Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - N. Kósa Judit: Fegyvertelenül az aknamezőkön
31 BUDAPEST 2009 június E hosszú hallgatás után meglepôen gyorsan született meg az az emlékmû, amelynek megteremtéséhez a Miniszterelnöki Hivatal, az oktatási és a honvédelmi tárca, valamint Budapest biztosította a forrást. 2008 májusában állapodtak meg a kezdeményezôk, hogy a Bethlen tér felújításához kapcsolódva felállítják a munkaszolgálatosok emlékmûvét; júniusban kiírták a meghívásos pályázatot, és ôszre az is eldôlt, hogy az öt meghívott szobrász közül Baráz Tamás elképzelését valósítják meg. A mûvész egy ék alakú teret tervezett, amelyet acélrácsok közé szorított kôzúzalék-fal szegélyez, az ék végpontján pedig egy csaknem három méter magas zárókô áll, rajta Dávid-csillagot formázó hasítékkal. A tér közepén lombtalan, görcsösen kapaszkodó bronz fácska áll. Az emlékmû felirata egy Radnóti-sor, az À la recherche-bôl vett idézet: „...fegyvertelen álltak az aknamezôkön...” Az emlékhelyet felavató honvédelmi miniszter, Szekeres Imre beszédében hangsú lyozta: a munkaszolgálatosokat nem az ellenség, hanem saját kísérôik, saját honfitársaik pusztították el, és ebben tevôleges részt vállalt a Magyar Királyi Honvédség. Kivételesnek számított az olyan emberi gesztus – idézte fel az egykori munkaszolgálatos, Szepesi György –, mint Nagybaczoni Nagy Vilmos (késôbb leváltott) honvédel mi miniszteré, aki emberi bánásmódot követelt a zsidóknak is, vagy egy-egy olyan parancsnoké, aki a „megbízhatatlanságuk” okán a frontra vezényelteket nem tekintette elpusztítandó foglyoknak. Tízezrek haltak bele abba, hogy 1941 nyarától kezdve kiképzés és fegyver nélkül küldték ôket a hadmûveleti területre, aknát szedettek, akadályt építtettek velük. 1944-tôl pedig a zsidó, nemzetiségi és politikai fogoly férfiak mellett a cigányok, majd a budapesti zsidó nôk is feltûntek a besorozottak soraiban. Mindennek fényében tûnik leginkább szembe, hogy – a honvédelmi tárca fenntartásában mûködô – Hadtörténeti Múzeum várbeli állandó kiállításán a munkaszolgálatról gyakorlatilag nem esik szó. Az egyébként igen látványos, a modern tárlatrendezési elveket követô bemutató második világháborúval foglalkozó termeiben kizárólag a reguláris hadsereg történetét, a doni katasztrófa históriai vonatkozásait dolgozzák fel, és makacsul nem ejtenek szót azoknak a szenvedéseirôl, akik a fegyverrel harcolók mellett, javarészt nekik kiszolgáltatva dolgoztak, kegyetlen véget érve a fronton. Habár a mementóállítás legméltóbb helye éppen ezért valamely, a hadsereghez köthetô helyszín lett volna, „jobb híján” a Bethlen tér is módot adhat a tisztességes emlékezésre. Ezen a téren áll ugyanis a Fochs Antal hagyatéki alapjából, Freund Vilmos tervei alapján 1877-ben felépített egykori Izraelita Siketnémák Országos Intézete, valamint az 1931-ben Baumhorn Lipót és Somogyi György által megtervezett és fel épített zsinagóga. Az épülettömb – melynek aprócska kertjében az emlék most megépült – az idôk során számos zsidó intézménynek adott otthont (vakok intézete, nôegyleti népkonyha), majd a háború kitörése után itt talált otthonra a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája is. 1944 áprilisában a házat szükségkórházzá alakították, hogy aztán december 28-án nyilasok és SS-katonák törjenek be a falai közé. Az épületben menedéket találókat kifosztották, számos férfit pedig elhurcoltak és agyonlôttek. ●
