Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Zeke Gyula: Katica
okádó útköteg közvetlen szomszédságában is képes vendégeket vonzani.) A körúttól távolodván lassan tompulnak a zajok, a már csak négy sávos Stefánia gép-hangjait ugyanis kétsoros platán allé szelidíti, amelynek füve és virágai mármár sétára csábítanak. Kávés célom van, nem állok meg tehát sörözni a szebb napokat látott Tücsök sörözôben. Egyébként is leköti a figyelmemet a lassú függvénymód ívelô út ma már pompásan archaizáló házsora, amely – egy-egy húszas évek eleji háztól eltekintve – láthatólag a harmincas évek vége-negyvenes évek elején épült. Csalódnom is kell, amikor az egységesen elôkertes beépítésû útszakasz házait – kettô kivételével – nem lelem a Ferkai András szerkesztette alapmûben (Pest építészete a két világháború között, Budapest, 2001, Modern Építészetért Építészettörténeti és Mûemlékvédelmi KHT, 526 p.), mint utólag megtudom, helyhiány miatt. A kötet Stefánia úton illetékes szerzôjének, Hajdú Virág nak tartozom köszönettel, amiért a CAFÉ KATICÁ-nak otthont adó 39-es számú házról mégis tudathatom: 1940 és 1942 közt épült fel. (A környék idôseinek emlékezete szerint azt megelôzôleg a Magyar Királyi Posta egyik épülete és istállója állt a helyén.) A kávézó mai színeiben és formái közt 2008. január 1-e óta vár bennünket. Egyszemélyes mû, Zelina Dóra textiles és – immár – kávés munkája. (Alkotótársa az „alcímben” KÁVÉHÁZ ÉS SÖRÖZÔ-ként megjelölt CAFÉ létrehozásában a férje, Nagy György volt.) Nem tudhatom, mennyire élt a megelôzô idôkben a terasz, most a maga harminc négyzetméterével szerves elôtere a nála alig kétszer nagyobb belsô térnek. Hûs növények fogadnak, fölújított Thonet-székek és skandináv asztalok. Maga elôtt tart a négyzetes szerkezetû, egyszerre archaizáló és északian modern portál is, amely a kávézó teljes utcafelületét betölti, s amelynek vaníliaszíne eleve könnyít a lelken. Felhôket remélek Budapest fölé, mire ez az írás megjelenik, ottlétem idején azonban a védelmemre nôtt platán levelei közül még mindegyre nyaldosta forró nyelvével a fejemet a nap, igen jól esett ezért, hogy a zöld vaskerítés megemelt kapuzatára szerelt érvékony öntözôcsôbôl hûs permet szitált szakadatlan. Gyermekasztalt is láttam, két székecskével. Hamarosan – épp, miként a hely honlapján: www.cafekatica.hu – Pellini gôzöl elôttem. Kint is és bent is lenni egyszerre, a lélek ôsi vágya teljesül itt. Jó nézni a fákat, a teraszt oldalt lezáró nádszônyegeket, a virágkádak növényeit, vendégtársaimat és a járdán elsétáló népeket. Nézegetem a belsô teret is, amelyet egyszerre jellemez valamiféle családias közelség, és a bútoroknak a szellemi aura védelmére szolgáló tágas elkülönülése. A pult szívmód dobog a meleg színekkel vonzó térben, könnyû zene szól. A CAFÉ KATICA Ze lina Dórával is megtartotta valahai törzsközönsége egy kicsiny magját – egyikük jóvoltából abból az idôbôl is láthatnak itt képeket! –, ám emellett fölépítette már a maga harminc-negyven fôs új törzsvendégségét is. Életkoruk, foglalkozásuk és nemük épp oly vegyes, mint az alkalmi betérôké. Itt ülve úgy tûnik, az újabb idôk súlyos médiaterhelése sem volt képes kiölni az emberekbôl a személyes kapcsolat, a beszélgetés iránti vágyat, amely mindig is a kávés helyek legfôbb értelme volt. Szeptember vége óta melegkonyhásodott is a hely, s kissé szokatlan módon, ám a környék adottságaihoz nagyon is illeszkedve reggelit és vacsorát kínál. Nem nagy tételszámban, de igényesen, s ami a vacsorát illeti, a maga könnyûségével valamelyest változtatni is akarván a hagyományos magyar étkezési szokásokon. Magamnak épp úgy kívánom, mint olvasóimnak, sok olyan másnapunk legyen, amelyet célszerû mozgásunknál fogva a CAFÉ KATICA rántottáival, sörével és kávéjával lesz módunkban orvosolni. Arra az idôre pedig gondolni sem merek, amikor a Népstadiont – hadd hívjam én már így... – jó kedvvel elhagyva térhetek majd be ide. ● 35 BUDAPEST 2009 október
