Budapest, 2008. (31. évfolyam)
11. szám november - Ungváry Krisztián: Bombázók a főváros felett
kódkifejezésekkel, amelyek a német vadászvédelem számára adtak információt. Budapest, mint fô célpont A brit és az amerikai légierô közti munkamegosztás értelmében nappal az amerikaiak, éjjel a britek bombáztak, utóbbiak lényegesen pontatlanabbul. Április 12-én, 13-án, 17-én további támadások érték a fôvárost, mintegy hétszáz halálos áldozatot követelve. Május végéig a célpontot elsôsorban a repülôgépgyártás jelentette, a sikeres támadások miatt Kôbánya és Nagytétény pincéibe valamint kisebb üzemekbe telepítették szét a gyártási kapacitásokat. Májusban csak 4-én, ezzel szemben június második felében három napon támadták a fôvárost. A legnagyobb csapásra júliusban került sor: kilencszáz Liberator 459 ember halálát okozta. Ekkor azonban már mutatkozott az újjászervezett elhárítás eredményessége is: 55 gépet sikerült lelôni, ezzel szemben a saját veszteség csupán egy gép volt. Súlyos károkat szenvedett a csepeli Weiss Manfréd mûvek, a Fanto olajfinomító pedig gyakorlatilag megsemmisült. A magyar hadiipari gyártási kapacitások közül a kézifegyvergyártás, elsôsorban a Király-géppisztolyok sorozatgyártása kilencven százalékos kiesést könyvelhetett el, a magyar hadiipar 1944-re tervezett gyártási céljainak túlnyomó többségét már júniusban fel kellett adni. Ezzel szemben a közlekedési útvonalak bénítása csak minimális mértékben járt sikerrel. A bombázások mérlege a polgári lakosság szempontjából vegyes képet mutat. Magyarország szerencsésnek mondhatta magát, mert itt nem került sor szisztematikus terror bevetésekre. Ennek ellenére a megnagyobbodott ország területén 19 135 fô vesztette életét légicsapások következtében. Ezt elsôsorban a kevésbé fejlett légoltalom számlájára kell írni. Sokszor a pályaudvarokról ki nem húzott és ott telitalálatot kapott szerelvények miatt emelkedett százas nagyságrendûre a halottak száma. Budapesten összesen mintegy háromezer civil pusztult el ezeknek a támadásoknak a következtében. Az utolsó amerikai bombázó kötelék szeptember 20-án érte a fôvárost, másnap pedig már a szovjet légierô indította el akcióit, amelyek ettôl kezdve Budapest elfoglalásáig szinte állandósultak. Az angol–amerikai gépveszteségekrôl nincsenek pontos adatok. A 15. amerikai légiflotta, amely a támadások nagyobb részét végrehajtotta az 1938-as határokon belül 1944–1945 között 226 gépet vesztett. A legeredményesebb magyar pilóta Szent györgyi Dezsô zászlós volt, 24 szovjet és hat amerikai gép lelövésével. Ôt Debrôdy György és Molnár László hadnagy követte 18 szovjet és hét amerikai, illetve 16 szovjet és kilenc amerikai géppel. Molnár magyar rekorder abból a szempontból is, hogy egyetlenként lôtt le 24 órán belül négy ellenséges repülôt. Sorsuk jellemzô egy generáció megpróbáltatásaira. Molnár 1944. augusztus 14-én az USA vadászokkal szembeni harcban hôsi halált halt, Debrôdy 1944. november 16-án súlyosan megsebesült, és 1946-tól Nápolyban rakodómunkásként, majd mérnökként dolgozott, Szentgyörgyi Dezsôt átvette a polgári légi közlekedés, de 1950-ben koncepciós perben elítélték, csak 1956-ban szabadult. A MALÉV alkalmazottjaként még másfél évtizeden át kifogástalanul látta el repülôgép-parancsnoki feladatait, 1971. augusztus 27-én gépével Koppenhága elôtt légörvénybe került és lezuhant. A légvédelmi tüzérség A magyar honi légvédelem Budapesten 64 légvédelmi és 94 gépágyúval rendelkezett. Az ágyús ütegek közül késôbb négyet 10,5 centiméteres löveggel szereltek fel, ezzel 17 000 méteres távolságig lehetett célzott lövést leadni. A légvédelmi gépágyú igen hatékony fegyvernek bizonyult, háromezer méteres magasság alatt a repülôgépek kilencven százalékát megsemmisítette, ezért Magyarországon nem is került sor komolyabb mélyrepüléssel végrehajtott támadásokra. A budapesti légvédelmi osztályok lövegeit a nyár folyamán részben 8,8 centiméteres német légvédelmi lövegekre fegyverezték át. A magyar légtér védelmében 1944 tavaszán 21 német nehéz- és hat közepes üteg is érkezett, a honi légvédelemben bevetett magyar ütegek száma a nyár folyamán 34 és 54 nehéz-, valamint 22 és 49 közepes üteg között váltakozott. De a tüzérség kiváló löveganyaga ellenére sem volt képes komoly veszteségeket okozni. Ennek több oka is volt: a magasságot és sebességet változtató bombázókat telitalálattal szinte lehetetlen volt megsemmisíteni. Egy légvédelmi ágyús üteg egyszerre csak egy gépre adott le célzott lövéseket, mivel az elektronikus tûzvezetô rendszerközpont egyszerre csak egynek a magassági és sebességi adatait tudta rögzíteni. Maga az eljárás is igen körülményesnek bizonyult. A központban mindennap újra be kellett állítani a légnyomási, hômérsékleti, szélsebességi és szélirányadatokat, valamint az egyes lövegcsövek technikai állapotát, és a robbanóanyag fajtáját jellemzô módosító hányadosokat. Ezután egy 108 eres kábelen az adatok az egyes lövegekhez érkeztek, amelyeknél két tüzér állította be a csô dôlésszögét, egy harmadik pedig a gyutacs magassági beállítása után behelyezte a lövedéket. Azoknak elvileg közvetlenül a cél mellett kellett volna robbanniuk, de ezt számos tényezô nehezítette. Egyrészt a sok adat közül egynek a téves értelmezése is elég volt ahhoz, hogy a lövedék több száz méterrel a céltól robbanjon. Másrészt a detonáció és az elsütést jelzô torkolattûz észlelése között nyolcezer méteres repülési magasság esetében 24 másodperc telt el. Ennyi idô alatt a pilóta kitérô mozgásokat végezhetett. Éjszakai bombázás során csak akkor lehetett célzott lövéseket leadni, ha a fényszórók befogták a támadót. Bár egy-egy megcélzott repülôgépre egy teljes üteg, azaz négy-hat csô tüzelt, ez is kevésnek bizonyult, ezért 1944-ben létrehoztak 12 löveges ütegeket is. Budapest körül a Szabadság-hegyen, a Gellért-hegyen, a Hármashatár-hegyen, Nagytétényben részben betonozott légvédelmi ágyús ütegállások épültek. Riadó esetén a célpont felett felrobbanó légvédelmi gránátok repeszeinek százezrei is visszahullottak a célterületre, ezért a mentési munkálatokat csak a támadás után lehetett biztonságosan folytatni. Ennek a keserves körülmények között, szinte kilátástalan helyzetben a várost oltalmazni megkísérlô légvédelemnek „köszönhetô” az évtizedekkel késôbb elôkerülô, fel nem robbant bombák többsége: a megsérült bombázók ugyanis élesítés nélkül szórták szét terhüket, hogy a súlycsökkenésnek köszönhetôen minél hamarabb elmenekülhessenek a veszélyzónából. Magyarország mai közigazgatási határain belül egyébként több mint százezer tonna robbanóanyagot dobtak le a szövetségesek. 1944-ben Németország és Ausztria után a miénk volt a harmadik a legtöbbet bombázott országok sorában. ● 5 BUDAPEST 2008 november Molnár hadnagy, a magyar rekorder a szerzô gyûjteményébôl
