Budapest, 2009. (32. évfolyam)
8. szám augusztus - Tosics Iván: Kelet-Közép-Európa városaiban
leg megemelkedett ennek fontossága, de ekkor sem a régi házak felújítása, hanem az új lakótelepek építése került napirendre. A szocializmus groteszk módon valóra váltotta a háztulajdonosokról kialakított (eredetileg hamis) képet, amikor sok százezer nagy bérház új tulajdonosaként valóban szinte semmit sem költött e házak fenntartására. Az elsô képek Budapest egy lerobbant városrészét, a VIII. kerületi Magdolna negyedet mutatják 2006-ból. Az 1. képen jól látható, hogy a saroképület külsô homlokzatához mintegy 120 éve senki sem nyúlt hozzá (a gázkonvektorok miatti faláttörést kivéve). A 2. képen látható belsô udvar már több nyomát mutatja a szocialista évtizedek IKV-s lakóház-fenntartási politikájának. Elôször a jobb oldali, kis erdônyi faanyaggal megtartott függôfolyosó ötlik a szemünkbe. A függôfolyosók sok gondot okoztak az IKV-knak, nem lehetett nem foglalkozni velük, mert leszakadással fenyegettek, azt pedig mégse lehetett engedni. Az elsô lépés az aládúcolás volt, de aztán az egyik kerületi IKV továbblépett és új technológiát fejlesztett ki a függôfolyosók megerôsítésére. Ekkoriban Európában Magyarország lett a legjobb a függôfolyosók megerôsítésében! A korszak egyetlen valóban új beruházása (az elektromos hálózat modernizálásán kívül) a gáz bevezetése volt: a sárga csövek tették lehetôvé a korábbi széntüzelés kiváltását. Aztán összeomlott a szocializmus, eltûnt a legtöbb IKV és a politika a lakóházak privatizálása mellett döntött (a restitúciót, azaz a házaknak a volt tulajdonosok leszármazóinak való visszaadását Magyarország – a legtöbb poszt-szocialista országtól eltérôen – nem engedte). A bent lakó bérlôk vételi jogot, és óriási, a piaci érték 90%-áig terjedô vételárkedvezményt kaptak. A legtöbben éltek is ezzel a jogosultsággal, sok esetben, még a képeken látható lepukkant házakhoz hasonlók esetében is, hiszen ki tudta, mi lesz a bérlakás-politika jövôje, mekkorák lesznek a lakbérek. A 3. képen jobban látható, mi történt a privatizáció óta eltelt másfél-két évtizedben. Mondhatjuk, hogy Magdolnán (és a város szegényebb részein általában) szinte semmi, csak a kábel tv-t vezették be, azt is a szolgáltató finanszírozásában. Illetve még valami: a földszinti lakó fehérre festette a falat, ameddig az ecsetje elért. A nagyobb felújítást illetôen semmiben nem tudnak egymással megegyezni a társasház lakói, a szegényebb lakók minden jelentôsebb kiadást leszavaznak. Így aztán továbbra is elmarad a ház felújítása – mint ahogy ez történt a felépítésétôl kezdve mindig is... Mit kell elôbb: privatizálni vagy felújítani? A rendszerváltás után mindegyik volt szocialista országban elôtérbe került a lakóházak privatizálása. Az érvelés egyik központi eleme az volt, hogy a családok – szemben az állammal és a tanácsokkal – „valódi” tulajdonosai lesznek a házaknak. És valóban, sok példa ismert olyan házakra, amelyeket több évtizedes nemtörôdömség után az új tulajdonosoknak közös erôfeszítéssel sikerült rendbe hozniuk. Ez azonban távolról sem a teljes kép. A privatizáció a lakók kezébe adta a döntés jogát, ami azonban csak akkor mûködik jól, ha a lakók meg tudnak egyezni egymással. Ez pedig egyáltalán nem egyszerû, ahogyan ezt a következô két albán kép mutatja. A szocializmusban Tiranában a teljes lakásállomány állami tulajdonban volt, az átalakulás korai szakaszában azonban minden lakás ingyenesen a bentlakó család tulajdonába került. A hirtelen és teljes körû privatizáció elrendezte a lakások sorsát, de megfeledkezett az épületekrôl, amelyek egyszerûen a lakók közös tulajdonába kerültek, mindenfajta külön jogi forma és elôírás nélkül. Nem kell különösebb képzelôerô ahhoz, hogy kitaláljuk, ilyen körülmények között a lakók elsôsorban a lakásukkal törôdnek, az épülettel kevésbé. A 4. kép 1998-ban készült, és kétemeletes, meglehetôsen leromlott épületekbôl álló lakótelepet mutat. A privatizáció óta eltelt évek alatt a képen látható épületekkel szinte semmi sem történt, egy dolgot kivéve. Ez pedig, logikusan, az új tulajdonosok törekvése a saját lakásuk megszépítésére. Mi látható ebbôl kívülrôl? Csak az ablakok körüli falszakaszok – „ameddig az ecsettel elérek” alapon történô – fehérre festése... A következô, 5. kép ugyancsak 1998-as, és egy másik tipikus tiranai lakótelepen készült, ahol négyemeletes, lift nélküli lakóházak épültek. A kép jól mutatja a lakók egyéni beruházásait: tányérantennák, kicserélt ablakok, új redônyök. Az épület maga azonban már nem járt ilyen jól. Az esôcsatorna már jó néhány hónap-31 BUDAPEST 2009 augusztus 3. Magdolna negyed, 2006 4. Tirana, 1998 5. Tirana, 1998
