Budapest, 2009. (32. évfolyam)
7. szám július - Zeke Gyula: Gödör
Gyermekkorom mágikus szava. Az egyik, legalábbis. S azt hiszem, nem csak az enyém. Mély magánhangzói, sötétbarna békák, puhán kushadnak alant, ásnom kell csak kicsit, s felfénylik vizenyôs pontszemük. Félelmes szó, betûi baljósan bûvölik a lelket: rög, dög, ördög dörög, és Saran kó Márti, az anagrammák bûbáj-hölgye tudná megmondani, micsoda még. Vajon miféle földalatti bátorság késztethet ezek után embereket arra, hogy városi klubjuknak, kocsma-caféjuknak ezt a nevet adják? Nem félnek a rontó szellemektôl, melyek – ha nem régebben, Csáth óta tud juk, nézzék csak meg az 1908-as, Kálvin téren címû zseniális prózafüzér zárótételét – a „kövek hasadékai közül” is közénk serkennek? Aki csak fél szemmel is követte az elmúlt húsz év politikatörténetét, tudja, hol áll. Azon a téren, pontosabban egy régi szép pesti tér, az Erzsébet tér bombázás és bontás által keletkezett azon újabb felén, amelyik az elmúlt évezred végére kijegecesedô két nagy hazai politikai erô összeütközésének jelentésterhes helyszínévé, a szó pontos értelmében a metaforájává vált. Itt nem épült meg az a Nemzeti Színház (pontosabban nemzeti, hisz addig csak német nyelvû színházak voltak a városban), amelynek megépítésére Pest vármegye alispánja még 1835-ben vállalt kötelezettséget Grassalkovich Antal hercegnek a tôle e célra kapott Múzeum körút – Rákóczi út sarki telek fejében, amelyet az épület tûzveszélyessége miatt a város 1875-ben a Népszínházba költöztetett, amelyet ott 1966-ban a metró építése miatt lebontott, és az egykori Magyar Színház modernizáció ürügyén nézhetetlenné és használhatatlanná rontott épületébe költöztetett, s amelynek így százhatvanhárom évnyi ideiglenes hányódás után a tervek szerint itt kellett volna végleges otthonra lelnie. A történet 1998 utáni folytatása ismeretes, sem kedvem, sem helyem nincs itt belemenni. Az építkezés leállítása és a Gödör Klub 2002 októberi indulása közt eltelt négy esztendô története már ide tartozna, ám – részben pontos információk, részben ismét a terjedelem hiányában – ennek is csak a végeredményét foglalhatom össze. A színház itteni megépítése kapcsán összecsapó politikai szándékok kibékíthetetlen kettôssége a térrész és a félkész létesítmény tulajdonjogi kettôsségében is testet ölt. A telek a fôvárosé, ám a színház épületkezdeménye, a használatba vett mélygarázs és a fölé épített térrészek – amelyekbe a Gödör Klub és a kávézó telepedett – az államé. E részleteiben jogilag meglehetôsen bonyolult, s nehezen átlátható érdekektôl szabdalt helyzet kínált lehetôséget annak idején Filep Ákos építész, és 2006-ban elhunyt felesége, Kakuk Judit számára, hogy régtôl ápolt közös álmukat itt valósítsák meg, s létrehozzanak a város szívében egy olyan kulturális teret, amely minden gyûlöletmentes szellemi, mûvészi és társadalmi törekvésre nyitott. Miután a leállított építkezés alján tátongó hatalmas betonkádat akkor már az egész város gödörnek nevezte, önként adódott: legyen Gödör Klub a hely neve, ám ma is csak annyit mondunk: „Megyek a Gödörbe.” Hiába vált azóta legendává a hely, város-, ország- és sok tekintetben világszerte ismertté, születésének egykori kaotikus körülményei ma is változatlanok. Ami a létrejöttét engedélyezô és lebegtetô hatóságok számára ésszerû ideiglenesség: „Legyen a fiataloké, amíg eldôlnek a dolgok!”, az alapítói és virágzásának megszállott munkásai számára az idô haladtával mind frusztrálóbb bizonytalanság: „Mikor és kik veszik ki a kezünkbôl, amit megteremtettünk?” Az aggodalom ékes dokumentuma az a hely fennmaradásáért ágáló petíció, amely 2005 óta van fent a hely honlapján, amelyet eddig 7860-an írtak alá, s amelynek minden sora ma is érvényes. Nem vagyok pártatlan szemlélô magam sem, jobban szeretem a kulturális kocsmacafét, mint a színházat (bármilyen színházat), és jobban szeretem a Gödört, mint a gödröt, már gyermekkori félelmeim izzadt éjszakai visszalopakodása miatt is. E sorozat fô célja Budapest újabb kávés tereinek bemutatása. Tán akad olvasóm, aki azt mondja majd, rendben, de mitôl kávéház, vagy akár kávézó a Gödör? Igazuk van, sem kávéház, sem kávézó, de igenis café. Nem is csak, mondjuk, Amszterdam caféinak jogán, amelyek nagy része a magyar kocsma vagy sörözô szavakkal fordítandó, hisz egyáltalán nem adnak bennük semmilyen kávét, még az ott megszokott vacak löttyöt sem. (A Gödörben a Meinl cég ízlelésem szerint nem elég mûgonddal elkészített kávéját ihatjuk.) Szóval nem ezért, hanem a CAFÉ háromszáz éves európai történetének szellemében, amelyet méltatói nem véletlenül hoztak számos alkalommal kapcsolatba a klasszikus görög agorával. Ma Budapesten épp a Gödör az a tér, amelyet a legalaposabb okkal nevez-Gödör szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 34 BUDAPEST 2009 július ÖRÖKKÁVÉ