek múltak a napok (ahogyan a diafilmekben szokták mondani, igaz, ott évek tekintetében), de a kitüntetett csak nem jelentkezett. Pontosan egy hét múlva Simplicissimus telefonon kereste a célszemélyt, de nem járt eredménnyel. Az udvarias munkatársak emil-írásra biztatták. Következzék itt az épületes levélváltás. Első levélváltás Küldő: Simplicius Simplicissimus <simplicissimus.pestiensis@gmail.com> Címzett: T. Nagy Tamás Dátum: jan. 29-e 2010 - 16:19 Tisztelt T. Nagy Tamás, egy héttel ezelőtt hagytam Önnek a sajtboltban egy nagy alakú borítékot, benne a Budapest folyóirat januári számával, amelyben az áll, hogy Ön elnyerte a „Simplicissimus Hőse 2009” díjat, ami egy oklevéllel és egy vacsorameghívással jár. Próbáltam Önt kétszer is telefonon elérni, hogy érdeklődjek arról, eljutott-e Önhöz a boríték, illetve, hogy elfogadja-e tőlem a játékos díjat, de kollégái kedvesen ám határozottan leráztak azzal, hogy írjak emilt. Önt nem lehet csak úgy felhívni. Hát akkor írok. Valójában a vacsora közben egy beszélgetést is szeretnék rögzíteni, amit a Budapest lapban is közölnénk. De az persze nem kötelező – ahogy semmi sem az. Érdekel a személye, mint tevékenységének régi megfigyelőjét. Üdvözlettel Simplicissimus (A Gerlóczy kávéház gyakori vendége) Küldő: T. Nagy Tamás Címzett: Simplicius Simplicissimus <simplicissimus.pestiensis@gmail.com> Dátum: jan. 29-e 2010 - 16:31 Türelmet kérek, jelentkezem. Ma reggel 4-kor kezdtem, éjfélkor végzem. Ez nem panasz, ez tény. Holnap minden elmaradt ügyemben eljárok. Előre is köszönöm a megértést ! Tisztelettel T. Nagy Tamás +36 20 ...-.... From: Simplicius Simplicissimus [mailto:simplicissimus.pestiensis@gmail. com] Sent: Friday, January 29, 2010 4:54 PM To: T. Nagy Tamás Subject: Elszégyellés, persze hogy várás Kedves Tamás, teljesen elszégyelltem magamat, persze hogy várok türelemmel! Üdvözlettel S. +36 20 ...-.... A második levélváltás. A lényeg Kedves András, nem akadt el bennem a hang és a szó, érzelmeimen és indulataimon próbálok úrrá lenni. Kicsit még zilálok. A veszteségeket jelentsem be, vagy örüljek, hogy hazatértem. Ma is sokan elpusztultak, de az enyéim ezt a napot is túlélték. Otthon majd ellátják őket. Reggel 4-kor a lelkiismeret vekkere ébresztett, hangosabb mint a másik, aminek lemerült az eleme. A feladat ugyanaz, mint tizenéve minden áldott nap. A 2+2 az négy. Már megint nem adták ösz sze. Kalkulálok. Ez eltartott 7-ig. A Gerlóczy utca elején barikádot építettek, a sajátjaimnak nem tudok élelmet bevinni, csak ha fizetek a behajtási engedélyért. Engem sem engednek be, pedig az akadályon belül van a hadállásom, a saját tulajdonom. Az őr nem érti, hogy baj lesz, ha csak az állandó lakcímmel rendelkezőket engedik be. Akik bejutottak, mindegyik hátán van egy zsák krumpli. A hátam mögött valaki azt mondja, ők a szavazók. Az őr láthatóan ostoba, őrzi az oszlopot. Ki a parancsnoka? Nincsen reggel kurvaanyázás nélkül. 10 órára a dolgok jobbra fordultak, találkoztam egy emberrel, aki megértette, hogy a sajt az nem más, mint tej, só, oltóanyag és egy kis poézis. Ma egy új harcostárs érkezett a céghez. Szociológiát végzett. Jó gyerek. Jóval fiatalabb nálam, még hisz a békében. Szerencsétlen. A jogászom délután kettőre érkezett meg. Egy órába telt, hogy kiderítsük, az idézés a kilakoltatásra a négy bérleti szerződés közül melyikre vonatkozik. Majd a bíró eldönti. Tudja hogy 50 harcostársam sorsáról kell dönteni? Elhitetik vele, hogy deviáns vagyok? Nehéz lesz a tüneteket letagadnom. Talán kivégeznek, mert lesz annyi agyuk, hogy összerakják a koncepciót, talán jobban mint korábban tették. Azt még nem tudják, hogy a Kammermayer nyakába akasszák a kötelet vagy a Kávéház előtti fára. Kellene találnom egy botanikust, hogy megtudjam, milyen tőről fakad a fa. Amikor virágzik, mindig megkérdezik tőlem, és nem tudom a választ. Levélhullás után még soha nem kérdezték meg tőlem, akkor senkit sem érdekel. A Városháza falát ma megint lehugyozták, a múltkor állva szartak oda. Tavaszig nem kell fertőtleníteni, a fagy megoldja a problémát, a szart betakarja a hó. A tavaszt a Gerlóczyban mindenki érezni fogja! Délután a Kávéházban találkoztam egy Borbála nevű lánnyal, a Helyi Témánál „szórólapozik”, eddig csak szavazókkal találkozott, adófizetőkkel még soha. Édes a családi neve, tettre kész, őt is harcba küldöm. Fél szemmel az emiljeimre nézek, hírt kapok, hogy én lettem Budapest hőse. Vicces, már bocsánat, hogy ezt mondom. A hírt a Simplicissimus közölte velem. Ki a bánat ez, nő vagy férfi? Újra tetten értek, és kiderült, hogy bunkó vagyok. Pesten ezt úgy mondják: köcsög. A legjobb köcsögös babot a sokácok főzik, ott ahol születtem, Mohácson. 20 Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
