Budapest, 2010. (33. évfolyam)
3. szám március - Zappe László: Epreskerti Esték-Bächer Budára megy
18 BUDAPEST 2010 március A Budapesti Városvédő Egyesület az idén Kovács-egri Tibor műveinek tárlatával nyit ja meg az Epreskerti Esték rendezvénysorozatát április 9-én, pénteken este fél hatkor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kertjében lévő barokk kálváriaépítmény kápolnaterében. A grafikus különleges technikával készült alkotásai körképszerű elrendezésben kerülnek a falra. Jellemzésükre idézzük a műkritikus szavait: „... lágyan egymásba omló, szimbolikus, metaforikus reminiszcens formák szeretetről, halálról, szorongásról, megnyugvásról, szépségről és kárhozatról szólók, barokk dallamokat idézve”. Kovács-egri Tibor számos hazai és nemzetközi kiállításon – többek között Los Angelesben, Rómában, New Yorkban, Szófiában, Új-Delhiben, Bécsben, Frankfurtban – mutatta be már műveit, díjakkal is elismert közönségsikerrel. Mint olvasóink tudják, azokat a kulturális eseményeket, amelyeknek közös programcíme az Epreskerti Esték, immár negyedik éve szervezi meg a Budapesti Városvédő Egyesület, hogy a keretein belül működő Barokk Kálváriákért Alapítvány menedzselésében újraépített, megmentett egykori Józsefvárosi Kálvária környezetében, színpadán Húsvét, Pünkösd és a szeptemberi Mária-ünnepek naptárához igazítva bemutatkozási, fellépési lehetőséget teremtsen az egyházi tárgyú és az egyházművészeteknek. 2010-ben tehát az első esemény Kovács-egri Tibor tárlatának megnyitója lesz, Húsvét hetében. A kiállítást az egyetem Kmetty és Bajza utca sarkán lévő bejárata felől közelíthetik meg az érdeklődők. Ha ezen az estén nem tudnak vendégei lenni az eseménynek, 2010. április 23-ig minden nap délelőtt 10-től délután 5 óráig között várjuk Önöket. ● Epreskerti Esték Talán nem követek el illetlenséget, ha elárulom, hogy nem ér oda. Talán nemigen akad olyan naiv néző a Spinozában, aki ne tudná, hogy amikor Bächer Iván azzal kezdi, megyek Budára, legfeljebb a Jászai Mari térig fog eljutni. Nemcsak azért, mert a műsor címe Újlipócia, hanem azért sem, mert nem engedi a műfaj törvénye. Nem a kabaréé, amellyel nem először jelentkezik a szerző a Dob utcai kávéházban, hanem a novelláé. Ez a műsor ugyanis valójában nem kabaré, hanem illusztrált novella, esetleg sűrített tárcafüzér. A látszat persze az, mintha az író összekötő szöveget, konferanszot mondana a dalok és egyéb produkciók között, ám hamar kiderül, ez nem így van. Az író mesél. Elbeszéli egy délelőttjét vagy délutánját (ez pontosan nem tudható, merthogy csöppet sem fontos), amikor semmi egyéb nem történik, minthogy lődörög néhány órát lakása, otthona környékén. Hogy Budára menne, csak ürügy. Nem is annyira a jövés-menéshez, mint inkább az elbeszéléshez. Hogy számba vegye a környezetét. Az utcákat, a házakat, a boltokat és kávézókat, az udvarokat és a kocsmákat. Leginkább természetesen az embereket. Ismerősöket, köztük rokonokat. A hírlapírót, aki iszonyodik a víztől és testmozgástól, tehát úszni készül, a nyugdíjas nénikét, aki vernisszázsokon szerzi be mindennapi pogácsáját (néha jobb falatokat is), a külföldi étteremtulajdonost, aki ügyel az alapanyagok minőségére, a macskarajongó nőt, aki új kiscicáját csak úgy tudja magához venni, ha előbb a régi, kivénhedt, valamint egy rákban haldokló macskagyűjtő ismerős távozik e világból. Leginkább mégis önmagát mutatja meg. Legyünk pontosabbak: magáról beszél. Arról a csetlő-botló kisemberről, valóságos pesti Chaplinről, akinek magát látja, vagy inkább Bächer Budára megy Zappe László
