Budapest, 2008. (31. évfolyam)
12. szám december - Rokob Tibor: Cégér a hármas határhoz
getországban eltöltött évek alatt. A Vukán vendéglô a háborús években is mindvégig mûködött. A nagymama csak ritkán látogatott el hozzájuk. Nem segített, ha mégis eljött, úgy viselkedett, mint egy ôrmester. Vizsgálgatott, nézegetett – mesélik az asz szonyok. Rózsi és Kati nem nagyon tudtak elszakadni az otthoni teendôktôl. Csak hétvégeken jártak szórakozni, legtöbbször az István-telki Kaszinóba. Apjuk nem szívesen látott mellettük udvarlókat. Kilenc órára már otthon kellett lenniük. Bár Rózsi kitanulta a nôi szabó mesterséget, sosem dolgozott a szakmájában. Katalin ápolónô szeretett volna lenni, ám édesapja nem engedte el az üzletbôl. A legtöbb házimunka ôrá hárult a vendéglôben. Hogy így alakult, abban szerepet játszott édesanyjuk betegsége is, aki a lányok után már nem akart több gyereket, ám 1944-ben újra terhes lett. Ismét ikreket hozott volna a világra. Gyermekei mondják, a magzatok elvételekor a bába valami hibát követhetett el, ami fertôzéshez vezetett. Sok pénz kellett az anya gyógyításához. Fájdalmai csökkentésére rendszeresen kapott morfiumot. Mindenben ki kellett szolgálni. 1946-ban dr. Ambrus Pál az Uzsoki Kórház fôorvo sa mûtötte meg, de a beavatkozás is csak egy évvel tudta meghosszabbítani életét. Negyvenhat évesen halt meg a Kolozsvár utcai vendéglô fölötti lakásban. Hackspacher István már az 1910-es években eladta rákosszentmihályi vendéglôjét, és a város belsejébe, a Nefelejts utca 21-be költözött költözött. Ôk mûködtették a Thököly út és Dózsa György út sarkán álló kávéházat, amelyben napjainkban az Orient Kínai Étterem üzemel. A súlyos tüdôbeteg családfô orvosa javaslatára szinte minden nyarat az olasz tengerparton töltött. Ennek ellenére mindössze 36 évet élt. Vukán Béla fivére, Károly Sashalomra költözött, ám még a második világháború elôtt elhagyta az országot. Ausztria, majd Németország után végül Brazíliában, Saõ Pauloban telepedett le. Leszármazottaival ma is élô a família kapcsolata. A háború után a család már nagyon nehezen tudta tartani üzletük megszokott és tekintélyt kivívott színvonalát. A helyzet megváltozását jól érzékelteti, hogy a korábban lovas kocsikon hozott ötvenliteres söröshordókat ezután mindössze hat hordóra szabott méretû, kézzel húzott járgányon vontatták az üzletbe a sörgyár Árpád úti elosztójából. 1952-ben aztán a házat s ezzel együtt persze a vendéglôt is elérte az államosítás. Egyik pillanatról a másikra veszett el minden. Vukán Bélának felajánlották, hogy vigye tovább az állami tulajdonba került boltot, de nemet mondott. Hozzátartozóinak többsége ma azt mondja, hogy büszkeségében hibát követett el. Néhány év múlva már eredeti szakmájában dolgozott a Kismotor és Gépgyárban. Onnan is ment nyugdíjba, mint mûvezetô. Miután ikerlányai az ötvenes években férjhez mentek, még a házban lévô lakástól is megvált. A közeli Darnó utcába költözött. 1957-ben megpróbált új életet kezdeni, új házasságából egy fia is született. 1976-ban – hatvanhat éves volt – hunyt el. Három évvel élte túl édesanyját, Vukán Mátyásnét. Bár többször felmerült az ötlet, hogy unokáival együtt esetleg ismét megpróbálja újjáéleszteni a három generáció életét, boldogulását jelentô vendéglôt, ebbôl nem lett semmi. A két asszonynak sem maradt más hagyaték, mint személyes emlékeik, s a gondosan megôrzött fényképek, dokumentumok. Meg a kötelesség szívbôl vállalt terhe, hogy rendben tartsák a palotai temetô egyik legrégebbi családi sírboltját, felmenôik, a Vukán vendéglôsék nyughelyét. ● 25 BUDAPEST 2008 december Az ikrek édesanyjukkal
