Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - Csákvári Géza: Fordult a (film)kocka
Roppant népszerû mûfaj lett a „mozgóképes válogatás” Budapesten: szinte nincs is hónap, amikorra ne jutna egy-egy kisebb-nagyobb filmhét, kis túlzással fesztivál. Csak az utóbbi hónapokban akár francia, litván, lengyel és távol-keleti napokon is részt vehettek az érdeklôdôk. A tendencia az utóbbi néhány évben lett egyre erôteljesebb. A nemzeti filmnapok megrendezésének gyakran hangoztatott szakmai oka, hogy a nézôk egyre kevesebbet járnak art-moziba. Több elmélet is született már arról, hogy ennek vajon mi lehet az oka. Az egyik, hogy a soktermes multiplexek „ráröppentek” a piacnak erre a részére (is), és felvették kínálatukba a forgalmazók mûvész-filmjeit is. A számok pedig ôket igazolták, azaz sokan vannak, akik plázában szeretnek mozizni. Így esett, hogy a multiplex immár konkurenciája lett a mûvészmozinak. A másik elmélet, amely magyarázni hivatott a nézôk eltûnését úgy hangzik, hogy az internetes letöltéseknek betudhatóan a potenciális érdeklôdôk már rég megnézték a mûvet odahaza, jóval elôbb, mint hogy másokkal együtt is megnézni kínálják fel a vetítôkben. A kommunikáció mai sebessége mellett valóban luxus (vagy inkább öngyilkosság) fél éves, olykor egy éves csúszással bemutatni egy fesztiválon vagy díjkiosztón többszörösen elismert mûvet. Mindez együtt hosszú távon megalapozta a harmadik elméletet: jelesül, hogy a moziknak nincs mit játszaniuk. A forgalmazók ugyanis vagy nem vesznek filmet, vagy egyszerûen „rendelkeznek a joggal”, de nem vetítik a mûvet, hanem csak ülnek a babérjaikon. A helyzet súlyosságát az is jelzi, hogy a mûvészfilmes piac nyolcvan-kilencven százalékát lefedô, a mûvek túlnyomó többségét forgalmazó SPI és Budapest film stratégiai döntései nem túl sok jót prognosztizálnak a közeljövôre. Az elôbbi már kivonult Magyarországról, utóbbi pedig éppen vevôre vár. Magyarán, nagy kérdés (és jelen pillanatban senki sem tudja rá a választ), hogy mit fognak mondjuk szeptemberben játszani a budapesti art-mozik. A krízisre egyéni megoldást talált a Cirko-Másképp alapítvány, amely elkezdett filmeket vásárolni, azaz saját maga biztosítja mozijai (a budapesti, tizenötödik születésnapját ünneplô Cirko-Gejzír és a pécsi Apolló) mûsorát. Megjelennek a nagy fesztiválokon, és azonnal lecsapnak az elérhetô jó produkciókra: így került Magyarországon forgalomba például az Arany Pálmával kitüntetett Dardenne testvérek filmje, A fiú, Ken Loach Felkavar a szél címû IRA-dolgozata vagy a román Cristian Mungiu abortusz-drámája, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy megteljen a nézôtér: az állandó teltházakat csak a filmhetek, fesztiválok garantálják. Ezek, úgy tûnik, nagyobb társaságokat is megmozgatnak, közösséget teremtenek. Hasonló modellben mûködik a Szuez film által üzemeltetett Kino is – a Libanoni keringô forgalmazása vagy a nemrég lezajlott Gothár-retrospektív például magáért beszél. A siker olykor annyira nagy, hogy a Cirko által a közelmúltban szervezett Fassbinder-fesztiválon például csak a leggyorsabbak jutottak jegyhez. Éppen ennek fényében igazán megdöbbentô tény, Fordult a (film)kocka szöveg: Csákvári Géza, fotó: Sebestyén László 28 BUDAPEST 2009 június
