Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - Ráday Mihály: Búcsú a székháztól
Ahol a fôbejárattól balra az unió zászlója lobog (ha éppen nincs becsavarodva), ott volt a szobám. Egyszerû lépcsôházi leválasztás, de a Szabadság térre nézô (eredetileg lépcsôházi) ablakokkal. Láttam naponta a tér legszebb épületeit, s mögöttük a Hold utca 4., Lechner Ödön csodálatos Postatakarékja tetejének pazar majolika díszeit. Híradós fôgyártásvezetô kollégám gyakran vezet(ett) érdeklôdô csoportokat a házban, s odamutatott a falapokból eszkábált falra: itt dolgozik a Ráday , itt szûkösködik. Megkérdezte egyszer a televízió éppen aktuális egyik elnöke, nem kellene-e végre egy tágasabb helyiséget keresnünk? Dehogy! – mondtam –, ezt nem irigyli el tôlem senki... Meg aztán a kegyelet: ebbôl a szobából tették ki újra és újra a fekete zászlót a televízió gondnokságának alkalmazottai, amikor valaki örökre elment. Fûtési szezonban mindig nyitva volt az ajtóm, elviselhetetlen volt az odúmban a hôség. A függôleges, az átmenô csövek – elzárhatatlanul – ontották a meleget. Ez persze már a rengeteg, s egy bizonyos ponton engem is érintô átépítés okán alakult így. Eredetileg ugyanis a Tôzsdepalotának olyan „modern” hûtése-fûtése volt, mint a Parlamentnek (ezt Knuth Károly építette ki, míg odaát, a Kossuth Lajos téren Zellerin M. és Tsa volt a különleges megoldás mestere). A Parlament elôtti kettôhöz hasonló levegôztetô kút kovácsoltvas félgömbje ma is megvan a tér déli oldalán, az egykori Széchenyi sétatéren, régóta a metró egyik szellôzôjeként mûködik. Mindent lehet tudni a Tôzsde építésérôl. Fennmaradtak a tervek, a szintenkénti alaprajzok, a négy homlokzat és a hossz- és keresztirányú metszeti rajzok is. Mindegyiken ott van Alpár Ignác és a társtervezôk, a kivitelezôk aláírása. Megvetettem ôket, amikor addigi tulajdonosuk felkínálta. Búcsú a székháztól szöveg és fotó: Ráday Mihály Megkezdôdött a Magyar Televízió sok hónapra tervezett átköltöztetésének zaklatott története. A Lipótvárosból Óbudára hurcolkodik át egy egész intézmény, emberek, tárgyak, eszközök – és emlékek. Egyik szerkesztônk Parnasszusát is látjuk ebben az eredetileg egyáltalán nem a láttatásra épült, de igazán látványos palotában. Ráday Mihály meséli el, mi minden forog a fejében most, hogy el kell köszönnie a helytôl, amelynek – meg is tudja mutatni képeivel – igenis van (még) szelleme. Erôs az esély, hogy menekülôre fogja hamarosan az is, ha majd az új tulajdonos „fejleszteni” kezdi tárgyiasult nyomait. 2 BUDAPEST 2009 június
