Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Házi bolha
ságoshoz menésnek álcázva leereszkedek a tömegnek egyáltalában nem mondható csoport körébe, akiktôl megtudták a mivégettet, hogy: a mi udvarunkon ne csak ecetfa nôjön. Ezt megerôsítvén a hegedûs belekezdett az Akácosút ba, amivel további bizakodásra adott okot. A földszint megtelt emlékekkel, amikor a nyitott kapuk korszakában a margitnénik papírgalacsinba csomagolva dobálták le az aprópénzt az udvari zenésznek, a gyerekek pedig arcukat a vasrácson átdugva kémlelték a különös szerzetet. A kapuk most is nyitva álltak, mint régen, de az udvaron a hegedûszó mellett jobbára idegen szó hallatszott, mivel a külföldiek a free-market korszakában sokkal inkább tudták, mirôl van szó, mint a hazaiak. A harmadik emelet kilencbôl támadó fasírt-illatnak viszont nyáltermelésük a meggyôzôdéses bio-gondolkodás ellenére sem tudott ellenállni, ezért az idegenek kisvártatva a hónuk alá csaptak néhány bieder-gyanús szerzeményt, és többes nosztalgiától kísértve továbbálltak. Ekkor robbant színre Petya , tíz körüli ifjú titán. Hamar fölmérte a terepet, lenézôen elfordította fejét a dínó-gyûjtemény láttán, kicsit megingott a levitézlett nintendós dobozoknál, és barátságosan üdvözölt egy számára teljesen ismeretlen, koponyaálarcot viselô kislányt. Ezek után elfogyasztotta alanyi jogon szükséges kóláját, és akcióba kezdett: – ÍÍÍÍÍ – süvítette üveghangon, mire a válasz hasonlóképpen hasított: – ÛÍÍÍ – ezt még tizennégyszer megismételték, és Petya elégedetten biccentett a csodafelejtô felnôttek felé, akik a kalitka köré gyûltek. – Tudok pintyül! – magyarázta természetesen, és folytatta a süvítést. A hang megtette hatását, és egy komor ballonkabátos lépett melléjük, majd emberhangon azt kérdezte: – Eladó? – Nem tudom – válaszolta Petya kissé kiesve szerepébôl. – Megveszem! – dörrent ballonkabátos, mire azonnal elôkerült a táskastand irányából a madár tulajdonosa. A ballonos nem kukoricázott: – Ez az állat üvölt reggeltôl-estig a nyitott ablakban? – Nem eladó – közölte több, mint hûvösen a tulajdonos, mivel gyorsan felmérte a jövôt, és kalitkástól magához szorította a pintyet, aki eleve sem bírta az érzelemkitöréseket – hát még, ha a tolláról volt szó –, és váratlanul fejre esett az ülôpálcáról. – Nézzék, hogy bánik vele... – húzta száját a ballonkabátos, és vészjóslón felborzolta a szemöldökét – adja el, jobban jár! – Magának soha! – mondta a pinty, vagyis a tulajdonosa, és Petya ekkor érezte dramaturgiailag fontosnak, hogy egy szintén eladó kézi hangosbeszélôn keresztül folytassa a megkezdett beszélgetést. Ami most is megtette hatását, és a borzas-ballonos haladéktalanul távozott a színrôl. Petya emberül tudtára adta közönségének hôstettét, kezet fogott a pinttyel, és nagyjából lezárta aznap délelôttre az említésre méltó események sorát. A ház lakói viszont tömegesen érdeklôdni kezdtek a pinty kiléte felôl. Megtudták mennyi idôs, mióta él kalitkában, tervez-e valódi szárnyalást az igazi levegôégben (igen), hogyan tölti hétköznapjait, és fôleg: valójában miért ordít naphosszat a balkonon. A tulajdonos újabb veszélyt érzékelve roppant szûkszavú válaszokat adott, melyek hallatán a vásárlók jobbnak látták a rézkalitka iránt érdeklôdni, és néhányan, hogy igazolják tisztességes szándékukat, azonnal megvették volna pintytelenül is, s utaztató ketrecet ajánlottak fel a tulajdonosnak, hogy hazaszállíthassa a madarat. Végül a pinty úgy döntött, elege van abból, hogy fölötte alkudozzanak, és segélykérôn Petyát kereste a tekintetével. Aki éppen egy Brio-vonat-szettet tesztelt a szemközti standon, ezért felhangzott a jól ismert szignál: – ÍÍÍÍÛ! – ÍÍÍÍÛ – jött azonnal a válasz, majd még tizennégyszer ugyanaz, és a lakók soha nem tudták meg, abban maradtak-e, hogy Petya költözik a pintyhez, és akkor kettôjüket kell hallhatniuk álló nap, vagy éppen ellenkezôleg. Margit néni a szeme sarkából figyelt, de a bonyodalmak közepette sem veszítette el a fejét. Szépen ôrizte a lángot, szorgalmasan vitte a közös kasszába a belevalót: délre elkelt a parasztszûr, a Marx -összes huszonnyolcadik kötete és Dickens Nehéz idôkje, a katicabogaras cserépköcsög, három kiló plüssállat (csak a klasszikusokból: nyúl, maci, elefánt, ínyenceknek a hóember), a dinoszaurusz-gyûjtemény, a Zenit fényképezôgép, és két üveg kétezer-hatos évjáratú házi szilvalekvár. Margit néni szorgalmasan osztott-szorzott, ahogyan szokott, és kiszámolta, ha így haladnak, délutánra már gondolhat azzal, hogy az udvar másik felére is jut virág. ● 33 BUDAPEST 2009 június
