Budapest, 2009. (32. évfolyam)

6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Házi bolha

ságoshoz menésnek álcázva leereszkedek a tömegnek egyáltalában nem mondható csoport körébe, akiktôl megtudták a mi­végettet, hogy: a mi udvarunkon ne csak ecetfa nôjön. Ezt megerôsítvén a hegedûs belekezdett az Akácosút ba, amivel további bizakodásra adott okot. A földszint megtelt emlékekkel, amikor a nyitott kapuk korsza­kában a margitnénik papírgalacsinba cso­magolva dobálták le az aprópénzt az ud­vari zenésznek, a gyerekek pedig arcukat a vasrácson átdugva kémlelték a különös szerzetet. A kapuk most is nyitva álltak, mint régen, de az udvaron a hegedûszó mellett jobbára idegen szó hallatszott, mi­vel a külföldiek a free-market korszakában sokkal inkább tudták, mirôl van szó, mint a hazaiak. A harmadik emelet kilencbôl támadó fasírt-illatnak viszont nyálterme­lésük a meggyôzôdéses bio-gondolkodás ellenére sem tudott ellenállni, ezért az ide­genek kisvártatva a hónuk alá csaptak né­hány bieder-gyanús szerzeményt, és többes nosztalgiától kísértve továbbálltak. Ekkor robbant színre Petya , tíz körüli ifjú titán. Hamar fölmérte a terepet, le­nézôen elfordította fejét a dínó-gyûjtemény láttán, kicsit megingott a levitézlett nin­tendós dobozoknál, és barátságosan üd­vözölt egy számára teljesen ismeretlen, koponyaálarcot viselô kislányt. Ezek után elfogyasztotta alanyi jogon szükséges kó­láját, és akcióba kezdett: – ÍÍÍÍÍ – süvítette üveghangon, mire a válasz hasonlóképpen hasított: – ÛÍÍÍ – ezt még tizennégyszer megis­mételték, és Petya elégedetten biccentett a csodafelejtô felnôttek felé, akik a kalit­ka köré gyûltek. – Tudok pintyül! – magyarázta termé­szetesen, és folytatta a süvítést. A hang megtette hatását, és egy komor ballonka­bátos lépett melléjük, majd emberhangon azt kérdezte: – Eladó? – Nem tudom – válaszolta Petya kissé kiesve szerepébôl. – Megveszem! – dörrent ballonkabátos, mire azonnal elôkerült a táskastand irá­nyából a madár tulajdonosa. A ballonos nem kukoricázott: – Ez az állat üvölt reggeltôl-estig a nyi­tott ablakban? – Nem eladó – közölte több, mint hûvösen a tulajdonos, mivel gyorsan fel­mérte a jövôt, és kalitkástól magához szo­rította a pintyet, aki eleve sem bírta az érzelemkitöréseket – hát még, ha a tollá­ról volt szó –, és váratlanul fejre esett az ülôpálcáról. – Nézzék, hogy bánik vele... – húzta szá­ját a ballonkabátos, és vészjóslón felborzol­ta a szemöldökét – adja el, jobban jár! – Magának soha! – mondta a pinty, vagy­is a tulajdonosa, és Petya ekkor érezte dra­maturgiailag fontosnak, hogy egy szintén eladó kézi hangosbeszélôn keresztül foly­tassa a megkezdett beszélgetést. Ami most is megtette hatását, és a borzas-ballonos haladéktalanul távozott a színrôl. Petya emberül tudtára adta közönségének hôs­tettét, kezet fogott a pinttyel, és nagyjából lezárta aznap délelôttre az említésre mél­tó események sorát. A ház lakói viszont tömegesen érdeklôd­ni kezdtek a pinty kiléte felôl. Megtudták mennyi idôs, mióta él kalitkában, tervez-e valódi szárnyalást az igazi levegôégben (igen), hogyan tölti hétköznapjait, és fôleg: valójában miért ordít naphosszat a balko­non. A tulajdonos újabb veszélyt érzékelve roppant szûkszavú válaszokat adott, me­lyek hallatán a vásárlók jobbnak látták a rézkalitka iránt érdeklôdni, és néhányan, hogy igazolják tisztességes szándékukat, azonnal megvették volna pintytelenül is, s utaztató ketrecet ajánlottak fel a tulaj­donosnak, hogy hazaszállíthassa a ma­darat. Végül a pinty úgy döntött, elege van abból, hogy fölötte alkudozzanak, és segélykérôn Petyát kereste a tekintetével. Aki éppen egy Brio-vonat-szettet tesztelt a szemközti standon, ezért felhangzott a jól ismert szignál: – ÍÍÍÍÛ! – ÍÍÍÍÛ – jött azonnal a válasz, majd még tizennégyszer ugyanaz, és a lakók soha nem tudták meg, abban maradtak-e, hogy Petya költözik a pintyhez, és akkor kettôjü­ket kell hallhatniuk álló nap, vagy éppen ellenkezôleg. Margit néni a szeme sarkából figyelt, de a bonyodalmak közepette sem veszítette el a fejét. Szépen ôrizte a lángot, szorgal­masan vitte a közös kasszába a belevalót: délre elkelt a parasztszûr, a Marx -összes huszonnyolcadik kötete és Dickens Nehéz idôkje, a katicabogaras cserépköcsög, há­rom kiló plüssállat (csak a klasszikusokból: nyúl, maci, elefánt, ínyenceknek a hóem­ber), a dinoszaurusz-gyûjtemény, a Zenit fényképezôgép, és két üveg kétezer-hatos évjáratú házi szilvalekvár. Margit néni szorgalmasan osztott-szorzott, ahogyan szokott, és kiszámolta, ha így haladnak, délutánra már gondolhat azzal, hogy az udvar másik felére is jut virág. ● 33 BUDAPEST 2009 június

Next

/
Oldalképek
Tartalom