Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Csider István Zoltán: Voltak édes dolgok
a Leitgeb család építtette? Legalábbis az elsô udvart, mert a régi dokumenteken a hátsó udvar még nincs feltüntetve. A tulajdonosok hentesek és mészárosok voltak, hátul volt a vágóhídjuk. A Lónyay 29. meg a Gregersenék é volt – ott is sok gye rek volt, itt is sok gyerek volt – úgyhogy lett egy házasság, összejött a vagyon. Amikor még a múlt-múlt században megszûnt itt a vágóhíd, akkor építették a hátsó udvart, hogy az emeletet mikor húzták fel, azt nem tudom, de a Farkas mindig azt mondta, hogy 1901 van valahol a padláson bevésve. Arról is hallottam, hogy a hátsó udvart el akarják bontani, hogy bölcsôdét építsenek oda. Elég régóta megy már a dolog. Énszerintem a... Tudja, hol van az önkormányzat? Na, mögötte van egy bölcsôde, úgy tudom, azt akarják idehozni. Egyszer volt valami értekezlet, ahol mondták, hogy létezik egy rendelet arról, hogyan kell egy bölcsödének kinéznie. Azt mondták, hogy ennek az építkezésnek a kapcsán a hátsó udvart is rendbehozzák, de hogy konkrétan mi lesz, azt senki sem tudja, mi legalábbis nem Azt sem tudjuk, mikor lesz a bontás. Amint lesz pénzük, nyilván. Pár éve – mennyi lehet? – szóval, pár éve az egészet átólcettig felmérték, állítólag már készülnek a tervek, tudnak minden négyzetcentiméterrôl. Mint a háború elôtt a Leitgeb Rudolf , ha jól emlékszem a nevére, aki a ház dolgait intézte, ha valami probléma volt, neki szóltunk, afféle közös képviselô volt. Úgy emlékszem, már akkor sem volt olyan nagyon fiatal, legalábbis nekünk, gyerekeknek nem tûnt annak. A gyerekkor? Emlékszem például, hogy a kapu alatt volt egy tábla, ami azt jelezte, meddig ért a Duna 1838-ban, az árvízkor, nagyon magasnak tûnt. A táblát aztán valamikor elvitték. Vagy ellopták. Várjon, mindig kiszökik a macska. Hé, Dönci! Ha egy kicsit nyitva hagyom, ha nem jól csukom be a szobaajtót, a praclijával kinyitja, és máris kinn van. Gyere haza, Dönci! Dönci a neve, pedig kislány. Azt tudnia kell még, hogy régen ez egy rendes ház volt, rendes lakókkal. A kapu például egészen sokáig zárva volt, most meg már jó régen nyitva van mindig, nyolc éve körülbelül, talán több is már. 1944-ben érettségiztem. Mikor légiveszély meg légiriadó volt – hallott róla, hogy olyan is volt? –, mi, gyerekek is be voltunk osztva rádiót hallgatni, akkor még nem falazták le a bejárathoz közeli, lépcsôházi kis fülkét. Ott hallgattuk a rádiót, mindig kettesével voltunk beosztva, de csak éjfélig. Amint meghallottuk, hogy légiveszély bácskabajazalakanizsa, mindenkit fel kel lett kelteni, hogy készüljenek, mert ha megszólal a riadó, le kell menni az óvóhelyre. Az óvóhely itt az udvar végében, a pincében volt. Ötvenhatban is lent voltunk a pincében, végig, közel volt a Kilián, és itt aztán igencsak szólt a... Elôzôleg ki volt adva méhészeknek az óvóhely, akkor meg aztán az összes kaptárt kiraktuk az udvarra, hogy beférjünk valahogy, emlékszem, akkor volt a Laciká m egyéves, a kisebbik fiam, úgyhogy magának a nagymamája lehetnék. Van is nyolc unokám. A régiek közül kivel...? Egy barátnômmel, aki itt született, olyan korú, mint én. Régen a hátsó udvarban lakott, ahol most a kutyás Éva , szóval, vele még most is beszélünk néha telefonon, de már nem járunk egymáshoz, nem bírjuk. Egy évvel fiatalabb nálam, A Torma néni is meghalt tavaly, ô is nagyon régi lakó volt. De kik is még...? Amúgy én már nem tudom, kihez, de az biztos, hogy a harmincas években sokat járt ide a házba a József Attila . A hátsó udvarban laktak azok a fiatalok, gyerekkel. Fôztek a költôre egy darabig, mindennap dél körül jött enni. Ellátták a szegényt hónapokon keresztül. Valamikor kút is állt a poroló mögött, most már nincs nyoma. Minden nyáron jött ide az egyik Gregersen lány, aki a valamikori máltai kormányzónak volt a felesége, csak néha hazajött, ô nem engedte a sarokból elvinni a vörös márvány lépcsôt – máshonnan elvitték, töredezett volt, de ô nem hagyta elvinni a lakás elôl. Fasor is volt itt, nemcsak ilyen kevés fa, mint most, aztán kivágták ôket, a fákat, öregek voltak már. A gyökerek meg már a lakások felé mentek erôsen, feszítettek csöveket is, azok meg repedeztek, ki kellett vágni szegényeket. Most olyan lakók vannak, hogy kiabálnak, nem hagyják játszani a gyerekeket, óbégatnak, hogy csönd legyen! meg ilyenek. Mi még színházat csináltunk az idôseknek, széket, sámlit hoztunk, arra álltunk, úgy szavaltuk a verseket. Tizenegy-tizenkétévesen elôadásokat csináltunk, szaladgáltunk össze-vissza. A 7 BUDAPEST 2008 január
