Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - Finta László: Uri-Uhri Imre és az Uhry Karosszériagyár
konszolidáció eredményeképpen javuló gazdasági helyzetben egyre több automobilra, szállítóeszközre volt szükség, a gyár új telephelyekkel bôvült. Kibérelték a Gizella út 24. és 26. szám alatti üzemcsarnokokat, továbbá az Egressy út 31-33. szám alatti nagyméretû telkeket, az azokon álló üzemépületekkel együtt. Az 1924 és 1927 közötti években a gyár ezer karosszériát készített, a kétezrediket pedig 1929. augusztus 19-én adhatták át a megrendelônek. Az ez alkalommal rendezett ünnepségrôl olvashatjuk az ipartestület Értesítôjében: „maguk a számok is bizonyítják azt a kiváló berendezést, azt az elsôrangú organizációt, amelyet Uhry Imre üzeme magába egyesít. (...) naponként csaknem két teljesen kész teherautó hagyja el (...) mûhelyét”. Az ünnepségen a fônök úr derûlátó volt a jövôt illetôen is, s miután megköszönte munkásainak fáradozásukat, kijelentette: „...a jövôben is ernyedetlen szorgalommal, energiával és tempóval fognak dolgozni, hogy a következô ezredik karosszériát még rövidebb idô alatt elôállíthassák.” Közbejött azonban a harmincas évek gazdasági (világ)válsága, egyre csökkent a rendelések száma, amíg 1933 októberére arra kényszerült Uhri Imre, hogy redukálja tevékenységét, bár vállalkozását majd csak az 1939. október 26-án bekövetkezett halála után nyilvánították hivatalosan is megszûntnek. Uri, majd Uhri Imre, illetôleg az Uhry-gyár hiteles történetét 2007-ben megjelentetett, A karosszériagyáros címû tanulmánykötetem adatgyûjtése során ismertem meg. Róla valamely okból megfeledkeztek a korabeli lapok szerkesztôi, sehol sem jelent meg személyérôl vagy gyáráról ismertetés, még a hazai karosszériagyártás csúcsát jelentô 1929. évi eredménye ismertté válása után sem. A levéltárakban sem találni üzemérôl dokumentumokat. Pedig 1930-ra gyára lett a hazai karosszériagyártás vezetô vállalkozása. A napi két komplett egység-szerelvény elkészítése (kézmûipari technikával) vitathatatlanul jelentôs teljesítmény. Ezért lenne, pontosabban lett volna igen méltó emlékezés e neves személyiségre és százötven munkást foglalkoztató gyárára, ha az utóbbi évekig szinte változatlan, helyreállítható, újraépíthetô állapotban fennmaradt Gizella út 20. és 22. szám alatti telephelyét hozzáértô és tehetôs személyek a hazai kézmûipari karosszériagyártás múzeumává alakítva megmentik. A többi karosszériás telephelyét a fejlôdés felszámolta. Eltûnt a Misura-, a Zupka-, a Nagy Géza-, a Glattfelder-, a Kölber cégek üzeme. A kötet anyaggyûjtése idején eljátszogattam azzal a gondolattal, hogy milyen hatásosan lehetne itt, Zuglóban bemutatni a régi gyártási folyamatot. A fedett üzemterületre össze lehetett volna gyûjteni olyan fa- és fémmegmunkáló gépeket, amilyeneket ebben a hôskorban használtak, a bognármûhely fala mentén felállítható lenne az a falitábla, amin a hajdani bognártervezôk valós méretben rajzolták meg a készítendô karosszéria favázának elemeit. A fedett színek alatt pedig ki lehetett volna állítani egy-két készítés közbeni állapotú karosszéria-favázat, az úgynevezett korbát. A lemezes mûhelyben készítés közben bemutatni a fémburkolat, a sárvédô(k), az ajtóburkolat és hasonlók gyártását, felszerelését a korbára. Természetesen néhány elkészített karosszéria is része lehetett volna a bemutatónak. A gyûjtôk bizonyára örömmel adták volna át az általuk ôrzött eredeti fényképeket, hogy azokat is hozzátegyük egy képernyôn vagy tablókon a látványhoz. Együtt a korabeli filmhíradókból összerakott mutatvánnyal. S mindez így együtt valóban lehetett volna Budapest és a kerület, Zugló, értékes turisztikai, idegenforgalmi látványossága. De nem lesz már az: soha. ● 25 BUDAPEST 2008 június Egy éjszaka leforgása alatt lebontották Kôszeg egyetlen gyáripari emlékét, az 1901-ben épült hímzô- majd posztógyárat. Az épület ideiglenes mûemléki védelem alatt volt, s útjában állt az ingatlanspekulációnak. A rendôrség minôsített bûncselekmény elkövetése miatt nyomoz. És ha sikerrel jár a nyomozás? Ha megtalálják azt, aki vezette, vagy felbérelte a buldózereket? Egy értékes épületegyüttes megint elpusztult, hogy teret adjon a nyerészkedésnek. Fogynak az ország kultúrtörténetében, ipari és építészeti múltjában egyaránt fontos együttesek. Az egyik különösen érzékeny veszteség helyszíne most a XIV. kerületi Gizella utca és Cserei utca sarka. Itt mûködött az a gyár, amelynek a vállalkozó családján belüli folytatása egészen az Ikarus bölcsôjéig vezet (az alapító is gyártott buszokat a MAVART megrendelésére ezen a telephelyen). Egy építész-páros, Simon Ferenc és Bagi Zoltán elôbb egy Creative Facilities, majd egy New Landscape nevû építési vállalkozás képviseletében jelent meg zuglói beépítések terveivel a Fôváros Építészeti Tervtanácsa elôtt. Minden alkalommal hét-nyolc szintes házak lapjait mutatták be, olyan helyszínekre, ahol az érvényes fôvárosi jogszabály csak négy-öt szinteseket enged. A Tervtanács természetesen nem támogatta az elôterjesztésüket, és nem javasolta a XIV. kerületnek terveik engedélyezését. A tervbírálat opponense, Hegedûs Péter építész a Cserei utcai programot tárgyaló ülésen elmondta, hogy a tervezésnél számolni kellene egy ott még álló földszintes csarnok és egy kétszintes lakóház legjellegzetesebb részeinek meghagyásával, hiszen itt volt az Ikarus szülôhelye, ôsgyára. Itt készültek az elsô buszok karosszériái. A tervtanács ki is mondta, hogy a két építmény meghagyandó, tessék bekomponálni az új háztömegbe. Nem telt el egy hét, s jött a hír, hogy az Uhry-féle kovácsmûhely és karosszériagyár megmaradt épületeit kíméletlenül lebontották, mégpedig úgy, hogy még nem is volt engedélyük a helyükre tervezettekre. A befektetôk szabaddá tették maguknak a telket. Most már igazán nem áll senkinek módjában megvédeni ezt az értékes kultúrtörténeti emléket. A befektetôi érdek fékezhetetlenül elszabadult. Úgy tûnik, az ország és a város épített öröksége menthetetlen. (RM)
