Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Zappe László: A goborló
Az utóbbi idôk egyik legkellemesebb elôadása a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen született, a tavalyi harmadévesek, Gálffi László és Ács János osztálya hozta létre, Zsámbéki Gábor rendezésében. Fel téve persze, hogy valaki ma még összeférhetônek találja a kellemességet a szellemi igényességgel. A goborló nemcsak a Hevesi teremben, a Rákóczi úti épület második emeletén aratott nagy sikert, hanem Pécsett, a POSZT off-programjában és Debrecenben, az Alternatív Színházi Szemlén is. A norvég születésû Ludwig Holberg jóformán maga volt a dán felvilágosodás. Erasmus Montanus avagy Rasmus Berg címû, 1723-ban írt darabja igazi felvilágosodás-kori mû, példázatos történet, megszívlelendô tanulsággal a végén. A növendékek ráadásul korabeli magyar szöveggel játsszák, a mûvet ugyanis egy ismeretlen jezsuita szerzetes még a 18. században lefordította (megjelent a Jezsuita iskoladrámák II. kötetében). A régies szöveg nemcsak gyönyörû, de az elôadásban pontosan követhetô is, sokkal jobban, mint legtöbb esetben a mintegy száz évvel késôbbi Bánk bán. A történet pedig a maga apró csavarjaival, sajátos fordulataival, erôszakolt logikájával inkább posztmodern irracionalitást, mintsem aufklerista racionalitást mutat. A fôvárosban iskolázott fiatalember, tudós latin nevén Erasmus Montanus, magyarul Hegyi Miki visszamegy a falujába, hogy nyélbe üsse házasságát gazdag hozomány nyal kecsegtetô jegyesével. Ám beleütközik a falusi elmaradottságba, földhöz ragadtságba. Csakhogy a szerzô nemcsak okos, de bölcs is, így aztán kettôs látás vesz rajta erôt. Duplán látja a szereplôit, de az is lehet, hogy triplán. A tanult ifjúnak igaza van abban, hogy a föld gömbölyû, de ugyanilyen nyilvánvalóan nincs igaza, amikor logikai konstrukciókkal bizonygatja, hogy az egyházfi kakas, illetve hogy az anyja kôdarab. A falusiakat a józan eszük éppúgy megcsalja, mint a tudóst az elvakult okoskodás. Ráadásul amikor igaza van, például a nap- és holdfogyatkozás kérdésében, bonyolult magyarázatait a tudatlan vidékiek képtelenek követni, együgyû szillogizmusainak viszont csaknem bedôlnek. Végül gyermekded csapda oldja meg a konfliktust a tudósi presztízs és a puszta érdek között. Egy hadnagy az övéihez egészen hasonló szillogizmussal lépre csalja a disputáló tudományára hiú ifjút, és besorozza katonának. Alig kezdik meg a kiképzést, az addig harcias filozófus rögtön belátja, hogy a föld lapos, mint a palacsinta. És ezzel minden akadály elhárul a boldog vég elôl. Lássuk be, groteszk eredmény, hogy a való életben tényleg goborló, tévelygô, kóválygó fiatalember végül is nem a tévedéseit, hanem az igazságát kénytelen föladni, hogy a köznapi létben elboldoguljon. Nem a habókos, az élettôl elszakadt tudományosság és a józan valóságérzék, hanem az ostobaság és a félelem köt kompromisszumot. A felvilágosult bölcsességet a nyers erôszak, az ostobák túlereje kifordítja lényegébôl. Modern, sôt posztmodern tapasztalat. A rendkívül tehetséges és roppant finom stíluskészséggel felvértezett színésztanulók Zsámbéki Gábor irányításával pompásan érzékeltetik a szöveg minden szépségét, plasztikusan árnyalják a jellemeket, és vidáman lubickolnak a történet szinte szürreális kétértelmûségében. Boros Lôrinc és Balázs Juli szalmabálákkal borított, naturális és jelzésszerû elemeket keverô terében, Mia reczky Edit vidám jelmezeiben jól keverik a felvilágosító didaxist, a fanyar humort és a tényleges szürrealizmust. A menyasszony levele helyett maga a lány érkezik ruhacsipeszekbôl készült pártában, álomszerû látomásként. Barabás Richárd a címszereplô szó szerinti vaksiságát és szenvedélyes elvakultságát éppoly erôvel adja, mint valóban megsértett igazságérzetét, Fehér Tibor a falun maradt öcs józan okosságát, Farkas Dénes az öreg paraszt félénk bölcsességét, Szatory Dávid a nem létezô tudományával kérkedô egyházfi hazardírozását hozza színesen. Molnár Áron a gazdagságára és tudatlanságára egyaránt kevély parasztot, Mohai Tamás a hatalmára és eszére rátarti ispánt játssza eleven erôvel. Alberti Zsófia szívhez szólóan szelíd az elbitangolt fiú anyjának szerepében, Juhász Lujza a jövendô anyóst mint kardos menyecskét ábrázolja kiválóan, Ruzsik Katalin pedig parádézik a házasságot türelmetlenül váró lány heves érzéseivel. ● A goborló Zappe László 24 BUDAPEST 2009 október A Göncöl nem adja fel a küzdelmet, továbbra is nagyszabású álmokat dédelget a „bérlemény” felvirágoztatásával kapcsolatban. Zalabai Csilla megemlítette például az anno még Krúdy Gyula megálmodta Margit-sziget Emlékmúzeumot, a kupolaterembe képzelt arcképcsarnokot – mely a szigetért tevékenykedôknek állítana emléket – és a torony mellé tervezett óriási mozaikfestményt, melyet fentrôl nézve lehetne élvezni. Az ezredforduló után még nagyobb hangsúlyt kapott az alapítvány környezetvédelmi tevékenysége: – A természet védelmének mûvészeti eszközökkel való bemutatása gyakorta hatékonyabb minden szónál – utalt az elmúlt évek ilyen jellegû tárlataira a galéria mûvészeti vezetôje. Egyik „akkor és most” fotókiállításuk tanúsága szerint az utóbbi húsz évben ijesztôen sok zöld felület tûnt el Budapestrôl. Továbbfejlesztik a nemzeti parkjainkat bemutató tablókat is, mert az alapítvány birtokában lévô földtani kincseket nemrég közérdekû muzeális gyûjteménnyé minôsítette az oktatási és kulturális tárca. A víztoronyért folytatott harc kapcsán Horváth Csaba kulturális fôpolgármesterhelyettes korábban úgy nyilatkozott: elismeri az alapítvány eddigi misszióját, mégis fontosnak tartja a fúziót, mivel a színpad korszerûsítéséhez szükség van a toronyra. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy mindez nem jelenti a szervezet ottani tevékenységének végleges megszûnését. Véleménye szerint a Göncölnek továbbra is lehetôsége lenne kiállításokat szervezni, függetlenül attól, hogy megszûnt az alapítvány torony nyal kapcsolatos mûködtetési joga. – Az épület sorsa nem lehet személyes in dulatok kérdése – fûzte hozzá mindehhez Bán Teodóra, aki a sajtó útján szólította fel az alapítványt, hogy rendezze felhalmozott bérleti tartozását, és adja át a tornyot a színháznak. Ezután természetesen nem zárkóznának el a késôbbi együttmûködéstôl. Az alapítvány nevében Kiszel Vilmos viszont határozottan cáfolta, hogy tartozásaik lennének. A sziget emblematikus épületével kapcsolatban továbbra sem könnyû tisztán látni, tulajdonképpen egyvalamit vehetünk csak biztosra: a kilátó galéria látogatható lesz, amíg az indián nyár kitart. Jobban mondva csak addig, amíg a színpad étterme üzemel, mivel szezonzáráskor a galériának újdonsült fôbérlôjéhez kell alkalmazkodnia... ●
