Budapest, 2009. (32. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: Sándorok, Metternichek - és az Ördöglovas
után történt, hogy elmentünk oda, sok utánjárással megkaptam addigra a kuponokat. Kárpótlási jegy? Vagy valami ilyesmi, ahogy mondták a nevét. A polgármester azzal fogadott: baj van. Túl vagyunk két liciten is már. Elkeltek a földek. Azért mutassa meg, mi maradt! – kértem. Kis szétszórt parcellák, hitvány resztli. Azokon nem lehetett volna gazdálkodni. Úgyhogy a kastélyt se kértük. Mibôl mûködtetném, ha nincs birtok körülötte? Pedig engem éppen azért neveltek hatéves koromtól Magyarországon, hogy ezeket a földeket Klementine (édes nagyanyámnak, Zsófiának a testvére) majd átadja nekem. – Hat gyerek született apám, Hohenlohe herceg famíliájában. Ketten voltunk fiúk. A fivérem, Viktor vette volna át az apám birtokait Sziléziában és Németországban. De meghalt a háborúban. Ezek az osztrák uradalmak apám édesanyjától maradtak ránk. Neki és az ô ôseinek a földjei ezek Ausztriában: Grafeneggben, meg ahol most vagyunk, Neuaigen határában. Ez például, ahol most beszélgetünk, 17. századi alapokon született barokk. De én formáltam belôle újra rezidenciát. Az oroszok teljesen kifosztották, mire visszakaptuk az osztrák államtól, már csak a puszta falak maradtak. Negyvenötben halt meg az apám, nekem kellett átvennem a németországi birtokokat a bátyám helyett. Ott éltem tíz évig. Azután költöztem ide, hogy az oroszok kimentek. Ezerötszáz hektár intenzíven mûvelt mezôgazdasági területen dorbézoltak, hogy elfoglalták ezt a földet. Mikorra mindent széthordtak, úgy döntött a katonai igazgatás, hogy bérbe adják a parasztoknak. Csak jobban vigyáznak majd a magukéra! Gondolták. S hogy hálából a választáskor majd a kommunistákra szavaznak. Be is léptettek ezerháromszáz gazdát a pártba. De egy se voksolt aztán rájuk... Jó földek voltak ezek, de sokkal jobbak azok, odaát, maguknál, túl a határon. Herceghalom. A Werbôczytôl a Moulin Rouge-ig A gyerekkorról, az ifjúkorról, Budapestrôl beszélgetünk. Mert Sándor Móricról a herceg alig tud valamit. Mire bekerült a családba – magyarázza –, Paulina, az Ördöglovas leánya már öt éve meghalt. Aki persze nyilvánvalóan rengeteget tudott volna mesélni az édesapjáról. Ahogy szûkszavú emlékiratában is tette – Bécsben jelent meg, az elôzô századfordulón, természetesen német nyelven –, amelyben egy fejezetet szentelt a kalandos életû férfiúnak. – A Werbôczy utcában laktam (mai címe szerint Táncsics Mihály utca 23., Zichy-palota – B. P.), a Werbôczy gimnáziumba jártam az érettségi elôtti három évet. Addig magántanulóként csak vizsgáznom kellett, elôbb Bajnán, aztán Budán, az elemiben és a nyolc felsôbb osztályból ötben. Klementina is bérelt a Várnegyedben egy kis lakást, az Úri utcában, már nem emlékszem a közelebbi címére. Jól éreztem magam Pesten. Árpád, Álmos, Elôd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. Még most is tudom, látja? De persze ha a negyvennyolcas forradalom volt az óra anyaga, engem nem hívtak ki soha. Aradi vértanúk! Isten ments, hogy feleltessenek... Egy Metternichet. A tanárom nem volt, hogy is mondjam, nem volt túl intelligens... Mikor elôször fölszólított, mondja nekem, gyere ki Sanyikám. Nem Sanyika... Sándor! Metternich-Sándor! Az egész osztály percekig röhögött. 1939-ben vonultam be a Jászkun huszárokhoz, elôbb karpaszományos ôrmesterként, aztán zászlósként vitézkedtem. De harcba soha nem keveredtem. Tudja, mire a csata helyére értünk volna, rendszerint véget ért minden. Rettenetesen rossz lovakat kaptunk. A parasztoktól szedték össze ôket. Sándor Móric rájuk se nézett volna, nemhogy egynek a hátára üljön! – Sok idôt töltöttem ezekben az években is Pesten. Egyenruhában. Sokszor jártuk együtt az éjszakát a Horthy fiúkkal. Mentünk mu latni. Kedves helyek voltak. Arizona, Moulin Rouge. Ott játszott a világ legjobb cigánya, a Berkes . A lábamon alig-alig állok, mégis szeretnek a lányok ... Hogy is van? Jézus Mária... Nem elfelejtettem! Ladiladilom? Sárgaliliom? Nagyon jó volt, nagyon szép az élet Budapesten. A Dunaparton a korzó, nyáron, egyik szálloda a másik mellett, játszottak a cigányok a teraszokon, sétáltak le és fel a legszebb lányok. Gyönyörûek! – Amikor arról volt szó, hogy a kormányzó adja át a nemzetiségük szerint osztrák tiszteket Hitler nek, nem tette meg. Átjöttem Ausztriába, ide, az apai nagyanyám birtokára, de persze be kellett volna vonulnom német katonának. A Führer viszont kijelentette: a Habsburg ok, Hohenzoller ek , Met ternichek nem méltóak arra, hogy az árja faj hôsei legyenek... Szóval Hitler mentette meg az életemet. Ötvenötben kaptuk vissza 29 BUDAPEST 2009 február
