Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Csordás Lajos: Kazinczyval kalandozunk 1828 és 2009 Pestjén
tartotta üléseit az 1827-ben, Széchenyi által alapított Nemzeti Casino. De a Lloyd, az elsô pesti tôzsde háza már épül! – tudjuk meg Kazinczytól: „Az utca végében, balra a Duna felé áll, fedél alatt már, de még ablakok nélkül és vakolatlan a Börze.” A Hild József tervei szerint készült, klasszi cista palota a régi Pest egyik legszebb épülete volt. Leírója talán azért nem lelkesedik érte, mert még nem látja készen. Ô még nem láthatta, mi pedig már nem: 1945 után háborús sérülései miatt lebontották, bár többek szerint felújítható lett volna. Ma a Sofitel hotel, a volt Átrium Hyatt áll a helyén. Kazinczynak jobban tetszik a Duna-fürdô. „A Börzével áltellenben egy új négyszeg déli végén, homlokkal Budának, áll a Duna-ferdônek nevezett ház. Kocsisom szinte kényszeríte, hogy itt szálljak ki, s nézzem körül magamat az udvarban. (...) A ház fenekében, átellenben a kapuval, a Dunával és Budával, két temérdek oszlop tart egy háromszögû frontot, mely alatt egy nyári szoba nyílik, elôfal nélkül, azok szolgálatjára, kik itt ferednek, s együtt akarnak múlatozni. A szûk udvar közepében egy teknô szökteti fel vizét s a teknôt virágtáblák veszik körül. – A ház gyönyör lakja! – kiáltám; mert még akkor nem tudtam, hogy a dicsôségé. Széchenyi itt szállásol.” Mint tudjuk, a Diana fürdôrôl van szó, melyhez Kazinczynak szintén elôször van szerencséje: hisz a költô hosszú távolléte alatt, 1823-ban építtette, s nyitotta meg Pfeffer Ignác . Ez volt a mai Roosevelt tér elsô épülete, szintén Hild tervezte. Széchenyi István pedig – akit Kazinczy e kocsikázás idején még nem ismer személyesen – 1827-tôl lakott benne. A fürdôházat az 1900-as évek elején bontották le, hogy helyén a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank felépíthesse székházát, Ma ez az Igazságügyi és Rendészeti, valamint az Önkormányzati minisztérium épülete. Pest felette tudatos, az értékekre koncetráló utazója most arra kéri kocsisát, hogy a homokos Duna-parton végighajtva menjenek a város déli végéhez, a Lövöldéig. Akkor még egyvégtében nyitott volt a part. A régi pesti lövôház a Kálvin téri templommal szemben terpeszkedett a mai Vámház körút mentén, a Királyi Pál utca és a Fôvám tér között. A költô csak a kocsiból szemléli meg hármas kapuzatát, melyért lelkesedik. Tíz év múltán ezt a lövöldét elviszi a nagy árvíz, s azután a mai Lövölde téren építik fel a mását. Az utolsót Pest történetében (amit látott, az se az elsô volt). Élet és irodalom A kikocsizást követôen Kazinczy elsô útja leghívebb pesti emberéhez, Szemere Pál hoz 12 BUDAPEST 2009 október Brudern-ház volt, Párizsi udvar lett Az invalidusok kápolnája, s laktanyájuk fôbejárata (ma)