Budapest, 2009. (32. évfolyam)
1. szám január - A hátsó borítón: Török András: Simplicissimus Budapestje
480 Ft Simplicissimus Budapestje * Mi a szerzô célja? Elsôsorban megosztani a szülôváros-érzést a nem itt született magyarokkal. Másodsorban: közzétenni élményeit mindenféle városélvezeti témában, (lett légyen az épület, szobor, menükártya, szépasszony elkapott mosolya, pincér baklövése, új boltbelsô, zaj vagy kép, cégér vagy falfirka...) Fôfô célja pedig e szépséges, úton-útfélen gyalázott metropolis megszerettetése ennen polgáraival. Kül- és belföldi látogatói Simplicissimus lábatlankodása nélkül is leborulva imádják. BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA Mottó 2 „Egy nagy várasban az utcai életet figyelmes szemekkel vizsgálni szinte hihetetlen éldeletet nyújt, s oly bô forrást az azt leírni akarónak, hogy a forrásból akár egy egész folyót ereszthetne. Belemártok ecsetemmel én is e forrásba. Ha netalán vizessé válnék mai képem, méltóztassál, nyájas olvasóm, meggondolni, hogy a vízbôl, amióta a világ áll, csak egy ember csinálhata még eddig bort.” GARAY JÁNOS (1812–1853) Varázsütésre, ha esetleg... Rendszeres idegenvezetés a Szépmûvészeti Múzeum Román Csarnokában, a Dexion-Salgó polcokon való bolyongást beleértve. Felemelôen ciki. Ingyenes, ötpercenkénti autóbuszjárat a Bel- és a Lipótvárosban. Behajtási tilalommal párosítva? Alanyi adómentessé nyilvánított antikváriumok Budán az Erzsébet-híd és a Lánchíd között. Értelmes majomszokás. Sétálóutca a Nagymezô utca széles szakaszán. Úgyis tervbe van véve. Az Új Városházával szembeni tömb lebontása a Váci utca és Molnár utca között. A régi álom. Minden ôsszel szezonnyitó kultúrhétvége: mint a Könyvhét. Átragasztott hirdetôoszlopokkal. Reklámmentes busz és villamos-külsôk. Egyen sárgaság-kékség. Fôvárosi szervezésû komolyzene-program óránként a bevásárló-központokban. Lehetetlen? „Kérdezz tôlem bármit, drága utazó” feliratú trikóban fiatalok az egész szünidôben. Hétköznapi patriotizmus, zsebpénzért. Egyet se lehet? Simplicissimus kedvenc méregdrága éttermei, ahová örömmel hagyja magát meghívatni Csalogány26 – mert itt a legfesztelenebb a kiszolgálás, és itt a lapos képernyô is helyén való, hisz nem eszelôs villódzást látni rajta, hanem az egyik fôzôplatnit. Costes – mert itt a fehér kesztyû nem tûnik affektálásnak, és a fogások között annyi, de annyi meglepetésfogás... és a tányér aktuális formája a séf hangulatát tükrözi. Fausto’s – mert itt maga Fausto di Vora fôz, aki – ahogy kell – maga kíséri ki a fontosabb törzsvendégeket. Csak a Király udvart, ezt a romlandó, erkölcsileg máris elavult saroktömböt lehetne feledni. Donatellas’s Kitchen – mert itt csak a fellendülést érezni. Ide, a mûanyag szarvasagancsok alá (hihetetlen, de a zuhanyhíradó szerint igaz: Philip Starck tervezte ôket) csak azok járnak, akik a válság haszonélvezôi? Hihetetlen, de igaz, ugyanabban a házban, ahol Fausto. Gundel – Simplicissimus a törpe kisebb ség büszke tagja, szeret ide járni, szereti a pompát, és a nagyszabást (© Térey) a festményeket körben a falon és a megfejtést az étlap utolsó oldalán. (Szerinte a képek közül egy se hamis, akármit is suttognak...) LouLou – a pimaszul rövid, de tartalmas déli menü miatt, meg a pult felett álldogáló óriási faló miatt. Talán az ô neve is Loulou. Újonnan került ide, a hely nagy rajongója, a kómában lévô volt miniszterelnök már nem láthatta. Páva – mert talán ez az egyetlen olyan szállodai étterem, amely rákerült a térképre. Na ja, a Greshamben van – úgy könnyû. Különtermét Isten is arra teremtette, hogy irodalmi díj zsûrije ülésezzen benne. Gresham-díj... Nem is rossz. A rendôr és A rollerezô fiú Amikor Ferenc József vendégül látta II. Vilmos császárt Budapesten 1897-ben, a vendég nem csak dicsérte a várost: azt mondta, hogy szerinte kevés itt a köztéri szobor. Ekkor határozta el a király (osztrákoknak császár), hogy viseli tíz köztéri szobor költségét. A szavát be is tartotta (nem ez volt vele baj!). Ma már Budapesten a köztéri szobrokat a Belvárosban inkább ritkítani kellene, de a fiatal polgármester láthatóan nem osztja ezt a véleményt. Az elmúlt két hónapban két új szobrot avatott. Az egyik egy alacsony, pocakos rendôrt ábrázol kb. 1910-bôl, és bronzból van (Illyés András mûve, a Zrínyi utca és Október 6. utca sarkán), a másik egy rollerezô fiút mutat, kôbôl. De szépen mutatja a hagyományos mûvészet és a kortárs mûvészet közti különbséget. Az egyik olyan megnyugtató, szórakoztató, kicsit (nem nagyon!) édeskés. A turisták megállnak, fényképeszkednek vele. A másik elôtt szakállas diákok állnak meg, nézegetik ki is készíthette, körbejárják, fejüket vakarják. A roller kormányoszlopa lehetetlen módon egyenesen a kerékbe fut, és kell egy kicsit nézegetni, hogy az ember rájöjjön, hogy a fiú kifacsart nyakkal az eget nézi. Az az érdekes benne, hogy akárhányszor arra jár az ember mindig újra érdekes. (Szmrecsányi Boldizsár mûve, a Váci utca és Duna utca sarkán, a banképület, volt Tiszti kaszinó mellett.) www.szoborlap.hu/2938_# Emlék a Zeneakadémiáról, úrfikorból Ha az ember még nincs harminc éves, és máris válik, és végzôs akadémista mezzo után kajtat, hát persze hogy elmegy a vizsgakoncertre a Kisterembe. Ha a fellengzôs gesztusok híve, egy csokor vörös rózsa is könnyen a keze ügyébe kerül. Az elsô rész barokk áriái el is bûvölik, aztán a disszonáns huszadik századi dalok jönnek... Azt nem biztos hogy érti, hogy miért néznek rá furcsán a mord profesz szorok, amikor a csokrot a mûsor után a színpadra hajítja... Talán nem láttak még hosszú hajú, pulóver alatt a nadrágból kitûrt fehér inget hordó zenebolond szerelmest? Este, a kiskocsmában aztán leesett a tantusz, – a mord professzorok szerint az igézô szemû mezzo a modern dalokat hamisan énekelte... Hármasra értékelték... Szerintük közepeshez nem jár a csokor. *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás
