Budapest, 2009. (32. évfolyam)
8. szám augusztus - Csáki Tamás: "Leprafolt egy istennői testen"
szállodájukat, a Nádor utcai Continentalt mindenesetre tökéletesnek találta. Az építész leveleibôl és leírásaiból úgy tûnik, hogy a rendelkezésére álló idôt nem a város megismerésére fordította. Volt feladata is: Charles L’Eplattenier kérésére rózsacsokrot vitt nagynénjének, Emma L’Eplattenier-nek a sírjára az Új Köztemetô be. A félárva fiút ugyanis 17 éves korában ez a Pesten házitanítóként mûködött rokon vette magához, és tette lehetôvé számára, hogy itt mûvészeti tanulmányokat folytasson. A fehér obeliszk rajzát Le Corbusier el is küldte tanárának. A temetôi látogatáson túl, hosszas keresgélés után nagy mennyiségû népi cserépedényt is vásároltak Klipsteinnel – ez utóbbi tettükkel, úgy vélte, végül mégis értelmet adva budapesti tartózkodásuknak. Egy népi kerámiagyûjtemény beszerzése az út fontos céljai közé tartozott. Néhány tányért és korsót már Vácott, a „nagyon magyar faluban” is sikerült megvásárolni uk, amirôl szüleinek írt levelében az építész „nagyon büszkén” számolt be. Buda pesten, saját megfogalmazása szerint, egy „csodálatos razzia” keretében felvásárol ták egy régiségbolt teljes raktárkészletét – a kifizetett 54 korona jelentôsebb értékû szerzeményre utal. A népmûvészeti tárgyak utáni kutatást az út folyamán késôbb Szerbiában és Bulgáriában is folytatták: a Le Corbusier hagyatékában megtalálható legszebb kerámiák – plasztikus ember- és állatalakos díszítésû korsók – valószínûleg Közép-Szerbiából származnak. Ez utóbbi tárgyakat az építész késôbb is nagy becsben tartotta, La Chaux-de-Fonds-i és párizsi lakásaiban is a reprezentatív helyiségekben, illetve a dolgozóasztala mellett kaptak helyet. A népmûvészeti tárgyak gyûjtése Le Corbusier környezetében elterjedt tevékenység lehetett, iskolatársaitól is kapott megrendeléseket textíliák és cserépedények beszerzésére. William Ritter is rendelkezett egy népi kerámiagyûjteménnyel, amely mintául szolgált pártfogoltja számára. Le Corbusier és Klipstein – ahogyan az iparosodó országokban a népmûvészet 19–20. századi kutatói, gyûjtôi – útjuk során úgy érezték, hogy az utolsó pillanatban találkoznak ezzel a mûvészeti hagyománnyal. Úgy látták, hogy a városi civilizáció selejtes termékeinek a falvakba való leszivárgása, azok paraszti imitálása miatt eltorzul a formai hagyomány, az addig romlatlan mûvészi ösztön. Eltûnôben van az idill, amelyet e vidéken kerestek. Bécsben a fiatal építész valószínûleg még nem tartotta lehetetlennek, hogy a magyar fôváros újabb építészeti alkotásainak megismerésére is szán majd idôt – azt azonban, hogy ezt késôbb meg is tette, semmi sem bizonyítja. Jegyzetfüzetében budapesti épületek rövid, nehezen kiolvasható listája sorakozik: ebben a Zeneakadémia és a Halászbástya mellett Málnai Béla neve – ekkoriban német nyelvû lapokban is publikált pesti késôszecessziós és klasz szicizáló házak tervezôje –, valamint az ô szerkesztésében megjelenô „finom lap” , A Ház címû építészeti-képzômûvészeti folyóirat említése is feltûnik. Valószínû, hogy ezt a reprezentatívnak korántsem nevezhetô együttest a bécsi szecesszió építész-iparmûvész mestere, Josef Hoff mann környezetébôl – amellyel 1907 után Le Corbusier ekkor újra megpróbálta fölvenni a kapcsolatot – ajánlhatta valaki az utazó figyelmébe. A listán ugyanis egyetlen épület adatai vannak pontosan (építész, építtetô, cím) feltüntetve, a Hoffmann által 1908–1909-ben Pikler Gyula jogászprofesszor számára a Trombitás út 19. szám alatt épített villáéi, amely a bécsi szecesszió építészeinek egyetlen Budapesten megvalósult alkotása volt. Arra, hogy Le Corbusier ezt felkereste volna, szintén nem utal semmi. „Miért is beszélnék Budapestrôl, hogyha nem értettem meg, hogyha nem szerettem meg?” – így vezeti be Le Corbusier útinaplója kéziratában a városnak szentelt két bekezdést. A budapesti városképrôl, építészetrôl tett megjegyzéseibôl valóban nem érzôdik a személyes megtapasztalás közvetlensége. Leírásában Budapest csak felülnézetben, madártávlati perspektívában jelenik meg, utcáiról, azok életérôl, lakosairól egy szót sem ejt. Lelkes szavakkal emlékezik meg a város fekvésérôl, hogy azután azt szembeállíthassa a nagyvárosokkal és az elôzô fél évszázad historizáló építészetével kapcsolatos – Le Corbusier-be már rousseau-i szellemiségû iskoláztatása, illetve mûvészeti tanulmányai során beleplántált – negatív közhelyekkel: „A Citadellába kell felmenni, hogy láthassuk milyen menthetetlen ez az elhibázott város. Körülötte a lüktetô hegyek vibráló organizmusa. A síkságról lassan gyöngyházszínû fluidum árad, emelkedik fel, hogy azután eltûnjön a lapos horizont kékes kigôzölgésében. A Duna körülveszi a hegyeket, a síkság határtalan kiterjedésével szemközt erôteljes testté tömöríti ôket. De e sík felett lomha fekete füst terül szét, amelyben eltûnik az utcák rendetlen hálózata. Nyolcszázezer ember torlódott itt össze ötven év alatt. És a pompázatosan megtévesztô formák mögötti rendetlenség gyanússá teszi ezt a várost. Egyesek csodálják a középületek hatalmas méreteit. 18 BUDAPEST 2009 augusztus Le Corbusier dolgozóasztala párizsi lakásában egy balkáni kerámiával Le Corbusier egy keleti útján beszerzett korsóval pózol Amadée Ozenfant és Albert Jeanneret társaságában, 1919 © FLC © FLC
