Budapest, 2009. (32. évfolyam)
8. szám augusztus - Rokob Tibor: Apró boltnyi otthon
A fôvárost határoló – hajdan önálló községként gyarapodó – külsô kerületekben nagyobb az esélye, hogy a kicsiny elárusítóhelyek ne essenek áldozatul a múlt apró jeleit, emlékeit legtöbbször kíméletlenül eltûntetô, mindent beépíteni vágyó városrendezési szándéknak. A Széchenyi tér Régi Fóti út felé esô részén – a hajdani temetô területén – áll a Budai II. László stadion. Itt, az egykori VOLÁN pálya mellett robognak be a Vác felôl érkezô s Újpest felé tartó távolsági járatok. A hatalmas tér meghatározó épülete a Bácska utca sarkán az 1900-ban elkészült, neoromán Magyarok Nagyasszonya fôplébánia-templom. Közelében egy több mint százéves, 1908-ban állított Kossuth-szobor. A rákospalotai Fô út oldalában posta, bank és gyógyszertár található. A néhány hete vadonatúj táblát kapott dohánybolt a templom melletti park szélén, a hajdani Palota múltjára utaló, aszfaltozatlan Öregfalusi utca sarkán várja vevôit. Bár elsô gazdájáról és építéstörténetérôl nem maradt feljegyzés, helyszínének kiválasztásában bizonnyal szerepe lehetett a rákospalotai villamosjáratoknak, amelyek itt, a mai bódé fából épített elôdje elôtt tették le az utasaikat. A jármûveknek épített járdaszigetek sokáig a távolsági buszok utasait szolgálták. A Széchenyi téren és környékén még ma is számtalan sínpárt fényesítenek az arra járó autók. A hajdani járatok legfontosabbika a Marx tér és Újpest felôl érkezô 55-ös villamos volt. Ez eleinte egy keskeny, néhol faszerkezetû, egyvágányos hídon érkezett a rákospalotai Fô útra, ám 1972-tôl útvonala átkerült a Bácska utcába. Így az Árpád úti felüljárón átgurulva éppen a templom fôbejárata elôtt fordult a Kossuth utcai végállomás felé. De nem ez volt a Széchenyi tér egyetlen villamosjárata. 1912-tôl a Beller Imre utcán futott be a térre a Rákosszentmihályi HÉV, amelynek vágányain 1952-tôl a 69-es, majd a 65-ös járat szállította az utasokat. Hopp Istvánné szerint az elárusítóhely megvételekor már egyetlen villamost sem lehetett látni a környéken. Csupán a sínek számából tudott következtetni arra, hogy egykor forgalmas közlekedési csomópont lehetett itt. „Az elsô idôkben bizony szinte alig volt ember a téren. Kinek fogok itt ülni egész nap? – mondogattam. Aztán eltelt néhány év, és mintha dézsából öntötték volna az autókat és az embereket” – emlékszik vissza a kezdetekre. A hosszú évek óta Újpesten élô asszony 1956-ban Jászfényszaruból költözött a fôvárosba, de már igazi pestinek érzi magát. A családban senki sem volt kereskedô. Egyedüli gyerekként cukrásznak tanult. Huszonhat évet töltött a szakmában. Imádta a sütemények, a marcipán, a karamell világát. Cukrászversenyekre járt. A hetvenes években, szülés után lett vállalkozó. Tíz éven át vattacukrosként dolgozott. Két forintért adta darabját. Ma is örömmel mesél a múltról: „Talán még most is cukroznék, ha nem adtam volna el a gépem. Az aztán gép volt! Csak úgy okádta kifelé a cukrot!” Egy idô után azonban túl sok lett az árus, váltania kellett. Ekkor jött a gondolat, hogy üzletet vásároljon. A környéket jól ismerte, ünnepeken itt árult a templomkertben. Sokat nem gondolkodott a vételen, egyik pillanatról a másikra döntött. „ Spontán ember voltam mindig, az vagyok ma is. Nem szoktam tervezni még a másnapra sem!” A fabódé akkori, féllábú tulajdonosa trafikáruval és könyvvel üzletelt. A férfi halála után hetvenezer forintért jutott hozzá a kalyibához, második munkahelyéhez. Nevet kellett adnia üzletének. Bár ô maga Erzsébet, a bolt tetején az ANITA TRAFIK tábla díszeleg. A nevet mûkörmösként dolgozó lányától kölcsönözte. A palatetôs házikót az évek során teljesen átalakította. Annak idején csak kormos falakat, pár újságpapírral lefedett polcot és egy rozoga kályhát örökölt. Az eredeti lambériát meghagyta, de az építmény ma már teljesen körbe van betonozva. Kezdetben csak egy pici ablak volt a házikón, amin ki lehetett adni az árut. Az új, nagyobb, vasalt ablakokat már ô rakatta 28 BUDAPEST 2009 augusztus Apró boltnyi otthon szöveg: Rokob Tibor, fotó: Sebestyén László Minél parányibb egy néhány négyzetméteres házikó, annál inkább képes tulajdonosának a szívéhez nôni. Nincs ez másképp a rákospalotai Széchenyi téren álló kis sárga trafikkal sem, amit több mint huszonhét éve, 1982. május elején vett meg mai gazdája. A hatvanas évei vége felé járó asszony, akit az itt lakók többsége Böbének szólít, intézménnyé nôtte ki magát. Hosszan eltársalog vevôivel, eligazítja az M3-ast keresô autósokat. Már rég nem a pénzkeresetet tartja a legfontosabbnak. Inkább a környék szeretetét, a számára oly sokat jelentô emberi kapcsolatokat. TALPALATNYI HÁZ
