Budapest, 2008. (31. évfolyam)

2. szám február - Gács János: És megszületett a telefonhírmondó...

lyért. E kérvényben hangsúlyozza: „Nem hagyhatom említés nélkül, hogy kérdés­ben forgó találmányomra a szabadalmat nemcsak a kontinens összes államaiban, de, sôt több tengerentúli államban is biztosítottam már.” Puskást korai halála megakadályozta a hatékony szabadalmi és egyben nemzetközi ügyintézésben. Ta­lán ez is szerepet játszott abban, hogy a telefonhírmondó Budapesten kívül sehol sem terjedt el, ami, a mából vizsgálva a tényeket, tulajdonképpen érthetetlen... Budapesten a Hírmondó vitathatatlan sikert aratott: a kezdeti 28 elôfizetôbôl még az indulás évében 500, a következô évben, 1894-ben pedig 4915 lett, a fény­korban, 1929-30-ban az elôfizetôk száma a nyolc- sôt a kilencezret is meghaladta! A sajtó is frissen és lelkesen számolt be az eseményrôl, például a Budapest, a képes politikai napilap teljes február 18-i cím­oldalát a „beszélô újságnak” szentelte, s a szerkesztôséget (és Puskást) ábrázoló számos rajz alatti rövid szövegében azt írja, hogy a képviselôktôl a piaci kofákig mindenki a Hírmondóról beszél. A kez­deti idôszakban az elôfizetôk a központ­tól kérhették a szerkesztôség kapcsolását, igen gyorsan megindult azonban a Tele­fonhírmondó önálló vezetékhálózatának kiépítése, és a speciális készülékek gyár­tása és telepítése is. 1893. március 16-án meghalt Puskás Tivadar. Halálhírét elôször a Telefon­hírmondó jelentette be. 1894 ôszén a vállalatot Popper István vette át, rövide ­sen részvénytársasággá alakította, és a mûszaki vezetéssel Szvetics Emil t bízta meg, aki az áramkörök számának növe­lésével és új mikrofonok kifejlesztésé­vel megoldotta az elôfizetôk számának gyarapodásából adódott problémákat. A rendszer és a vállalat töretlenül fejlôdött, gyorsan helyrehozták az elsô világhábo­rú és az azt követô zavaros idôszak alatt keletkezett károkat is. 1930-ban 8868 volt az elôfizetôk száma, pedig ekkor már öt éve adott mûsort a Magyar Rádió (is), s ugyanezt hallgathatták a Telefon­hírmondó elôfizetôi, csak az operaköz­vetítések foglaltak el nagyobb részt ez utóbbi mûsorában. De térjünk vissza a Millennium idejébe! 1896-ban megindultak a helyszíni köz­vetítések az Operaházból. Érdemes ezt a mozzanatot idézve felfigyelnünk arra, hogy a hírszolgáltatás mellett a Hír­mondó mûsorában meghatározó helyet kapott a szórakoztatás és az ismeretter­jesztés is. Az 1897-ben közzétett „napi­rend”-ben például délután háromkor tárcák felolvasását, öt órakor színházi és irodalmi mûsorokat, fél hat és fél hét kö­zött pedig napi váltásban francia, angol és olasz nyelvleckéket (németül a pesti polgárok természetesen tudtak!), csütör­tökönként gyermekdélutánt, este héttôl operaközvetítést találhatunk. A kor leg­híresebb mûvészeit Blaha Lujzá t, Jászai Marit, Vízváry Mariská t, de még Jókai Mór felolvasását is hallhatták az elôfi­zetôk a kagylóból. Ez volt Puskás Tivadar legnagyobb találmánya: több mint negyedszázad­dal a rádió megjelenése elôtt megalkot­ta a broadcastingot: a program szerinti nagyközösségi információs és szórakoz­tató mûsorszórást! 1911-ben megkezd­te mûködését a Telefonhírmondó Rt. óraüzeme, amely az utcákon és egyéb nyilvános helyeken lévô elektromos órákat telepítette és vezérelte. 1925-ben megalakult a Magyar Telefon Hírmon­dó és Rádió Rt., amely 1925. december elsején megindította a rendszeres rádiós mûsorszórást Magyarországon. Látjuk azonban, hogy míg a világ va­lamennyi országában ez bevezetô lépés, médiatörténeti esemény volt, nálunk csak technikai változás: a mûsor immár nem csak dróton, de az éterben is eljutott az elôfizetôkhöz. A mai médiamogulok tehetséges elôd­je, Puskás Tivadar valóban megérdemli az utókor tiszteletét, amit jól kifejez a róla elnevezett számos iskola, alapítvány, egyesület és utca, illetve szép emléktáblá­ja a Magyar Rádió épületében. ● 36 BUDAPEST 2008 február Elôfizetôi készülék a korai évekbôl Perôcsényi Péter gyûjteményébôl fotó: Szabó Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom