Budapest, 2009. (32. évfolyam)

11. szám november - Vámos Éva: Áramvonalak

Ha hiszik, ha nem – de talán tudják is – a haj fejlődése a csírázással indul. A kifejlett hajszálak aztán két-négy évig élnek, majd kihullanak, újakkal pótlódnak. Egy négy­zetcentiméternyi fejbőrön átlagosan száz­húsz hajszál sorakozik. Az élettani hajvál­tás napi száz hajszálat érint. Ami már most üstökünk és koronánk ápolását illeti: a heti hajmosás és hajszárítás szokása a 20. század második felének hozadéka. Korábban erre a műveletre két-három havonként! került sor. Ilyenformán a nedves loknik, fürtök és hullámok szárítására is. A háztartásban is használható elektro­mos hajszárítók története alig több mint száz évre nyúlik vissza. Az elsők 1910 körül jelentek meg. Fölépítésük erősen hasonlít mai változataikéhoz. Az áram propellert hajtott meg, vala­mint a spirált fűtötte. A mini légcsavar forgása kényszerítette áramlásra a me­leg levegőt. A burák előzménye egy olyan eszköz volt, amely lábon állt, a rácsozatára kellett a hosszú hajat rásimítani. Ekkor nők még kevesen hordtak rövid frizurát, így ez a gép hatékonynak bizonyulhatott. Hamarosan megjelentek a burák is. Megszületésük an­nak a felismerésnek volt köszönhető, hogy valóban ésszerűtlen dolog a hajunk szárí­tásával együtt a szobát is fűteni. Ezeket eleinte lyuggatott csövekkel lát­ták el, és nem képeztek zárt teret (1. kép). 35 BUDAPEST 2009 november 1. Hipermodern hajszárító-berendezés az 1930-as években Áramvonalak Fejtetőn, arcon – villannyal, száz éve Vámos Éva A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárába a fodrászeszközök mint kisgépek, gyári termékek kerül­tek be. Ezek egy – és nagyobbik – része villanyárammal működik, s mindennapjainknak nélkülözhetetlen eszköze. De mielőtt szó esnék róluk, s elkalandoznánk változatos és leleményes világukban, szóljunk valamit előbb a hajról, aztán majd azokról a szépítő-ápoló „szerszámokról”, amelyeket férfiúnak született eleink használtak. Azt követően persze, hogy a tudomány és a technika hozzászelídítette a villamosságot a háztartáshoz. Pontosabban: a fürdőszobához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom