Budapest, 2008. (31. évfolyam)
11. szám november - A címlapon: Sebestyén László: Száz éve a saját házukban
BUDAPEST 2008 november BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXI. évfolyam, 11. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fôvárosi Közgyûlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Száz éve a saját házunkban (16. oldal) A hátsó borítón: Álom vagy tragédia? (10. oldal) BUDAPEST? Nagy buli! És milyen olcsó! Persze, ha nem vernek át a lokálban, ha nem tesznek eléd orbitális számlát éppen. De az ilyen, ha elhíresül is, a ritkábbik eset. Amúgy sem a fogyasztás, a szállás költségei teszik vonzóvá, a hétvégi turizmus kedvelt célpontjává elsô városunkat – bár most, hogy a forint elindult az olcsóság útján, ez sem utolsó szempont a mérlegelésben –, hanem hogy fapados járatokon lassan szó szerint fillérekért el lehet ide jutni. Londonban, Manchesterben, Liverpoolban, pénteken, munka után, összefutnak a pubban a haverok. Derék, erôs, kalandvágyó, mámorra szomjas legények-leányok. Megvitatják, hová juthatnak el a legkevesebb fontért, ahol folytathatják majd a mulatságot. Még aznap repülôre ülnek, már valamelyik pesti szállodában éjszakáznak – ha éppen lefekszenek aludni, ami persze luxus, a test hedonista kényeztetése volna –, s aztán kezdôdhet a monstre s olykor viharos buli. Valahogy így írják le az idegenforgalom természetrajzában jártas, a friss tendenciákat elemzô hozzáértôk az okokat, s az ezekhez kapcsolódó következményeket. Ôk és mások közben lelkesen kommentálják, hogy évrôl-évre magasabb számot összesít a vendégéjszakáké. És bemutatva, elemezve ennek a gazdasági szempontból valóban és egyértelmûen örvendetes jelenségnek a „relációs” tartalmát, arra jutnak: míg hagyományosan a német nyelvterületrôl fogadtuk a ránk kiváncsiakat, mostanában, és már évek óta, Európa szigetországának ideutazói viszik el a pálmát. Angolok, írek, skótok. Budapesten költve el a teljes magyarországi idegenforgalmi bevétel hetven százalékát. Ez így persze nem egészen pontos. Se a szám, se a következtetés. Mások, másféle utazási céllal is hozzáteszik ugyanis a maguk fogyasztását ehhez az amúgy meghökkentô eredményhez (már tudniillik meghökkentô, milyen kevés jut a Hortobágyra, a Balatonra, az ország más attrakcióira, a fôvároséihoz képest). Németek még, svédek, japánok, oroszok – utóbbiak újabban egyre többen –, s sokan közülük épített örökségünkben gyönyörködni, a páratlan panorámában, kulturális attrakcióinkat, mûvészi vagy közönség produkciókat élvezni jönnek hozzánk, tudományos világtalálkozókra, nemzetközi konferenciákra. Ezek mind a városlátogató turizmus hagyományos értékrendjéhez igazodó forrásai a forgalomnak. De nem pontos az adat sem, mert nem készült, nem készülhetett még el az idei statisztikai összegzés, ez az arány a tavalyi esztendôt jellemzi. Továbbá mert soha nem született olyan számítás sem, amely megmutatná: a buliturizmus mennyit hoz minden száz forint hetven forintjából Budapestnek. Tavaly hatmillió vendégéjszakát regisztráltak a fôvárosban az idelátogató külföldiek érdeklôdésének legfontosabb mutatójaként. Bécs nyolcmillióval elôttünk jár, ezt a hármast Prága kilencmillióval vezeti. Nekünk, még ha lejárt lemeznek tûnik is ezt immár sokadszor intonálni, a csehek elsô városa az összehasonlításra pozícionált rivális. Prága idegenforgalmi marketingjének legfôbb pillére egy szilárd, igazolható és ellenôrizhetô tényre épül. A belsô városrészek gyakorlatilag egész területét átadták, felkínálták vendégeiknek. Állami forrásokból rendbetették és rendben tartják, kifényesítették s nem csak az Aranymûvesek utcáját. Itt sûrûsödik épen és szépen minden, amire okkal büszkék. És persze úgy rendezték be az épített értékek pazar örökségét megjelenítô utcákat és tereket, hogy ott mulatni, szórakozni, ha tetszik, mûvelôdni és kereskedni is vonzó lehetôségek kínáltatnak. Továbbá és természetesen: lehet sört is inni. Akár literes kupából. Azt hiszem a rosszul titkolt irigység bukik ki azokból, akik Prágának ezeket a negyedeit, a rájuk vonatkoztatott szakmai minôsítést a „díszletváros” szóval írják le, beszélik ki. Mert bizony Budapesten nem találjuk a párját – talán az egy Várnegyedet kivéve, de az tényleg díszletváros –, noha koncepciót is építhetnénk végre a Visztula-parti városéhoz erôsen hasonlatos adottságainkra. Ha újra életet parancsolna a város belsô területeire, ha így aztán nem ürülne ki a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út, a kiskörút – s a nagy is –, ha nem pusztulna tovább a Zsidónegyed, ha nem veszítenék el haldokló örökségünk terei a számolatlanul szaporodó, tolakodóan ránk telepített plázákkal szemben a kereskedelmi, a szórakozást keresô forgalomért vívott harcot. Ha az építési szabályok koherens együttese segítene kivédeni a „fejlesztôk” önzô rohamait. És így tovább, és így tovább. Nem az a baj, hogy egyre többen jönnek hozzánk olyanok, akiket maga a város a legkevésbé sem érdekel. De annál inkább, hogy elveszítjük lassan végleg és visszavonhatalanul, az igényes érdeklôdés sokkal tartósabb esélyeit. Miközben azt mondjuk, hirdetjük, versenyben bizonygatjuk – mostanra már félhamisan állítjuk –, hogy szép város volna ez a miénk, szerethetô, otthonos, vonzóan értékes minden idegennek (is). Hogy bár ilyennek látszik, de nem Európa gigantikus kocsmája BUDAPEST
