Budapest, 2008. (31. évfolyam)
7. szám július - Cs. Plank ibolya, Hídvégi Violetta: Az első fényírdák Pest-Budán
év alatt a koronás fôktôl le egész a néhány fillérrel rendelkezô közkatonáig és szolgálóig, minden ember pártolja a fényképészetet. Ily hatalmas és általános pártfogásban soha semmiféle találmánya nem részesült a világnak. Igy történt az, hogy a fôleg kezdetben vele foglalkozók százezreket szereztek; igy történt az, hogy az ily pártolásban részesült gyermek rendkivül fölkaroltatott és kimüveltetett, mozgásba hozván az egész vegytant, az irodalmat, külön szaklapokkal és tömérdek könyvvel birván; mozgásba hozta még különösen az opticusokat is, kik azóta rendkivüli ügyességet tudnak kifejteni az üveglencsék köszörülésében” – írja a Fôvárosi Lapok 1864-ben. Említettük, hogy a fotográfusok közül azoknak volt nagyobb esélyük érvényesülni és a pályán maradni, akik kísérletezô szemlélettel dolgoztak, nyitottak voltak az újdonságokra. Mivel a fényképészeti anyagokat csak a század utolsó éveitôl kezdve lehetett megvásárolni késztermékek formájában, sokan maguk kísérleteztek a papírok és a negatívok minôségének javításán, receptjeiket és ötleteiket sem titkolva az érdeklôdôk elôl. Közéjük tartozott Borsos József (1821–1883) és Társa, vala mint Szentkuty István (?–1876) – az elôb biek 1864-ben, az utóbbi egy évvel késôbb –, akik nemcsak oktatták a fotografálást a Kerepesi út 65. számú (Rákóczi út 19. – Szentkirályi utca 2.) vegyész-fényképészeti tanintézetben, a Mátyás királyhoz címzett fogadóban, hanem árulták is az intézet vegyszereit. Szentkutynak a Magyarország és a Nagyvilág címû hetilapban 1865-ben közölt hirdetése szerint: „A vidéki és hely beli fényképész urakkal tudatom, hogy az ezüst és aranyból készült szerek hulladékait a legmagasabb áron megveszem, vagy azokat színezüstté s arannyá csekély díjért átalakítom”. Az épület helyén Jahn József által a 20. század elsô évtizedében emelt épület áll, sarkán Mayer Ede Mátyás ki rály szobra emlékeztet az egykori épületre. Borsos József a nagyításokhoz akkoriban használt tojásfehérje alapú albumin papírokat is maga árulta. A fényképészek többsége egészen a század végéig ezt az általuk ezüstözött, vékony, finom tónusú és fényes felületû albumin papírt használta. A legelszántabbak a másoláshoz szükséges papírt is maguk készítették. A nagy kísérletezôk közé tartozott Or szágh György (1818–1878), aki miután a szabadságharcot követô tizennégy évi távollét után hazatért, 1862-ben fényképészeti mûtermet nyitott az egykori Nemzeti Színházzal szemben, a Kerepesi út 3. szám alatt. Korábban is kísérletezett már különbözô anyagokkal, így üveg helyett rug-gyantát használt a negatívok elôállításakor. Újonnan megnyílt mûtermében égetett porcelán-fényképekkel lepte meg a közönséget, de azok titkát sohasem fedte fel. A „Porcellán fényképészeti mûterem” néven jegyzett mûhely a sikerei ellenére hamar tönkrement. Elôször a tulajdonos társa – Antal testvére – lépett ki a cégbôl az önállósodás reményében, majd a magára maradt Országh György a megvakulás és az elszegényedés veszélyétôl fenyegetve 1878 áprilisában golyót röpített a fejébe. A közgyûjteményekben fellelhetô porcelán fényképek napjainkban is nagyon jó állapotban vannak, és a vakítóan fehér háttérbôl kiemelkedô személyek az idôtlenség érzetét keltik. A technikának ma is léteznek folytatói, köztük Polgár Ildikó, aki csodálatos fotóporcelánokat készített az 1956-os eseményekre emlékezve. Az általa legmegrendítôbbnek ítélt fényképeket porcelánba égette. A sírkövek porcelán-fotóiból kiindulva örökítette meg Budapest hôseinek emlékét. A régi épületek helyén újabb és újabb épületek emelkednek. Az 1873 elôtti mûtermekre ma már nem emlékeztet semmi, miközben a fényképészet is a teljes átalakulásban él. A mûterem-alapítások korszaka végérvényesen lejárt, és senkinek nem jut eszébe, hogy szalonokat és fogadótermeket rendezzen be csak azért, hogy valakit lefényképezzen. Lassan tudomásul vesszük azt is, hogy nem járunk fényképészhez, hiszen képek tucatjait tudjuk elôállítani és küldeni mi magunk is, különösebb elôképzettség nélkül. Ennek ellenére megmagyarázhatatlan, hogy vajon miért készítenek szinte felismerhetetlen „fényképeket” és „portrékat” a személyi igazolványok és útlevelek készítésekor a különbözô hivatalokban? Vajon miért fogadjuk el ezeket a silány termékeket? A felvétel készítésekor egy automatikusan exponáló digitális kamera lencséjébe nézünk, miközben pontosan tudjuk, hogy a gép mögött már nincs senki. ● 15 BUDAPEST 2008 július Barabás Miklós mûtermének terve. V. Petôfi Sándor utca 20 – Régiposta utca 16., 1862. A tervet Knabe István szignálta Dicséret a londoni kiállításról, 1862. Vizitkártya hátlapja forrás: BFL forrás: FSZEK Budapest Gyûjteménye
